Forgalomlassító dugóhúzók brutális akcióban

Hódolói dugóhúzóként emlegetik, mások a robogósok felmenőit átkozzák életveszélyes manőverezéseik miatt. Mindkettőben van igazság.

A Római vakációban lett világhíres, és hatvankét évesen is örökifjú a robogó, melyet Enrico Piaggio megbízásából tervezett Corradino D'Ascanio mérnök. A repülőgép-kerekű kicsike sokat változott, de a dolce vita életérzést mindmáig megőrizte, imádja öreg és fiatal. Igaz, a főszerep már nem az olaszoké a piacon, melyet a nyolcvanas évektől a japánok, az ezredforduló óta pedig a kínaiak özönlöttek el. Az ötven köbcentiméteres Vespa listaára 600 ezer forint, de ez ne ijesszen el senkit a vásárlástól, mert a márka "brutális akciójának" köszönhetően már 380 ezer forintért meg el lehet vinni.

Könnyen fordul a kismotor
Könnyen fordul a kismotor

A 49 köbcentiméteres négyütemű, 4,9 lóerős teljesítményű Piaggio ZIP 45 km/órás sebességre képes, egy liter keverékkel pedig hatvan kilométert tesz meg. Ha igazak a gyári adatok, akkor ez egy tankolással 450 kilométerre elég, a gyakorlatban azonban ezt nagyon befolyásolják a forgalmi viszonyok, aminek következménye a nagyobb fogyasztás.

Amíg a németeknél az úrvezetői, vagyis a B kategóriás jogosítvánnyal akár 125 köbcentiméteres motorkerékpár is vezethető, nálunk 50 köbcentiméter a felső határ, ami azért gond, mert nyolcvankilós utasával a nyergében a kis robogó teljesítménymaximumán pörög, így nehezen tudja tartani tempót a többi közlekedővel.

Kevés a néhány lóerő, ezért a mindennapos forgatókönyv szerint tilos jelzésnél beáll a várakozó autósor elé a robogós, hogy aztán a zöldnél feltartsa azt, mert a jobban gyorsuló kocsik leelőzik, de hiába, mert a következő lámpánál kezdődik minden elölről, megismételgetve a vészhelyzeteket. Nem gyorsabb, hanem jobban gyorsuló robogók kellenének, aminek környezetvédelmi haszna is lenne, hiszen a nagyobb teljesítményű, de alacsonyabb fordulatszámon működő motoroknak kisebb a károsanyag-kibocsátása.

Hivatalosan csak az egy személy szállítására alkalmas, 50 km/óránál kisebb maximális sebességű és 50 köbcentiméteresnél kisebb motorú kétkerekűek tartoznak a klasszikus segédmotorok, mopedek és robogók kategóriájába. Ezek továbbra sem rendszámkötelesek, aminek tulajdonosaik és a kereskedők örülnek, a többi közlekedő már kevésbé. Különösen azok nem, akiknek autóját már megkarcolta vagy tükrét törte a szorosan manőverező mopedes, és akitől természetesen nem kapott betétlapot. De annak is hasznos lenne, akinek ellopták már gépét.

Vannak, akik örülnek, mert újabb sarcot sejtettek a rendszámosításban, mely a közlekedési rendet és biztonságát is javíthatta volna. Ami maradt: robogóval, mopeddel és segédmotoros kerékpárral továbbra is csak adásvételi szerződéssel és érvényes kötelező biztosítással, valamint bukósisakkal szabad közlekedni. A fejfedőt egyébként több márka már ajándékba adja a robogóhoz, ami további húszezer forintos megtakarítást jelent.

Színes társaság

Van köztük mindenféle: ötvenes és nyolcszáz köbcentiméteres, kis kerekű, nagy kerekű, háromkerekű, utánfutós, oldalkocsis, retro, benzines vagy elektromos. Gyors bevethetőségük miatt használják mentősök, rendőrök és katonák is. A konténerben importált használt távol-keletit már ötvenezer forintért meg lehet venni, a szervizhálózattal is rendelkezők újak listaára meghaladhatja a kétmillió forintot. Mindegyikhez minden alkatrészt meg lehet szerezni, csak nem mindegy, hogy mennyi idő alatt és milyen áron: a gyári importőröknél vásárolt európai homológizációjú modellekhez gyorsabb és biztosabb az ellátás, pláne, ha garanciálisak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.