Hétfőn lejár az adózók határideje

Idén egy nappal később jár le az év végi adófeltöltésre megszabott határidő, ám ennek pusztán az az oka, hogy idén december 20-a vasárnapra esik. A cégeknek érdemes jól számolniuk, hogy elkerüljék a bírságot.

Feszülten várják a hétfőt a Pénzügyminisztériumban: e napig kell ugyanis a vállalkozásoknak befizetniük az éves működésük eredménye alapján az adót. Pontosabban kiegészíteniük az év közben befizetett előlegeket, hogy a most esedékes feltöltéssel együtt kiadják az éves várható adófizetési kötelezettséget.

Az adónaptár ugyan december 20-át írja elő határidőként, de mivel ez a nap vasárnapra esik, december 21-én is eleget lehet tenni a kötelezettségnek (az átfutások miatt a pénzforgalmi számlán pár nap múlva jelentkezik majd a végösszeg). Ami miatt idén kiemelt figyelem kíséri a társaságiadó-számla alakulását, hogy a hitelnyújtó szervezetek – köztük a Nemzetközi Valutaalap – hitelességi próbaként tekintenek a kormány 3,9 százalékos költségvetési hiánycéljára, annak teljesülésére.

A kormány a kiadásokat – állítása szerint – képes volt az év végén kordában tartani, de azt elismerték, fogalmuk sincs, hogy alakulnak az adóbevételek.

Aggodalomra van ok. Az év során látszott, hogy az eredeti, 540 milliárd forintos társaságiadó-bevételi terv nem tartható. Az első fél évben ugyan még jól jöttek az előlegek, de akkor még a 2007-es eredmények szerint megállapított összegek gazdagították a kincstárat. A fordulat júliusban jött: ekkortól a május végéig leadott 2008-as mérlegek, eredménybeszámolók szerint kellett már fizetni.

Márpedig a tavalyi évet már a válság jellemezte. A pénzügyi tárca visszavágta az előirányzatot 450 milliárd forintra, majd egy következő lépésben 418 milliárdra. Innen már nem engedtek többet: ahhoz, hogy meglegyen a sokszor módosított éves terv, 165 milliárdnak kellene bejönnie decemberben, a szokásos havi előlegből és a kiegészítésekből.

Egy éve több mint 174 milliárd folyt be az utolsó hónapban, vagyis látszólag nem lehet gond idén. Ámde tavalyhoz képest mintegy 20 százalékkal csökkentek idén novemberig a társaságiadó-bevételek. Ha ez a tendencia jellemzi decembert, akkor 140 milliárd forintnál állhat meg a számláló, vagyis 25 milliárd hiányozhat.

A társasági adó mellett a jövőre megszűnő különadót is most kell rendezni, valamint a bankoknak a hitelintézeti járadékot. Előbbinél szintén benne van a pakliban, hogy nem teljesül az előirányzat, de az utóbbi nem forog veszélyben. Az egyszerűsített vállalkozási adót fizetőknek is eszükbe kell vésniük, hogy hétfőn adót kell fizetni – aki pedig most akar bejelentkezni az eva hatálya alá, annak is hétfőig kell intézkednie. Érdemes pontosan belőni az öszszeget, mert ha a mostani feltöltéssel sem sikerül a tényleges, jövő májusban bevallandó adófizetési kötelezettség legalább 90 százalékát elérni, akkor a különbözetre 20 százalékos mulasztási bírságot állapít meg az APEH.

Sorszámosztó automata egy APEH-irodában
Sorszámosztó automata egy APEH-irodában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.