December elsején nyugodt lapra ébredtek a közéleti érdeklődésű polgárok. Azt írták a lapok, hogy a NATO-csatlakozáshoz kötődő alkotmánymódosításnak várhatóan nem lesz akadálya, mert a parlamenti pártok a MIÉP kivételével támogatják a kormány előterjesztését. Régi viszályokon is úrrá lesz lassan a közös konstruktivitás: Pozsonyban megszületett a megállapodás a Mária Valéria híd újjáépítéséről. Olyan hidat építenek majd, amely alatt a duzzasztott Duna is elfér, meg a duzzasztatlan is. Krajczár Gyula, a Népszabadság publicistája szerint Wekler Ferenc alelnök is azzal ült be az Országgyűlés trónszékébe, hogy kellemes napnak néz elébe: "...mindent előre lejátszottunk. Ad hoc bizottságokat fogunk felállítani, mindenben megegyeztünk a házbizottságban. Folytatjuk a költségvetés részletes vitáját, a mieink békésen obstruálgatnak, nem túl mélyen szántó, lágyan hömpölygő, hosszú beszédeket mondanak, közben-közben szundítunk is egy kicsit. Összességében kellemes nap lesz ez - gondolhatta az alelnök. Mígnem egy rutinszavazásnál odalett a derű. Álmosságtól duzzadt szemhéjakba dörzsöltek vért ellenzéki mancsok, szitokszavak raja körözött a terem légterében, zsibbadt derekak ropogása adta a kontrát. Mire az alelnök arcáról eltűnt a flegma, ő volt az egyetlen ellenzéki képviselő a teremben. A kormánypártok nem szavazták meg a két ad hoc bizottság tisztségviselőiről és személyi összetételéről szóló javaslatot. Mindez pedig azt jelentette, hogy nem alakulhatott meg sem a kormány kinevezési gyakorlatát, sem az APEH működését vizsgáló bizottság. Az ellenzéki képviselők úgy kiszaladtak a teremből, hogy nem is hallhatták a szavazási fiaskó magyarázatát. Sajnálom őket, mert hihetetlen jót mulattak volna. A magukra maradt kormánypártiak szónoka maguknak mondta el, miért is nem szavazták meg ők maguk azt, amiben egyébként korábban megegyeztek. Azért nem, mert két ellenzéki jelöltet elfogultnak találtak. Metsző logika. Ilyen alapon kormánypárti jelölt nem is lehetne ezekben a bizottságokban, hiszen éppen az ő csínytevéseiket kellene megvizsgálni." No de hiszen nem is lett. Megkérdezték a Fidesz frakcióüléséről távozó Orbán Viktort, mi lesz, ha az ellenzék a következő napon is folytatja tiltakozását. A miniszterelnök így felelt: "- Úgy látszik, a Ház ellenzék nélkül is működik, talán nem lesznek olyan élvezetesek a viták, és elvesztünk néhány megfontolásra érdemes érvet is." A kormánypártiak a kivonulás után rögvest be is biztosították a miniszterelnök által fájlalt veszteséget, mert eltekintettek az ellenzék hátralévő bejelentett hozzászólásaitól, és puccsszerűen lezárták a költségvetési törvény részletes vitáját. Az ellenzék gyorsan rájött, mi az, ami mégsem működik nélküle, és bejelentette, hogy amíg nincsenek vizsgálóbizottságok, addig nincs alkotmánymódosítás sem. Az alkotmánymódosítás lehetővé tette volna, hogy a kormány döntsön a parlament helyett a NATO-gyakorlatokon részt vevő magyar katonák kiküldéséről és a külföldi katonák fogadásáról. A módosítás nélkül is működhetett volna itt a NATO, csak nem lett volna olyan élvezetes. A kormánypárti képviselők a saját élvezetükről még csak-csak lemondtak volna, de a NATO-éról semmiképp, ezért gyorsan bepanaszolták az ellenzéket a NATO-országok budapesti diplomatáinál. Nem panaszkodtak hiába. Kivált Tufo, az amerikai nagykövet igyekezett nyomást gyakorolni az ellenzékre. A Fidesz-frakció december 11-én nyilatkozatban fejezte ki megdöbbenését, hogy az ellenzék nem táncol, jóllehet a külföldi diplomácia egyértelműen fütyül.

Mintha egész december május elseje lett volna: az ellenzék egyre csak kivonult. 16-án a költségvetési bizottság üléséről vonult ki, mert a kormánypártiak könnyedén tiporva a házszabályt, több száz előzetesen ismeretlen kapcsolódó módosító indítvánnyal lepték meg őt a bizottsági ülésen. 28-án a plenáris ülésről vonult ki, mert a kormánytöbbség (plusz MIÉP) úgy duzzasztotta föl a Magyar Rádió és a Duna TV kuratóriumi elnökségét meg az MTI tulajdonosi testületét, hogy ellenzékinek számította a parlamentből kiesett jobboldali pártok, a KDNP és az MDNP küldötteit, és kormánypárti tagokkal ellensúlyozta őket. Az MTI tulajdonosi testületében például Stumpf Istvánnak az MDNP színeiben ellenzékieskedő kabinetfőnökét kellett egy tökös kormánypárti kurátornak semlegesítenie.

Két kivonulás között azért hallatták hangjukat az ellenzéki képviselők. Amikor Bauer Tamás hallatta, akkor még azok a kormánypárti képviselők is viszszajöttek pfujozni, akik a vécére indultak, mert bármit könnyebben vissza tudtak tartani, mint az indulataikat. Bauer Tamás december 8-án a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét veszélyeztető hangos náci és csendesebb kormánypárti támadásokról szólt: "A modern világban az erős pénznek, az infláció leszorításának legfontosabb eszköze az autonóm, a végrehajtó hatalom gazdaságpolitikájával szemben autonómiát élvező jegybank... Abban, hogy az inflációt le tudtuk szorítani, abban, hogy a forintot tudjuk erősíteni, kiemelkedő szerepet játszott az elmúlt négy évben a Magyar Nemzeti Bank pénz- és árfolyam-politikája, és ezen belül a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Surányi György úr. Annál szomorúbb, hogy itt, az Országgyűlésben ízetlen támadások, ízetlen uszítás folyik a Magyar Nemzeti Bank és elnöke, Surányi György ellen. A költségvetési vitában a MIÉP vezérszónoka nemzetellenes politikával vádolta, felelősségre vonással, elmozdítással fenyegette meg a Magyar Nemzeti Bank elnökét. Tegnap egy napirend előtti fölszólalásban a MIÉP elnöke hozta kapcsolatba idegen célú politikával Surányi Györgyöt, a jegybank elnökét.

"Tisztelt Országgyűlés! Az, hogy egy náci szellemiségű párt ilyen módon uszít a jegybank elnöke ellen (Felzúdulás, fütty a kormánypárti képviselők padsoraiban. - Közbeszólások ugyanonnan: Pfuj! Hogy lehet ilyet mondani! Rendreutasítani!), abban nincs semmi meglepő. Ami meglepő, és ami veszedelmes, tisztelt Országgyűlés... (Folyamatos zaj, közbekiáltások a kormánypárti sorokban. - Dr. Homoki János: Utasítsa rendre!) ELNÖK: Megkérem képviselőtársaimat, kísérjék figyelemmel a hozzászólást, képviselő urat pedig higgadtságra intem! BAUER TAMÁS (SZDSZ): Ami meglepő, és ami veszedelmes, tisztelt Országgyűlés, hogy sem a költségvetési vitában, sem a tegnapi napirend előtti vitában a kormány képviselőjének nem volt szava mindehhez. Tisztelt Országgyűlés! Ami továbbá veszedelmes, az az, hogy nemcsak a kormánykoalíción kívül, hanem a kormánykoalíción belülről is újra meg újra támadások érik a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét és a Magyar Nemzeti Bank elnökét. A Független Kisgazdapárt már ellenzéki korában is újra meg újra, napirend előtti felszólalásokban, azonnali kérdésekben, bizottsági javaslatokban támadta a Magyar Nemzeti Bank autonómiáját, és most, ezekben a napokban egy eseti bizottságot is kezdeményezett a Magyar Nemzeti Bank átvilágítására." Járai Zsigmond pénzügyminiszter megnyugtatta Bauert, hogy az MNB függetlensége neki is drága, három héttel később pedig egy kormánypárti képviselő kifejtette, hogy a MIÉP lenácizásával maga a konzervatív oldal lett mosdatlanul megprovokálva. Ezzel lelkesen egyetértett MIÉP-estül az egész "konzervatív oldal".

A "konzervatív oldal" egységét nemcsak Bauer Tamással, de az Alkotmánybíróság határozatával szemben is meg kellett védeni. Abban ugyanis az állt, hogy az ötszázalékos küszöböt elért, de tizenötnél kevesebb képviselővel rendelkező párt minimum annyi képviselővel alakíthat frakciót, amennyivel az Országgyűlés megalakulásakor rendelkezett. A MIÉP-frakcióból december elején kihullott Szabó Lukács, és a frakciónak abban a pillanatban meg kellett volna szűnnie. A kormánypárti többség azonban december 16-án úgy döntött, hogy inkább az alkotmányosság vesszen, mint a MIÉP. A médiakuratóriumok duzzasztásához és csonkításához ugyanis a MIÉP abszolút nélkülözhetetlen, az alkotmányosság meg abszolút nélkülözhető.

A Postabank múltja is folytatódott. Bogár László, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára megdöbbenésének adott hangot, hogy a Postabank havonta és négyzetméterenként 36 ezer forintért vett bérbe 511 négyzetméternyi irodát az MSZP-től a Köztársaság téren. A Postabank nyolcszor annyit fizetett az MSZP-nek 1995-től egy négyzetméter Köztársaság térért, mint amennyit 2002-ben a MeH fizetett volna egy négyzetméter Hattyú Házért, ha az irreálisan magas bérleti díj miatt ki nem tör a botrány, mégpedig akkora, hogy az illetékes államtitkár fel is ajánlotta a lemondását. Ehhez képest Bogár László megdöbbenésén nem lehet csodálkozni, csak az időzítésén. És persze azon se. Az ÁSZ jelentése alapján már 1997 októbere óta tudni lehet, menynyit ért Princz Gábornak a Köztársaság tér, csak hát akkor még a Fidesznek is voltak vele folyamatban lévő ügyletei, amelyek 1998 tavaszára értek be, s amelyek azután az ellenzéki pártokat döbbentgették meg. Mire mindenki kiszörnyülködte magát, az állam egyedül maradt a bankban, az alaptőkét leszállította fél ezrelékére, a tízezer forintos részvények névértéke így öt forintra esett, ezzel a nem állami tulajdonosok tulajdonrésze megsemmisült, és ekkor rakta bele az állam a bankba a maga 152 milliárdját. Illetve a miénket.

Horn Gyula már kormányzása idején is folyvást azon törte a fejét, kihez közeledhetne az SZDSZ közeléből. Egy ideig próbált a kereszténydemokratákhoz, aztán az abszolút többséghez, most meg fölfedezte magának a kisgazdákat. "A politikai színtéren pedig az SZDSZ mellett szerintem nyitni kellene a kisgazdák felé is. - Torgyán József pártja felé? - Nem, én nem Torgyán Józsefre gondolok, vele nehéz lenne egyetérteni bármiben is. A valódi kisgazdákra gondolok...". (Népszava, december 5.) Elég komolyan gondolhatott rájuk, mert ekkoriban lakossági fórumokon is folyvást erről beszélt. Tabajdi Csaba egyet is értett vele: "a következő választásokon ugyanis az MSZP-nek partnert kell találnia, amely elsősorban az SZDSZ lehet, de a koalíció kibővülhet a kisgazdákkal, esetleg a Fideszszel". (Népszava, december 14.) És akkor már nyilván a maradékot sem érdemes kirekeszteni a Hazafias Népfrontból.

A Fidesz is úgy kezdte 1995-1996 tájékán, hogy csak a torgyántalan kisgazdákkal tudták elképzelni a koalíciót, aztán csak ráhangolódtak a féregirtásra.

És most? Most itt állnak ezek a szegény kisgazdák talpig szerszám nélkül, és a kutyának se kellenek.

Talán emlékszik még a kedves olvasó, hogy az októberi Ködben idéztük Orbán Viktor kijelentését, mely szerint a következő két-három hónapban ismert szervezett bűnözői csoportok felszámolására, őrizetbe vételekre, előzetes letartóztatásokra lehet számítani. A cél megvalósult, csak az eszköz változott. A szervezett bűnözői csoportokat nem a börtönbe szorították be, hanem az országból ki. Nyilván azért, hogy más országok rendőrségének is legyen kiken gyakorolniuk. Nem lehet véletlen, hogy a kormányfő éppen a magyar-francia gazdasági kamara december 16-i rendezvényén közölte, hogy "a szervezett bűnözői csoportokat gyakorlatilag kiszorították az országból". Azóta, ami itt van, az a közbiztonság. Alkalmilag tarkítva szervezetlen egyének esetleges bűnözési kísérleteivel.

Októberben egy kiskunhalasi nagyvállalkozó, aki a Fidesz kampányát támogatta, azt híresztelte, hogy decemberben el fogják távolítani a kiskunhalasi rendőrkapitányt, dr. Kastyják Jánost, az ő személyes ellenségét, akihez rajta kívül minden érintett, főként az összes érdekelt polgármester ragaszkodott, és akit a bűnelkövetőkön és az említett nagyvállalkozón kívül mindenki meglehetősen kedvelt. Eljött a december, és a rendőrkapitányt valóban eltávolították. Orbán fent idézett beszéde elhárította a félreértéseket. Kastyjákot azért távolították el, mert eltávoztak az országból az ő képességeihez méltó bűnözők.

December 4-re sajtótájékoztatót hirdettek az FTC Üllői úti klubházába. Úgy volt, hogy Csúcs László ismerteti az FTC pénzügyeiről szóló jelentését, amit Torgyán megbízásából készített, de az utolsó pillanatban értesítették őt, hogy Torgyán és Szabadi ismertet majd helyette. Torgyán a mezőgazdaság kiváló exporteredményeit ismertette, Szabadi államtitkár pedig leszögezte, hogy Csúcs László nem talált törvénysértésre utaló jeleket az FTC gazdálkodásában. Csúcs földúltan távozott a helyszínről, és másnap azt nyilatkozta a lapoknak, hogy ő igenis talált jeleket, hajjaj, de mennyit, és a jelentés alapján Szabadinak és Torgyánnak kötelessége lenne feljelenteni a felelősöket. A jelentést nem hozták nyilvánosságra, nem jelentettek fel senkit, Csúcs Lászlónak pedig megtiltották, hogy nyilatkozzék az FTC-ről. Csúcsot és Torgyánt a botrányt követő napokban számos alkalommal összebékítették, és a megbékélés odáig fajult, hogy amikor Szendrei Lőrinc a Parlament folyosóin gyűjtögette a Magyar Nemzet szilveszteri összeállításába a képviselők szilveszteri jókívánságait, Csúcs László csak enynyit mondott: "Csókoltatom Torgyán Józsefet!".

Voltak ennél bővebb szilveszteri üzenetek is. Kósáné Kovács Magda a sportminiszter vizsgáztatóinak üzent. Azért kellett nekik üzenni, mert a sportminiszter már letette az összes esküjét, de még nem tette le az összes vizsgáját: "Az ismeretlen egyetemi oktatóknak üzenem (akik Deutsch Tamás minisztert vizsgáztatni fogják) Pattantyús professzor történetét. Patyi bácsi megbuktatta a főfőnök fiát. Amikor a kollégái rémülten rákérdeztek, az öreg fölmordult: a fenébe, vagy tanuljon, vagy szóljon! Kedves tanár urak! Vigyázat, szóltak!" Szóltak, szóltak... De hol főfőnök a Deutsch Tamás papája?

Csurka István a közvilágítás hiányosságaival kapcsolatos észrevételeit tette közzé: "Tovább a lenini úton - ez volt az egyik utolsó MSZMP-kongresszus jelmondata. Azoktól kérdezem, akik ott voltak ezen, és most itt vannak köztünk, az Országgyűlésben: hová vezet most a lenini út? És milyen a minősége, állaga? A padkája is érdekel. Nincs kint a tábla: »Vigyázat! Laza padka!«. Miért nem teszik ki a táblákat? Miért nincs kivilágítás?" Csurka István a hónap közepén sajtótájékoztatón számolt be róla, hogy a kivilágításért felelős bírák megállapították, hogy nem érintett, mert aláírta ugyan a beszervező nyilatkozatot, ám egyetlen információval sem segítette a belső elhárítást. Ezt onnan lehet tudni, hogy maga az érintetlen írta: találkozgatott ugyan az ellenséggel, de csak hülyeségeket mondott nekik, hogy ne menjenek vele semmire. Ha ennyi fény nem elég, lehet még gyújtogatni: 1988-ban, amikor Csurka István az MDF-ről írt Magyarország Politikai Évkönyvében, még úgy ki volt világítva a lenini út, hogy Csurka is látta a folytatását: "az 1988-as esztendőnek két korszakos jelentőségű eseménye volt. Az egyik az őrségváltás, a Kádár-vezetés kivezetése a legfontosabb irodákból és az MSZMP új politikájának a meghirdetése, a másik pedig ezzel párhuzamosan, ezt némileg előidézve és ettől némileg támogatva, valamiket kiváltva és valamiket elszenvedve az MDF színre lépése. Ebből a két társadalmi politikai mozdulatból és történelmi csomópontból fejlődött ki mindaz, ami ma jelen van a magyar életben." Csurka persze azt sem tagadta le, hogy az MDF kezdeményezőinek "még a reformkommunistákkal szemben is mindig le kellett győzniük magukban egy kis idegenkedést. Ezt csak a barátság tudta feloldani és bizalommá sűríteni bennük." Aztán, ahogy a reformkommunistákat legyőzték, a kis idegenkedés is legyőzte a nagy barátságot, a bizalom bizalmatlansággá sűrűsödött, kialudtak a fények, és meglazult az útpadka.

A nyolcvanas évek végén Csurka meglehetősen utálta azokat a radikális elemeket, akik megakadályozták, hogy az MSZMP utódpártjának vezetőjéből a Magyar Köztársaság választott elnöke legyen. Trombitás Zoltánnak pedig még a radikálisok sem voltak eléggé radikálisok. Most sem azok, ezért, akárcsak Csurka, ő is lazának tartja a kormány intézkedéseit: "Keveslem is a fejcseréket. Több kellene. A kormány intézkedéseit e téren lazának tartom, sokkal keményebb politikát tartanék helyesnek. A konfliktus jó, a konfliktuskeresés helyes, nem vagyok híve a konszenzuális demokráciának. Aki nyert, vigye a lapokat." (168 Óra, december 1.) Pécsett speciel Toller nyert Trombitással szemben, és a Fidesz alapító orvosának nem jutott lap, de még az év vége előtt osztottak neki, beküldték őt a Magyar Rádió kibővített kuratóriumi elnökségébe konfliktusokat keresni.

Pepó Pál az ünnepekre való tekintettel hatalmas üveg pezsgővel lepte meg a kisgazda frakció tagjait, a Népszava pedig azzal a kérdéssel a minisztert, hogy mennyibe kerültek a karácsonyi ajándékai. A miniszter azzal válaszolt, hogy ez nem úriemberhez illő kérdés. Itt kezdődött az úri illem fölbomlása - és a kormány tűzijátékával végződött. Ez a felbomlás azért következhetett be, mert az úri illem hiányosan intézményesült. Ha az úri APEH nem kérdezte volna az úri polgárt, hogy mennyi a jövedelme, ha az úri minisztérium nem kérdezte volna az úri Házat, hogy mennyit kap ő abból, akkor ezek az illetlen kérdések föl sem merülhettek volna.

Borókai Gábor bemutatta Orbán Viktor új évi üdvözlőlapját, melyet a Happy End Kft. készített. Az alapszíne vörösesbarna, ami a karácsony melegségét fejezi ki, s a szokványos és rideg zászló és címer helyett Orbán Viktor arcképét nyomtatták rá, ami "a kormány újszerű, kontaktusteremtő kommunikációjára utal". Az üdvözlőlapból kaptak a külföldi diplomaták, hogy megismerjék a miniszterelnököt, ha egy fogadáson összefutnak vele, kaptak a közéleti személyiségek és a kormánypárti honatyák. Az ellenzékiek nem kaptak, mert a kormányfő velük sem akart a régi módon kommunikálni.

Áder János üdvözlőlapjából viszont minden képviselő kapott. Ezen a "szokványos és rideg" címer mellett a Prédikátor Könyvéből vett idézet fejezte ki a karácsony melegségét: "Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak." Lehet, hogy Áder csak a háromhetes ülésezési rend bevezetésére akarta felkészíteni a képviselőket Bölcs Salamon szavaival, ám Salamon ezen a helyen az emberi szorgalmatosságok hiábavalóságára utal. Minden akarat ideje lejár egyszer, "és a mi következik immár megvolt, és az Isten visszahozza, a mi elmúlt". (3. rész. 15. vers.)