Idén is lesz új panelpályázat

A kormány előkeríti azt a több tízmilliárd forintot, ami a tavaly beérkezett paneltámogatási igények kielégítéséhez szükséges, és idén szeptembertől újra lehet pályázni. A szakminisztérium nem látja akadályát a felújítások mielőbbi megkezdésének.

A kormány több hullámban tesz közzé adatokat arról, mire számíthatnak a panellakások állami támogatását célzó Panel Plusz program résztvevői. Eddig problémát okozott, hogy a tavalyi, már lezárt kiírásra 30 milliárd forint támogatási igény érkezett, míg a keret az akkori hírek alapján tízmilliárd forint volt. Érintett olvasóink lapunkat arról tájékoztatták, hogy az elbírálás - feltehetőleg ennek következtében - akadozik, ami az áfaemelés és az ősz közeledtével számukra egyre esélytelenebbé teszi, hogy télre befejezzék a munkálatokat. A programért felelős önkormányzati és területfejlesztési tárcánál (ÖTM) olvasóink kérdéseire kifejtették: a 30 milliárdos igény összesen 88500 panellakás felújítását fedi. Ezek közül 13 ezer 500 lakásnak már tavaly megítéltek 4,3 milliárd forint támogatást. Ezt követően a miniszter, Varga Zoltán idén május 19-én írt alá jóval több, 46 ezer 518 lakás számára összesen 14,5 milliárdos támogatást. Ebből szakértők szerint az következik, hogy a fél év késlekedés alatt a kormány az eredeti kerethez már további tízmilliárd forintot bizonyosan "talált". Ugyanaznap Varga Zoltán sajtótájékoztatót is tartott a témában, amely során plusz 15 milliárd forint bevonásáról beszélt. Ennek költségvetési forrását nem jelölte meg pontosan.

Az ÖTM tájékoztatása szerint a tavaly beérkezett pályázatok közül még 11,5 milliárd eldöntetlen. (Kis fejszámolás alapján ez mintegy 28 és fél ezer lakást jelent.) Erről a miniszter szerint az első fél év végével születhet döntés.

Ama felvetésekre, hogy a késlekedés egyre esélytelenebbé teszi a munkálatok idei elvégzését, a minisztérium azt közölte, saját felelősségére számos lakóközösség elkezdte a felújítást, és megfelelő előkészületek után akár a miniszteri döntés kézhezvételekor is azonnal kezdhető a munka. Így szerintük idén befejezhetők a felújítások. A már meghozott döntésekről szóló leveleket legkésőbb a jövő héten postázzák. Április óta a közbeszerzési eljárás sem időrabló tényező már, mivel a panelfelújítások kikerültek a közbeszerzési törvény hatálya alól. Míg ugyanis a Panel Plusz esetében az állami és önkormányzati támogatások aránya kétharmad, a módosított törvény csak 75 százalék állami hányad felett kötelezi a beruházót közbeszerzési pályázat meghirdetésére.

A júliustól érvényes áfaemelés és a forintgyengülés miatti inflációnövekedés ellenére a támogatási mértékek a már lezárult pályázat keretében nem emelhetők - szögezték le a tárcánál.

Tegnap - az MTI tudósítása szerint - Horváth Csaba szocialista képviselő azt jelentette be, hogy szeptember végén újra kiírják a panelfelújítási programot. Ebben a feltételeken - mint hangsúlyozta, a válság ellenére - nem változtatnak.

Mind Varga Zoltán, mind Horváth Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is adható be pályázat távfűtéses - jellemzően panel- - lakások fűtésirendszer-felújítására. Az ökoprogram beadási határideje július 31. Ennek teljes kerete 5 milliárd forint. Korábbi információink szerint eddig ennek mintegy felére érkeztek be igények. A szocialista politikus közölte: azok a lakások, amelyek csatlakoznak az Öko Plusz programhoz, ez év elejéig visszamenőleg 10 százalékos távhőalapdíj-csökkenést kapnak. Tájékoztatása szerint a kormány emellett 3645 kémény felújítására is félretett 263 millió forintot.

Amióta a panelprogramok futnak, a kormány a 820 ezer panellakásból eddig 210 ezer felújítását támogatta összesen 35 milliárddal. Az átlagos állami támogatás lakásonként ezalatt 200 ezerről 310 ezerre nőtt.

Panel panel hátán, program program hátán
Panel panel hátán, program program hátán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.