Még kétmilliárd a Dunaferrnek?

Még mindig függőben van az ukrán hátterű Dunaferrnek állami garancia mellett nyújtandó 9 milliárdos állami hitel. Pedig a kormány állítólag plusz kétmilliárdos munkahelymegtartó támogatást is kilátásba helyezett a nyolcezer embert alkalmazó cégnek.

Noha az érintettek májusban még néhány hétre tették az állami Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által az ukrán tulajdonú ISD-Dunaferrnek nyújtandó 9 milliárdos hitelről szóló megállapodást, az máig nem született meg. Bennfentesekben már az is felmerült, hogy a javuló nemzetközi gazdasági környezetben az acéltermékgyártónak már nem is lenne szüksége a kedvező - 13-15 százalékos - kamatozású hitelre. Ezt lapunknak a két félhez közel álló források cáfolták. Ugyanakkor a "részletekről" és a "feltételekről" továbbra is egyeztetnek. Az ISD-Dunaferrnél és az MFB-nél nem kívántak nyilatkozni.

A korábbi híreknek megfelelően az MFB továbbra úgy nyújtana 9 milliárdos működési hitelt, ha a tulajdonos - az ukrán Donbass-Duferco - emellé 2 milliárdos tulajdonosi kölcsönt - úgynevezett alárendelt kölcsöntőkét nyújt. A hitel 90 százalékának visszafizetésére a magyar állam kezességet vállalna. Ezen túlmenően az ISD-Dunaferrnél információink szerint 2 milliárd forint erejéig munkahelymegtartó állami támogatásra is számítanak. Ezt sem véglegesítették még, egy forrásunk szerint a kormány az unióval egyeztet arról, hogy ez összeegyeztethető-e az állami támogatások tilalmával.

Az elmúlt napokban nem leltük nyomát a 2 milliárd forintos munkaügyi támogatás forrásának. Zimmermann József, a területileg illetékes munkaügyi központ főigazgatója ilyen tárgyalásokról nem tud, bár szavai szerint ebben a fázisban még nem feltétlenül kell őket bevonni. Saját egész éves keretük a Dunaferrnek állítólag ígért összeg töredéke, így abból bizonyosan nem juttathatnak ilyen jellegű támogatást.

A munkaügyi tárcától lapunkat az uniós források elosztásáért felelős gazdasági minisztériumhoz irányították, ott pedig a tárgyalások lezárultáig nem nyilatkoznak. Ellentmondó feltételezéseket hallhattunk arról, hogy forrásként a tárca által előreláthatólag augusztusban kiírandó, nagyvállalatoknak szóló munkahely-megtartási pályázatról lehet-e szó. Ennek várható, 10 milliárdos keretébe a Dunaferr 2 milliárdja elvileg belefér, de a nyerésre és az összeg mértékére a kormány nem tehetett konkrét ígéretet.

A jelek szerint a Dunaferr igyekszik megtartani az eredeti, több mint 8 ezer fős létszámot. Noha az öt évvel ezelőtti privatizációkor kikötött elbocsátási tilalom év végén lejár, a vasmű szakszervezeteinek jövő év közepéig leépítési stopot ígértek. (Egy hónapja 260 fő elbocsátását jelentették be a munkaügyi központhoz, de ez bőven belefér a privatizációs vállalásokba.) Nem elképzelhetetlen tehát, hogy a létszámcsökkentés elkerülése érdekében valóban intenzív tárgyalások folynak a kormány és a Donbass-Duferco között.

Információnk szerint a "segélycsomag" kidolgozása során a dunaújvárosi acélipari társaság megmentése volt a cél. Az azóta bekövetkezett kedvező világgazdasági folyamatok azonban végül is eredményezhetik azt, hogy a Dunaferr - elsősorban a feltételek túlzott szigorúságára hivatkozva - végül is eltekint a hitel felvételétől.

Munkások a Dunaferr üzemében. A javuló gazdasági környezetben is szükség van munkahelymegtartó támogatásra
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.