Meggyőző volt a kormány

A magyar kormány meggyőzte az Európai Bizottság (EB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőit, így a tavaly októberben hiteleket nyújtó nemzetközi szervezetek mérsékelték az idei évi hiányra vonatkozó előrejelzéseiket - derült ki tegnap a hitelprogram negyedik felülvizsgálatát követő sajtótájékoztatón.

 Az IMF és az EB így a feltételezett 4,1 százalék helyett a kormány által teljesíthetőnek gondolt 3,9 százalékot nevezte meg új célnak. Azért akadnak kockázatok: idén elsősorban a társasági adó miatt lehet szükség intézkedésekre, míg jövőre az adón kívül az önkormányzatok és a MÁV takarékossági programjától várt kiadáscsökkenést sorolta a bizonytalan tételek közé Barbara Kauffmann, a bizottság részlegvezetője. Ezzel együtt úgy gondolják, 2010-ben a 4,2 százalékos várakozásuk ellenében tartható a kormány által célként kijelölt 3,8 százalékos hiány.

Az IMF nem tolerálna egy 7 százalékos jövő évi deficitet - válaszolta lapunk kérdésére James Morsink, az IMF delegációjának vezetője. A kormányzásra készülő Fidesz vezetői, szakpolitikusai a közelmúltban többször is hangsúlyozták, ekkora mértékű deficit halmozódhat fel az államháztartásban, ha minden tételt figyelembe vesznek, amelyekről a Bajnai-kormány "tudomást sem vesz". Morsink szerint érdemes megvizsgálni, milyen összetételűek a hiányszámok: az unió felé elszámolt ESA- mutató például tartalmazza az állami cégeknek nyújtott állami támogatást, de az adósságukat nem - amit a Fidesz a hiánynövelő tételek között tart számon.

Irina Ivaschenko, a valutaalap budapesti irodájának vezetője, a magyar pénzügyi rendszer megerősítésére tett lépéseket méltatta. Úgy látja, jó a tőkeellátottság, s a felügyeleti intézmények is a jogkörüket szilárdító felhatalmazásokat kaptak a törvényhozástól a közelmúltban. Problémásnak véli a nem teljesítő hitelek növekvő arányát, de úgy tapasztalja, a pénzügyi rendszerben van erre fedezet.

Oszkó Péter pénzügyminiszter az ország nemzetközi megítélésének javulását emelte ki, ami lehetővé teszi, hogy Magyarország a soron következő hitelrészletet se hívja le a keretből. Az állampapírpiacról tudjuk magunkat finanszírozni - jelentette ki. Azért a hitelkeretet nem mondjuk fel, annak átütemezéséről most a bizottság képviselőjével állapodik meg a kormány (múltkor az IMF-fel már megszületett az egyezség).

A tárca új makropályát készített, jövőre a korábbinál mérsékeltebb zuhanást várnak a gazdaságban, míg az infláció idén és jövőre és alacsonyabb lehet (utóbbi viszont nem érinti a nyugdíjakat), mint eddig gondolták. Karvalits Ferenc, a jegybank alelnöke meg is jegyezte, hogy megnőtt a kockázata a 3 százalékos inflációs cél alullövésének - a jegybank szempontjából ugyanis az sem jó, ha egy kívánatos szint alá süllyed az árromlás üteme. Beszédéből kiderült, hogy van tere további monetáris lazításnak, így a kamat csökkentésének, ám a pénzpiaci veszélyek még nem hárultak el, ezért az MNB nagyon körültekintően fog eljárni.

Makroprognózisok, százalék

Forrás: PM

Mutatók Régi Új
2009 2010 2009 2010
GDP -6,7 -0,9 -6,7 -0,6
Infláció 4,3 4,1 4,2 3,9

James Morsink, az IMF és Barbara Kauffmann, az Európai Bizottság képviselője, Oszkó Péter társaságában - Nagy az egyetértés
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.