Kínában fut majd a Debrecenben tervezett busz

A debreceni székhelyű Magyar Járműtechnikai Zrt. műszaki tervei és technológiája alapján évi csaknem háromezer darab autóbusz gyártását kezdi meg jövőre Kínában, a Peking közelében lévő Bazhou városban. Amint arról beszámoltunk, az erről szóló szerződést a társaság vezetői - a kínai magyar nagykövet és a város vezetői jelenlétében - nemrégiben írták alá az ottani Jing Long Automobile képviselőivel együtt.

Arra a kérdésünkre, miképpen kerültek kapcsolatba a kínai céggel, Tarnai Sándor, a Magyar Járműtechnikai Zrt. vezérigazgatója azt válaszolta: mivel külföldön több országban futnak már a cég által gyártott autóbuszok - így Törökországban és Romániában is -, a társaság neve nemzetközi szinten egyre ismertebb az ágazatban. Ennek köszönhető, hogy az elmúlt években több kínai társaságtól is érkezett hozzájuk megkeresés, végül a bazhoui Jing Long mellett döntöttek. Ez a cég új, modern autóbuszgyárral rendelkezik, amely - a tervek szerint - alkalmas lesz évi hatezer darab autóbusz gyártására is.

Tarnai Sándor kifejtette: a debreceni cég technológiai transzferer alapján Bazhouban olyan alacsony padlózatú, modern városi buszokat gyártanak majd, amelyek kizárólag kínai használatra készülnek, azaz nem valósak azok a hazai sajtóhírek, amelyek szerint a távol-keleti országból Magyarországra exportálják majd ezeket a járműveket. A vezérigazgató elmondta: a jelenleg mintegy hatvan főt foglalkoztató debreceni cégnél - a kínai projekt miatt - bővítik a létszámot, hogy megfelelő nyelvtudású, képzett szakembereket küldhessenek Kínába. A magyar cég munkatársai végigkísérik a gyártás folyamatát az első járművek elkészültéig, és további öt évig nyújtanak terméktámogatást.

A járműtechnikai társaság - a Debreceni XIII. sz. Autójavító Vállalat jogutódja - a megalapításától kezdve járművek építésével és javításával foglalkozik. A cég korábban az Ikarusnak szállított új vázfőegységeket tíz éven át, és Ikarus 200-asok nagyjavítását is végezte. Új termékek kifejlesztése és gyártása 2000-ben kezdődött, ma főleg városi, alacsonypadlós buszokat készít.

Évi másfél ezer autóbusz gyártására képes a magyarországi járműipar, ám kapacitásának harmada van csak kihasználva, és töredéke az 1985-ös csúcsévnek, amikor 14 ezer Ikarus készült. A napjainkban működő Alfa, ARC, Credo, Csaba Metál, Hungarian Bus és NABI együttes termelése ennek töredéke. Fórián István miniszterelnöki buszmegbízott lapunknak elmondta, hogy Magyarországon hat helyen készülnek nemzetközi mércével is versenyképes járművek, a kínálatában nyolc- méteres midi, tizenkét méteres szóló, és tizennyolc méteres csuklós modell is szerepel. Az állami tulajdonú közlekedési vállalatok kilencezer buszt működtetnek. A huszonnégy Volán vállalat járműparkjának átlagkora 10 év, a buszállomány 138 különböző típusból áll, a BKV 1390 buszt üzemeltet, ezek átlagkora 16 év, többségük motorja euro 0-ás és 1-es környezetvédelmi besorolású, futásteljesítményük pedig egymillió kilométernél több. (B. J.)

Készülő busz a debreceni cég üzemében
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.