16 milliárdos hitelből készül a fővárosi e-jegyrendszer

A nyáron írják alá a 2014-től valamennyi BKK-járaton bevezetendő elektronikus jegyrendszer kialakításához szükséges 54,2 millió eurós EBRD-hitel szerződését.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az eredeti ütemterv szerint, az igazgatóság és a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyását követően 2013 nyarán írja alá az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó szerződést – közölte a Világgazdasággal a BKK.

A beruházás 67,7 millió euróba kerül. Ebből 54,2 millió eurót (mintegy 16 milliárd forintot) állna az EBRD. Az önrészhez és az előkészítéshez szükséges forrást a Fővárosi Önkormányzat biztosítja.

Az ütemterv szerint a BKK 2014-ben kezdi meg az elektronikus jegyrendszer első ütemének bevezetését.

Az elektronikus jegyrendszert valamennyi, a BKK által megrendelt járatra ki fogják terjeszteni. A BKK tervei között szerepel az egységes tarifarendszer megteremtése is azzal a céllal, hogy Budapest agglomerációjában a közösségi közlekedési szolgáltatások ne egymással, hanem az egyéni közlekedéssel (például az autóval) versenyezzenek.

BKK Info néven új, percrekész közösségi közlekedési információkat adó szolgáltatást indított a BKK. A webes alapú, mobilkészülékekről is elérhető, egyelőre tesztüzemű szolgáltatás forgalmi helyzetről, tervezett terelésekről, forgalmi változásokról szóló információi folyamatosan frissülnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.