A gyógyszerexporton nem fogott a válság

Jelentős többletet mutat Magyarország külkereskedelmi egyenlege. A komoly javulást azonban nem az export beindulása, hanem a válság miatt visszaeső import okozza.

Tavaly novemberben a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 409,5 millió euró volt, szemben az egy évvel korábbi 77,2 millió eurós többlettel, így 2009 január–november között 4,194 milliárd euróra nőtt a kereskedelmi mérleg aktívuma. Tavalyelőtt ugyanebben az időszakban 238 millió euró hiányt mutatott az egyenleg – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből. Novemberben mind a kivitel, mind a behozatal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, előbbi három, utóbbi egy százalékkal. Ennek nem az az oka, hogy újra beindult a külgazdaság, hanem az, hogy már 2008 végén éreztette a hatását a válság, így már eleve egy alacsonyabb szinthez képest történt a változás.

Amennyiben a 2009. január–november közötti időszakot nézzük, akkor az egy évvel korábbihoz képest a kivitel 13, a behozatal 19 százalékkal esett vissza. A mérleg jelentős többletét éppen ez indokolja, jelesül, hogy az import – a visszafogott belső fogyasztás miatt –jobban zuhant, mint az export.

A gazdasági növekedés beindulásának egyik jele épp az lesz, amikor a behozatal kezd jobban növekedni, azaz beindul a feldolgozóipari termelés, és meglódul a fogyasztás.

Az export mintegy háromötödét, az import közel felét adó gépek és szállítóeszközök kivitele január–novemberben 15,9, a behozatala 21,2 százalékkal csökkent az előző év tizenegy hónapjához képest. Ezen belül az autók exportja közel kétharmadára, importja pedig a felére esett vissza. A feldolgozott termékek kivitele és behozatala 10,3, illetve 16,8 százalékkal csökkent 2008 azonos időszakával összehasonlítva. Ezen belül a legnagyobb tizenegy havi visszaesést, mintegy 40 százalékost a vas- és acélkereskedelem szenvedte el. A válság ellenére a gyógyszerek és gyógyszerészeti termékek exportja és importja az első tizenegy hónapban nőtt az egy évvel korábbihoz hasonlítva. Ugyanekkor energiahordozókból 20,4 százalékkal kevesebb érkezett az országba. Az élelmiszer-behozatal gyakorlatilag a 2008. január–novemberi szinten stagnált, miközben az import 6,7 százalékkal csökkent.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.