Az elnök szerint ugyanis nem járja, hogy amennyiben ezekből haszon születik, az a részvényeseket, illetve bónuszok formájában a bankárokat illeti, ha pedig a bank veszít a papírokon, annak az adófizetők – úgy is, mint betétesek – isszák meg a levét. – Miközben a pénzügyi rendszer ma sokkal erősebb, mint egy évvel ezelőtt volt, még ma is ugyanazon szabályok szerint működik, mint amelyek a válsághoz vezettek – hívta fel a figyelmet az elnök. A bejelentés nyomán számottevően estek a bankpapírok a tőzsdén: a Morgan Stanley részvényei 7,4 százalékkal.

Az USA első embere újabb reformlépései ismertetésekor – melyekkel megfejelte az amerikai bankszektor átalakítására tett erőfeszítéseit – újra keményen kritizálta a Wall Street-i pénzvilágot és a „felelőtlen kockázatvállalást”. A hír pikantériája, hogy bejelentése időben egybeesett azzal, hogy a Goldman Sachs éppen rekordprofitot jelentett az elmúlt negyedévre és 2009-re: öt-, illetve 13 milliárd dollárt.

Az elképzelés, amelyet még a kongresszusnak is jóvá kell hagynia, elsősorban a hat legnagyobb pénzintézet méretét, illetve kereskedési gyakorlatát, valamint azok kockázatvállalási lehetőségeit befolyásolja. Ezek: a Bank of America, a Goldman Sachs, a Wells Fargo, a Citigroup, a Morgan Stanley és a J.P. Morgan Chase. Nem választják ugyan szét teljesen a kereskedelmi és a befektetési banki tevékenységet, mint azt a 30-as évek gazdasági világválsága idején a Glass–Steagall-törvény tette (ezt a Clinton-években törölték el), de visszahozzák e jogszabály szellemét. A tisztán befektetési banki tevékenység egyébként 2008 szeptemberében lényegében véget ért Amerikában azzal, hogy a tőkepiaci bizalomvesztés elől menekülve a Goldman Sachs és a Morgan Stanley bankholdinggá alakult, mintegy „bekéredzkedve” a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve felügyelete alá.