Az Audi után a Bosch is bővíti magyarországi K+F-bázisát

Időszakos leállásokkal vagy leépítésekkel csak rövid távon lehet költséget megtakarítani, termelési mutatókat javítani. A kutatási és fejlesztési területen azonban válság idején sem szabad spórolni, mert ez jelenti a jövőt minden cégnek és a gazdaságnak.

Az már a válság előtti időkben is kiderült, hogy a bérmunkajellegű beruházásoknál tartósabb és nyereségesebb, ha egy cég kutatás-fejlesztést telepít Magyarországra. A magasabb hozzáadott értéket eredményező K+F-tevékenységre érdemes többet fordítani, ám sokszor nem is anynyira a pénz, mint inkább a képzett szakember hiányzik hozzá. Az egyetemekkel és főiskolákkal is szorosan együttműködő cégek könnyebben tudják megoldani szakember-utánpótlásukat, különösen ha ösztöndíjakkal, tanszékek támogatásával, kutatási programok bevonásával is bővítik tevékenységüket. Így megjelenik az egyetemi képzési anyagban az iparvállalatok igénye.

Egy piacképes termék fejlesztése ötven mérnöki állást jelent egyetlen cégnél, és ezt felismerte a két legnagyobb autóipari foglalkoztató és beruházó is. Az Audi a hónap elején, a Bosch a héten jelentette be, hogy bővíti magyarországi kutatással és fejlesztéssel foglalkozó bázisát. A Bosch-csoport, Magyarország legnagyobb külföldi ipari munkaadója, több mint kilencmilliárd forint értékű beruházás keretében bővíti Budapesten működő autóipari kutatási és fejlesztési kapacitását.

A 2008–2012 között megvalósuló projekt kétszáz új fejlesztőmérnöknek teremt munkahelyet. A Bosch 1899 óta van jelen Magyarországon: hatvani, egri, miskolci, szigetszentmiklósi és budapesti telephelyein jelenleg közel hatezer munkatársa van. A német vállalat 2005-ben hozta létre budapesti fejlesztési központját, ahol jelenleg 430 fejlesztőmérnök foglalkozik autóipari fejlesztésekkel öt fő területen. Miskolcon is működik fejlesztőrészleg.

– A magyar kormány olyan támogató közeget teremtett a kutatás-fejlesztésnek, amely jelentős mértékben hozzájárul vállalatcsoportunk K+F-tevékenységének további bővítéséhez. A Bosch hosszú távon tervez, elképzeléseink fókuszában pedig a kutatás és fejlesztés áll –hangsúlyoztaThomas E. Beyer, a magyarországi Bosch-csoport vezetője és a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója.

Az Audi Hungaria újabb tevékenységgel bővítette motorgyártásának portfólióját: ötvenötmillió forintos beruházás keretében létrehozott kísérleti motorgyártó központban a szériahajtóművek mellett a jövőben még nagyobb szerepet kap a prototípusok előállítása. – A központ lehetőséget nyújt arra, hogy a sorozatgyártás terén szerzett többéves tapasztalatunkat már az új motorok korai fejlesztési szakaszában hasznosíthassuk – mondta Achim Heinfling termelési igazgató.

Az új központban a később Győrben sorozatgyártásra kerülő kísérleti erőforrások mellett egyedi projekteket is megvalósíthatnak. A 2009-es nürburgringi 24 órás versenyre a VW Motorsport megrendelésére készített kísérleti motorokkal e téren már bizonyította szakértelmét a győri központ, ahol a jelenlegi huszonkét fős munkatársi létszám az év végére negyvenre bővül, az Audi Hungaria győri telephelyén pedig jelenleg 5600 embert foglalkoztatnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.