További cikkek
MTI | 2012. május 25. A Mal fellebbezett azon határozat ellen, mely szerint öt nap alatt meg kellene szüntetnie az üzemeltetésében lévő vörösiszap-tározók kiporzását. A vegyipari szakszervezet szerint, ha emiatt most bezárnák a céget, az tízezrek megélhetését lehetetlenítené el.
MTI | 2012. május 25.Két év múlva, 2014-től a Közös Agrárpolitika (KAP) következő pénzügyi időszakában 29 millió eurót - több mint 8,5 milliárd forintot - kapnak évente a magyar borászatok – tájékoztattott a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
MTI | 2012. május 25.Az elmúlt évhez hasonlóan az idén is 45-46 ezer új autó értékesítésével számol a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ), vagyis 2012-ben sem dinamizálódnak az eladások - jelentette ki a GÉMOSZ elnöke pénteken Galyatetőn.
MTI | 2012. május 25.A pénzügyi rendszer egésze továbbra is stabil, miközben nőtt a szektor, különösen a bankrendszer kockázata a romló nemzetközi környezet, a gazdasági növekedés hiánya és ország-specifikus tényezők miatt - közölte honlapján a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
MTI | 2012. május 25.A május elején bejelentett egymilliárd eurós kínai hitelt a Kínai Fejlesztési Bank nyújtja, és a Magyar Fejlesztési Banknál (MFB) lehet majd hozzájutni, de a részletes feltételek máig nem ismertek.
MTI | 2012. május 25.Évi 240 millió liter bioetanolt és 175 ezer tonna állati takarmányt állít majd elő a Pannonia Ethanol dunaföldvári üzeme, melynek pénteken tartották az ünnepélyes átadását.
MTI | 2012. május 25.Oroszországban 268 milliárdos volt tavaly, 39-cel kevesebb, mint korábban - derült ki az orosz adóhivatal adataiból, amelyet a Rosszijszkaja Gazeta pénteki száma ismertet.
NOL | 2012. május 25.Péntek reggel a miniszterelnöknél találkozott Matolcsy György és Simor András, tudta meg az Index. A megbeszélést Orbán Viktor kezdeményezte.
MTI | 2012. május 25.A BP része annak a konzorciumnak, amely az azeri Socar állami kőolajipari vállalattal, és a norvég Statoil céggel együtt végzi a kitermelést az azerbajdzsáni Shah Deniz mezőkön, amelyek együttesen világszerte a második legnagyobb földgázkészlettel rendelkeznek.
MTI | 2012. május 25.3-400 munkahelyet teremthet az a kereskedelmi park, amely 8-10 milliárd forintból épület meg Győr dél-délnyugati szélén – mondta a városi közgyűlés pénteki ülésén Borkai Zsolt polgármester.
NOL | 2012. május 25.A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
NOL | 2012. május 25.Peter Attard Montalto, a Nomura londoni közgazdásza szerint a jelenleg ismert, jegybanktörvényt illető módosítások nem kezelik az IMF minden aggályát, és a nemzetközi szervezet kitart majd kemény álláspontja mellett.
MTI | 2012. május 25.Az országos átlagnál jóval gyorsabb ütemben nőtt a mezőgazdasági szektor bedőlési aránya a PartnerControl.hu adatai szerint, bár a 3,88 százalékos ráta még az országos 3,96 százalékos átlag alatt van, jelentősen nőtt egy év alatt, hiszen tavaly ilyenkor még csak 2,62 százalék volt a felszámolások és csődök aránya a cégek számához viszonyítva.
NOL | 2012. május 25.Nagyságrendileg hárommilliárd forintos tranzakció keretében három, összesen 5,8 megawatt teljesítményű szélerőművet vásárolt az Alteo.
MTI | 2012. május 25.A tegnapi határozott pozitív korrekció után a forint ismét gyengülni kezdett. A törékeny hangulatban a késő esti órákban az eurót ismét 300 forint fölött jegyezték, amely reggelig is kitartott.
MTI | 2012. május 25.Három személyszállító repülőgépet vett csődbe ment európai légitársaságoktól – közülük kettőt a Malévtől – a Travel Service cseh magán-légitársaság. Mindhárom gép Boeing 737-700 típusú – írja a Mlada Fronta Dnes című cseh napilap.
Kriván Bence | Népszabadság | 2012. május 25.A monetáris unió közös adósságfinanszírozási eszközéül szolgáló eurókötvény bevezetése a szerdai uniós csúcsértekezleten is téma volt, ám a mellette kardoskodó franciák és a fenntartásaikat hangoztató németek álláspontja nem közeledett.
Sándor Tünde | Népszabadság | 2012. május 25.Kettészakadt a nyaralási piac, ahol az olcsó és a luxusutakra van egyre több vevő, míg a 100-200 ezer forintos árkategória célközönsége évről évre fogyatkozik – tudtuk meg utazásszervezőktől.
MTI | 2012. május 25.Az Európai Bíróság ítélete nyomán több mint 250 milliárd forint jogosulatlanul visszatartott áfát kellett visszautalnia a magyar adóhatóságnak a vállalkozások részére, ezt kompenzálta az állam a visszautalási határidő meghosszabbításával, amely viszont rontja a cégek likviditását – közölte a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda.
NOL | 2012. május 25.Csaknem hétszázötven kárbejelentés érkezett eddig az Aegon Biztosítóhoz az elmúlt napok viharai nyomán, a becsült kár több tízmillió forint. A legtöbb bejelentés Budapestről, Pécsről és Komárom-Esztergom megyéből jött.
|