Valós problémákon segít a CIB

A Zeneakadémia 2007-ben indított népzenei tanszékének támogatása a CIB-csoport társadalmi szerepvállalási gyakorlatának egyik kiemelt kulturális programja volt az elmúlt három évben. Idén új támogatási területeket keresnek, ahol nemcsak passzív, hanem aktív szerepet játszhatnak egy-egy jelentős társadalmi cél elérésében.

A nagyszabású Zeneakadémia-projekt ma már gyakorlatilag sínen van. A nagy hagyományú intézmény patronálását közel öt éve kezdte el az üzleti szféra. Létrehozták az akadémia mellett működő Gazdasági Tanácsot – elsősorban rangos társaságok részvételével –, nemzetközi hírű adótanácsadó cég készítette el üzleti tervét, személyzeti tanácsadó segítette a megfelelő gazdasági szakértők kiválasztását, európai és amerikai hálózattal rendelkező PR-vállalkozás tervezte meg az akadémia nemzetközi imázsát. A végeredmény közismert, a Zeneakadémia-projekt nagyvonalú támogatást kapott Brüszszeltől, és az épület felújításába, valamint egy új koncertterem és próbaterem létrehozásába beszállt a magyar állam is.

Kultúrmisszió

A CIB fontos szerepet játszott ebben a projektben. A népzenei tanszék eszközfejlesztését jelentős mértékben a CIB Alapítvány fi nanszírozta, és financiálisan is segítette a népzenei gyűjtéshez szükséges kutatóutakat. Az elmúlt években mintegy negyvenmillió forinttal támogattuk a tanszéket, és az alapokat, a kedvező feltételeket megteremtettük, mondja Szinai Ádám, a társadalmi kapcsolatok és belső kommunikáció vezető tanácsadója. Mindezt figyelembe véve elérkezettnek láttuk az időt, hogy idén új támogatási célok felé fordítsuk a figyelmünket. Ugyanakkor, ha nem is ilyen nagy mértékben, de továbbra is közreműködünk a zenekultúra fejlesztésében, idén szemeszterenként a tanszék négy diákjának biztosítunk jelentős összegű tanulmányi ösztöndíjat. Emellett új programok felkarolásával a jövőben is kiemelt figyelmet szeretnénk fordítani a kulturális örökségvédelem területére.

Előtérben az egészségügy

Ami nem változik, a gyermekegészségügyésegészségvédelem támogatása, aminek példamutató megvalósulása a Bátor Táborral kialakított együttműködés. Ez nemcsak pénzbeli támogatást jelent, hanem jóval összetettebb programokat: az elmúlt években a bankház több száz dolgozója önkéntes napokon járult hozzá a tábor korszerűsítéséhez, de arra is volt példa, hogy továbbképző tréninget tartott a bank a hatvani táborban, összekötve a csapatépítést és az önkéntességet. Egy különleges művészeti aukció keretei között is támogatta a CIB a Bátor Tábort. Tavaly év végén egy budapesti művészeti kiállítás keretein belül a táborozó gyerekek és neves művészek által a helyszínen készített festményeket a szervezők jótékonysági árverésre kínálták fel. Rengeteg képre érkezett licit, hármat pedig a CIB Alapítvány vásárolt meg. Az elkészült képekből összeállított válogatást pedig az április 20-án, a CIB BankMedve utcai székházában nyíló kiállításon nézheti meg a nagyközönség. Elképzeléseik szerint hasonlóan összetett együttműködésre készülnek más civil szervezetekkel is, a megújuló társadalmi szerepvállalási koncepció kidolgozása és jóváhagyása az év közepére várható.

A Freskófalu program

Fontosnak tartjuk – hangsúlyozta Szinai Ádám –, hogy értő figyelemmel forduljunk a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok problémái felé. Ennek egy érdekes és még egyedülálló hazai példája Bódvalenke, egy északkelet-magyarországi, az aggteleki cseppkőbarlang felé vezető úton található kis falu esete, amelynek fejlesztéséhez tavaly a CIB Alapítvány 10 millió forinttal járult hozzá. A falu egy háromszáz lakosú, mélyszegénységben élő kistelepülés, ahol a lakosok 90 százaléka roma származású. A Freskófalu program alapgondolata, hogy azzal, hogy roma festőművészeket felkérnek arra, hogy freskókat fessenek a falu házainak falára, a falut turisztikai látványossággá teszik, és ezzel összefüggésben munkahelyeket teremtenek, valamint hozzájárulnak az előítéletek leküzdéséhez. A program legfontosabb célja az, hogy létrejöjjön egy egyedülálló közösségi műalkotás, ami egyszerre turisztikai látványosság és egy közösség önkifejezése, kultúrájának bemutatása. A többéves program folyamatosan munkát biztosít legalább 40 főnek, ezzel átalakul a falu életmódja, jelentősen javul az életminőség és a falu egészének egészségi állapota, jelentősen javul a fiatalok tanuláshoz való viszonya, életkilátásai, létrejön egy jó példa, ami más településekre is kihatással lehet.

A CIB támogatási gyakorlatában eddig is arra törekedett, hogy jelentős társadalmi problémákon segítsen, szeretné, hogy kezdeményezéseinek kézzelfogható hatása legyen. Annak érdekében, hogy ezt a stratégiai célt még jobban követni lehessen, a közeljövőben módosítani kívánják a támogatási gyakorlat bizonyos elemeit.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.