Új helyen épülhet a King's City

Sukoró helyett más ingatlan is szóba jöhet a nagy port felvert King's City helyszínéül. A beruházáshoz adandó kaszinókoncesszió ugyanis nem kifejezetten a Velencei-tó menti földekre, hanem a Közép-Dunántúl régióra szól. Mintha a Pénzügyminisztérium is hajlana már erre a megoldásra. Már csak a beruházót kell meggyőzni.

A sukorói ingatlan - ezért folyik a per

Joav Blum kerüli a nyilvánosságot, a sajtónak eddig két interjút adott (egyiket lapunknak), de csak úgy járult hozzá a közléshez, hogy a fotósok nem készíthettek képeket róla. Úgy tűnik, a Pénzügyminisztériumnak (PM) sincs kapcsolata a gigaberuházás ügyében eljáró üzletemberhez: Oszkó Péter pénzügyminiszter tegnap levélben kérte fel Blumot, hogy vegye fel vele a kapcsolatot. A nyilvánosságra hozott levél végén pedig megadta a telefonszámot, ahol az üzletember jelentkezhet a pénzügyminisztériumi titkárságon.

Ha az ügy titokzatos szereplője tud olvasni a sorok között, megérti, a Pénzügyminisztérium már nem ragaszkodik foggal-körömmel ahhoz, hogy Sukorón valósuljon meg a kaszinóberuházás. Oszkó Péter például azt írja: "...figyelemmel arra is, hogy a telekcsereügyletet jelentésében az Állami Számvevőszék is jogi értelemben semmisnek minősítette, felvetődik, hogy a jogi kétségek és aggályok tisztázása a telekcserében érintett ingatlanok korábbi tulajdoni viszonyainak helyreállításával biztosítható".

A mondat sokféleképpen értelmezhető. Akár úgy is, hogy a PM kihátrálna a beruházásból: a tárca számára nyilván kínos a számvevők pár napja publikált jelentése, melyben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő 2008. évi tevékenységét vették górcső alá. Ebben sok más ügylet mellett a sukorói beruházásról is elmarasztalóan, a felelősségre vonást is felvetve emlékeztek meg. Kormányzati forrásunk szerint azonban továbbra is kitartanak a beruházás mellett - azt viszont a lehetőségek közé sorolta, hogy esetleg mégsem a sukorói telken, hanem máshol épüljön meg a King' City részét képező kaszinó. A beruházók cége által megnyert koncessziós pályázat ugyanis a Közép-Dunántúl régióra szól, vagyis nem lenne jogi akadálya egy másik helyszín kijelölésének.

Úgy tűnik, a PM mindenképpen visszamenne a kályhához, azaz azt szeretné, ha a jelenlegi telekcsere-szerződéstől közösen állnának el a felek: mindketten visszakapnák a cserébe vitt földterületüket, és innen tárgyalnák újra a beruházást. De azt már akkor is egy új ingatlanszerződés alapozná meg, ha a sukorói terület lenne a helyszín. A korábbi tulajdoni viszonyok helyreállítása alatt érthetné a minisztérium azt is, hogy Joav Blum újra legyen tulajdonosa a cserébe felkínált Pest megyei területnek (azokat ugyanis a nyáron egy ideig az eredeti tulajdonosokra jegyezték vissza), ez azonban már megtörtént, hiszen néhány napja a földhivatal újra az ő nevére jegyezte be az érintett Pest megyei ingatlanokat.

A csereszerződés előzményeként az üzletember a vétel útján megszerzett albertirsai és pilisi ingatlanjait kínálta fel a sukorói területért az államnak, amelynek az M4-es építéséhez lenne szüksége ezekre vagy legalábbis ezek egy részére. A jelenlegi állapot szerint tehát Blumnak megvannak a Pest megyei, az államnak pedig a Velencei-tó menti ingatlanjai. Az ezekre kötött csereszerződést azonban a földhivatalok nem jegyezték be, mert a helyi hatóságokkal folyó egyeztetések miatt elhúzódik a tópart menti sáv leválasztása, ami feltétele az üzletnek. Úgy tudjuk, egyelőre nem vetődött fel, hogy Blumnak visszafizessék azt a mintegy 300 millió forintot, amit az ingatlancsere értékkülönbözete miatt fizetett a vagyonkezelőnek, de ha Blum hajlik az eredeti állapotról való újratárgyalásra, akkor erre is szükség lesz.

Forrásaink cáfolták azt a tegnapi lapértesülést, hogy a kaszinóberuházásra kiszemelt sukorói földek környezetvédelmi szempontból védettek lennének, azok nem tartoznak a Natura 2000-területeket felsoroló listába. Úgy tudjuk, a szomszédos területek tartoznak ebbe a körbe, amint ez eddig is ismert volt. Mivel azonban a környező területek védettséget élveznek, nyilván ennek a területnek a sorsa is fontos természetvédelmi szempontból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.