Szakadás előtt áll a Magosz?

Választási csalásra hívja fel a figyelmet a "Magosz alelnökei" aláírással egy a szerkesztőségünkbe küldött levél. E szerint a Jakab István elnök és dr. Budai Gyula igazgató tudtával és szervezésével 2007. december elsején Orosházán botrányos körülmények között megrendezett rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésen törvénytelenségek sorozatát követték el.

A levél megfogalmazói szerint a Jakab-Budai páros a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségét (Magosz) saját hitbizományaként kezeli, és a saját népszerűsítésére használja. Azt is írják a magukat nem nevesítő szerzők, hogy a Fővárosi Ítélőtábla 2009. június 4-i jogerős ítéletével megsemmisítette a decemberi küldöttgyűlés összes határozatát, beleértve a tisztújítást is. Ezért le kellene mondaniuk.

Érdeklődésünkre kiderült, hogy a gazdaszövetségben "A Magosz alelnökei" platform nem létezik. Budai Gyula szövetségi igazgató ugyanakkor elmondta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla valóban elmarasztalta a szervezetet, mert a decemberi tisztújításkor nem szabályszerűen ellenőrizték a megyei küldöttállítást. Az igazgató beszámolt arról is, hogy a napokban, esztergomi választmányi ülésükön döntöttek arról, hogy szeptember 5-re összehívják a tisztújító küldöttgyűlést Karcagon.

Budai állítása szerint a gazdakörök demokratikus belső fórumai, az elnökségi és a választmányi ülések rendben működnek. Ezeken lehetőség lenne az állítólagos eltérő vélemények megtárgyalására. De ilyenekről az igazgató nem tud, ahogy olyan alelnökökről sem, akik elégedetlenek lennének a munkát irányító vezetőséggel.

Budai Gyula és Jakab István
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.