Franciaországban lényegében a hetvenes évek első olajválsága óta a legfontosabb társadalmi probléma az átlagosan tíz százalék körül mozgó munkanélküliség. A válság súlyosbított a helyzeten: a munkát keresők száma elérte a hárommillió-nyolcszázezret, miközben 28 millió aktív francia polgárt tartanak nyilván.

A júniusi adatok közreadása után viszont mind Christine Lagarde gazdasági miniszter, mind Laurent Wauquiez munkaügyi államtitkár elégedetten nyilatkozott, és természetesen a kormány intézkedéseinek - például a fiatalok munkavállalását elősegítő állami támogatásoknak, a részmunkaidős foglalkoztatás elősegítésének - tudták be az adatok javulását.

A francia sajtó már nem volt ilyen optimista: felhívta a figyelmet a statisztikakészítés és a belőle fakadó eredmények rejtelmeire. A kormány által közölt adat ugyanis nem veszi figyelembe azokat a munkakeresőket, akik regisztráltak a munkaügyi központokban, de emellett némi részidős munkát is végeztek. Ha ezeket az adatokat is figyelembe vesszük, nemhogy csökkenésről, hanem 9200 fős növekedésről, illetve összesen hárommillió-nyolcszázezer munkakeresőről van szó. Sőt, ha ehhez hozzáveszszük az éppen gyakorlaton, továbbképzésen vagy betegszabadságon levők számát, már négymillió felett járunk.

A szakértők szerint az adatokból, illetve a részmunkaidős foglalkoztatás megállíthatatlan terjedéséből két dolog következik. Egyrészt a munkanélküliek lényegében bármilyen állást bármilyen feltételekkel - és persze az ezeknek megfelelő fizetéssel - kénytelenek elfogadni. A vállalatok pedig a válság körülményei között óvatosan alkalmaznak munkavállalókat teljes állásokra - főleg, ha a kormány támogatási politikája a részmunkaidőt preferálja.