Aztán persze mégiscsak gyűlt és vonult mindenki, akit a politikai szükség hajtott, mégsem dőlt össze a világ. A balszéltől a jobbszélig mindenkit elbírt a köztér, csupán a jogtiprási kísérlet szégyene lett a hatósági buzgólkodás jutalma. A Magyar Narancs idézett cikke szerint a rendőrség a gyülekezési törvény "egy csak előre megfontolt szándékból tágan értelmezhető tagmondatára" hivatkozott, "miszerint a tüntetők »súlyosan akadályozzák a közlekedést«. Az ilyen kifogásokban az a jó, hogy mindenki egyből tudja róluk, nem érnek egy pofa bagót sem. Az ilyesmit úgy hívják: hazugság." S ha valaki még kételkedett volna ebben, a rendőrség minden kételyt eloszlatott, midőn tudomásul vette a nagyobbik kormánypárt ifjúsági szervezetének bejelentkezését ugyanarra a területre, ahol a Vér és Becsület súlyosan akadályozta volna a közlekedést. A fajvédő és -gyűlölő "kulturális szervezet" a Hősök terén kívánta dicsőíteni a náci birodalom tömeggyilkos hőseit, de csak a Kossuth téren tehette. Mégiscsak vannak a történelemben visszafordítható folyamatok...

Az igazságügy-minisztérium előkészítette a gyülekezési törvény szigorítását Takács Albert ombudsmanhelyettes állásfoglalása alapján. Az állásfoglalás szerint először is képtelenül hosszú, az addigi kettő helyett nyolcnapos bejelentési határidőt szabtak volna meg, másodszor pedig betiltották volna az "alkotmánysértő céllal" szervezett tüntetéseket, s ráadásul a rendőrségre bízták volna e tartalmi föltétel elbírálását. Arra a rendőrségre, melynek az országos rendőrfőkapitány nyilatkozata szerint demokratikus társadalomban "két igazodási pontja van: a törvényesség és a mindenkori kormányhoz való lojalitás". (Népszabadság, 2003. január 6.) A liberálisok a szigorítást nem támogatták, ellenkezőleg, a meglévő korlátozásokat is alkotmányellenesnek minősítették. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke azt nyilatkozta, hogy a párt elnöksége mérlegeli, Alkotmánybírósághoz forduljon-e a gyülekezési törvény ügyében. Eörsi Mátyás be is nyújtotta azt a beadványt, miszerint alkotmányellenes a gyülekezési törvénynek az a pontja, melyre hivatkozva a tüntetéseket betiltogatták, mivel "a közlekedés rendje - szemben a gyülekezési joggal - nem tekinthető alkotmányos alapjognak", ezért "arra hivatkozással az alkotmányos alapjognak minősülő gyülekezési jog nem korlátozható". (Élet és Irodalom, 2003. február 7.) (A beadványt az Alkotmánybíróság máig sem bírálta el.) Liberális közírók és az Eötvös Károly Intézet alkotmányellenesnek minősítették a tartalmi megszorításokra vonatkozó javaslatokat is, mondván, hogy az alkotmánnyal ellentétes vélemények kinyilvánítása nem korlátozható, amíg a demonstrálok nem szólítanak föl bűncselekmények elkövetésére. (l. pl. Élet és Irodalom, 2003. február 14.)

A miniszterelnök szezonnyitó parlamenti beszédében kijelentette, hogy "minden hatóságnak kötelessége biztosítani a demokratikus alapjogok, a szólás- és a gyülekezési szabadság jogának érvényesülését", szóvivője útján pedig "kifejezte bizakodását, hogy »a rendőrséggel közösen sikerül megtalálni a jogszerű megoldást, és megtartható lesz a Civilek a Békéért mozgalom tervezett demonstrációja«." (Népszabadság, 2003. február 12.)

A hatalom visszavonult, a tüntetők meg föl. Szép nagy botrány lett volna, ha éppen nálunk nem vonulhattak volna föl február 15-én, azon a napon, amikor a világ hatszáz nagyvárosában tízmillió ember tüntetett - hite szerint - a béke mellett.

A béke budapesti barátai - jobb- és baloldaliak, antifasiszták és antiszemiták, az iraki diktátor barátai és megvetői, kritikus kormánypártiak és kritikátlan ellenzékpártiak vegyest - elég nehezen viselték el egymást. "Úgy tűnt, hogy a Kossuth térre felvonult Vér és Becsület keretlegényei valamivel kulturáltabban bírnak viselkedni, mint a délutáni pacifista békemenet viráglelkű résztvevőinek egyike-másika. Előbbiek beérték az ellenük (nagyon helyesen) az utcára vonult Mazsihisz-szimpatizánsok szidalmazásával, a béke és szeretet nevében felvonult aktivisták viszont tettleg léptek föl a tüntetésüket saját céljaikra használó »szélsőjobboldali provokátorokkal« (a szervezők másnapi közleményének szóhasználata) szemben. Az üzenet világos: a toleranciának is vannak határai, téved, aki azt hiszi, hogy mindenféle jöttment jobboldali bunkó beállhat a világszerte a béke nemes ügyéért utcára vonult aktivisták közé..." (Gavra Gábor: Bolygónk utolsó bölcse és a pacifisták, Magyar Narancs, 2003. február 20.)

A Kossuth téren az árpádsávos zászlók tengerében feketéllő hungaristákkal szemben a Mazsihisz néma és fegyelmezett, méltóságteljes ellentüntetést tervezett. De hiába, mert a Hit Gyülekezete hozzájuk csapódó radikálisai heves ordítozással és ökölrázással képezték meg a neonyilas kemény mag katonás fegyelmezettségének kínos ellenmintáját. "Mi vagyunk a magyarok, ti vagytok a gyilkosok!" - skandálták, sajnálatosan csatlakozva ahhoz a soviniszta fölfogáshoz, hogy a nemzethez tartozásnak világnézeti kritériumai vannak. Könnyű egy nemzetet tisztán tartani úgy, hogy minden mocskot kitagadunk belőle. Seszták Ágnes, aki Kádár Magyarországán, mely számára "a szabad vallásgyakorlás és a vallási türelem országa" volt, a népi demokrácia ellenségeiként gyalázta a Hit Gyülekezetének híveit (Magyar Ifjúság, 1984. március 5.), most a zsidókkal azonosította őket: "A méltósággal tüntető zsidók gúnyolódtak a Himnuszon, beszóltak, és csak az ünneplők józan esze fogta vissza a további provokációkat". (Demokrata, 2003. február 20.)

A Vér és Becsület Kulturális Egyesület szóvivője, Domokos Endre János a Demokratában (2003. február 13.) a nándorfehérvári csatával állította egy sorba Budapest "védelmét" 1944-45 telén. "Mindkét helyen magyarok és más európai nemzetek fiai küzdöttek vállvetve az ázsiai barbár hódítás ellen." Pilhál György, a Magyar Nemzet glosszistája örvendezett, hogy végre szó esik a történelmi igazságról. "Keveset hallottunk erről az eltelt évtizedek szocialista történetírásában. Valami »felszabadulásról« beszéltek, meg csokoládét osztogató szovjet katonákról. Apáink meg a föld alatt. Vér és becsület. Vajon mi volt a célja tüntetésével a Mazsihiszéknak? Mit tervelt ki Zoltay Gusztáv csapata? Az árpádsávos zászlók zavarják, vagy a történelem csípi a szemüket?" (Magyar Nemzet, 2003. február 17.)

A rendőrség eljárást indított egy úr ellen, aki "Péter, szar lehet ennyi segget nyalni" feliratú transzparenssel vonult ki a békedemonstrációra. A kakofém békaharcos az önkényuralmi jelképek használatának bűnét követte volna el, mivel vörös csillaggal illusztrálta, hogy szerinte mibe nyalta bele magát a Péter a rendszerváltás előtt. Ideje volt, hogy a rendőrség ismét védelmébe blamálja szegény Pétert, miután a Loppert-ügy éppen véget ért. Jogerősen fölmentették Loppert Dánielt, aki lehazaárulózta a miniszterelnököt a kapolcsi fesztiválon. A fiatalembert a rendőrség emelte ki a hazaárulózó ellenzékiek tömegéből a szólásszabadság üldözött hősének. A miniszterelnök lelkes mocskolása önmagában talán nem lett volna elég ahhoz, hogy a harsány deák Rogán Antal személyi titkáraként majd a Fidesz ifjúsági tagozatának elnökeként karriert csináljon, ahhoz az is kellett, hogy bíróság elé állítsák, és első fokon figyelmeztetésben részesítsék őt. A figyelmeztetést határozottan elítélte valamennyi számottevő párt és médium. Medgyessy Péter próbálta volna eljárási kegyelem kezdeményezésével megakasztani a bűnüldöző szervek kellemetlen szorgoskodását, de nem lehetett, mert szabálysértési eljárás keretében tárgyalták az ügyet. A szabálysértőknek pedig nincs kegyelem.

Egy szép napon az ellenzéki sajtó föltárta, hogy a Malév átvilágítását a Forgács & Kiss ügyvédi irodára bízták, amely részben Kiss Elemér kancelláriaminiszter tulajdonában van, s melyben ő ügyvédeskedni szokott, amikor éppen nem miniszter. A rákövetkező szép napon az ellenzéki sajtó föltárta, hogy a Nemzeti Autópálya Rt.-t is ugyanez az iroda világítja át, melynek egy másik résztulajdonosa az átvilágított állami cég igazgatótanácsának az elnöke. Kiss Elemér eddig a pontig kitartott amellett, hogy mivel az ő ügyvédi tevékenysége föl van függesztve, és nem tud semmiről, nincs miért lemondania. Ám amikor a következő, még szebb napon ugyancsak az ellenzéki sajtóból az is kiderült, hogy a miniszter munkahelyének, a Miniszterelnöki Hivatalnak a tulajdonában lévő Közlönykiadó is a Forgács & Kiss-sel dolgoztat, már muszáj volt a minisztert visszaküldeni a zsíros megbízásokban bővelkedő irodájába. Az ellenzék az etikai vétséget korrupciós rágalommá stilizálta föl, a kormánypárti politikusok pedig emlékeztettek rá, hogy az Orbán-kormány külügyminiszterének az ügyvédi irodája ugyanilyen kormánymegrendeléseket kapott Martonyi János minisztersége idején. Kiss ügyvédtársai ugyanazzal az érvvel próbálkoztak, amivel az előző kormány idején Orbán Viktor rokonai, és ugyanazt is kapták a Magyar Narancstól: "undorító az az álszent magyarázat, miszerint »csak mert Kissből miniszter lett, ők már nem is dolgozhatnak a kormánynak?« - miközben épp azért dolgozhatnak a kormánynak, mert dr. Kissből miniszter lett". (Már viszi, Magyar Narancs, február 27.) Medgyessy Péter a lemondás elfogadásával egy időben megbízta az igazságügy-minisztert, hogy dolgozzon ki egy etikai kódexet, melyhez a mindenkori kormány tagjainak tartaniuk kell magukat. Ez a kódex sohasem készült el, és mindenki nagyon csodálkozott, amikor Kis János tavaly ősszel fölvetette, hogy most már igazán elkészülhetne.

"Az APEH adatainak kimentése a legnagyobb botrány Magyarországon a rendszerváltás óta" - vélekedett Csintalan Sándor. (Magyar Nemzet, 2003. február 14.) Simicska Lajos följelentést tett államtitoksértés és más bűncselekmények miatt, s kifejtette, hogy a kimásolt adatbázissal rengeteg törvénytelenséget lehet elkövetni, és rengeteg pénzt lehet keresni (uo.). "Idegen gazdasági körök vagy egy pszichobizniszben érdekelt szekta érdekei közrejátszottak-e abban, hogy több millió állampolgár és több százezer vállalkozás adózási adatai kikerültek az APEH rendszeréből?" - érdeklődött Kövér László az Országgyűlésben. (Népszabadság, 2003. február 18.)

A különleges adatmentés a kormány határozata alapján a kormányváltás után történt. Az APEH azt vizsgálta, cáfolható-e, vagy bizonyítható-e a "hosszú bájtok éjszakájának" legendája, vagyis az, hogy belenyúltak az APEH adatállományába 1998 őszén, amikor Simicska Lajos átvette a hivatal irányítását. Az APEH belső vizsgálata arra jutott, hogy "adatmentés nélkül nem lehet azt utólag minden kétséget kizáróan igazolni, hogy nem hatoltak be egy adatállományba". (Várkonyi Iván: Holtszezon, 2003. február 21.) Ha tehát az új vezetés az ilyen vádakat ki akarja zárni, akkor rögzítenie kell az adatállományt, amit átvett. A vád tehát a vád elleni védekezésből támadt úgy, hogy az APEH a fent említett belső vizsgálatát egy Hunaudit nevű külső céggel ellenőriztette. Az ellenzék szerint e külső cégen keresztül szivároghattak volna ki az adótitkaink, csakhogy ennek a cégnek éppenséggel a világon semmi dolga nem volt a kimentett adatállománnyal, "a mentés anyagát a »hosszú bájtok éjszakájának« vizsgálatánál nem használták, sőt arról, hogy ilyen mentés készült, a Hunaudit nem tudott (nem is kellett róla tudnia)". (Ballai József: Vigyázz! Frissen másolva!, Magyar Narancs, 2003. február 20.)

Beindult az uniós csatlakozásról szóló népszavazás kampánya. Elég rosszul indult, de viszont úgy is folytatódott. Az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány egy tökéletesen tartalmatlan és érdektelen levelet juttatott el 3,8 millió háztartásba. A Népszabadság publicistája megjegyezte: "A több százmillió forint közpénzünk felhasználásával postázott 15 soros írást (plusz kérdőív) túlzás lenne nemzeti katasztrófának nevezni, Mohács például sok szempontból roszszabb volt, de aki már látott postai küldeményt, az tudja: ugyanekkora borítékban mást is lehetett volna küldeni, ha már." (Seres László: Európa, jövünk!, Népszabadság, 2003. február 4.) Medgyessy Péter évadnyitó parlamenti beszédének keretében a száznapos programok múltán egy tízpontos Európa-programot hirdetett meg, melynek forrásigénye alig haladta meg az ezermilliárd forintot. Orbán Viktor évértékelő szózatában azzal lelkesítette híveit, hogy valamivel (!) több érv szól a csatlakozás mellett, mint ellene. Medgyessy Péter tárgyalt a közmédiumok vezetőivel is a népszavazás előtti közszolgálati tájékoztatásról. Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke biztosította őt arról, hogy a közrádió már rég elkötelezte magát az uniós csatlakozás mellett. (Népszabadság, 2003. február 6.) Kovács Zoltán ekkor úgy számolta, hogy a közrádióban "Földvári Géza már vagy harmadszor olvas jegyzetet arról, hogy nem lehet majd mákos tésztát enni az EU-ban". (Kovács Zoltán: Élet, Élet és Irodalom, 2003. február 7.) Az Orbán Viktor szívéhez közel eső hetilap vezércikke arra biztat: Gondolkozz Magyarországon! (Bencsik András, Demokrata, 2003. február 20.): "Őszintén szólva a művelt Európa nagyságrendekkel több kárt és keserűséget okozott, mint az átvonuló keleti támadások. De mi azért szeretjük Európát. És mégis nemmel kell szavaznunk. (...) Az egyszerűen elfogadhatatlan, hogy idővel az európai történelemkönyvek majd azt tanítsák, hogy egy D-209-es forgalmi rendszámú román titkos ügynök vezette be Szent István népét Európába. (...) Itt kell gondolkodnunk Magyarországon, és itt kell megküzdenünk a vörös kísértéssel. És le kell győznünk azt. És tisztán és felemelt fejjel mennünk tovább. Akár Európa, akár más felé. De ezek nem jöhetnek velünk. Úgyhogy: nem!"

Lovas István is a vörös kísértés legyőzése tárgyában hullatta bölcsessége magvait Áder János termékeny talajába: "A baloldali-balliberális szavazókat ugyanis lehetetlen megnyerni a jelenlegi, tökéletesen szétszakított hazai csatatéren. Megnyerni csak az ingadozókat és a passzív, apolitikus választókat vagy potenciális választókat lehet. (...) Szomorú, de attól még tény: Magyarországon a két tömb között ingadozó szavazóknak a kulturális és anyagi szintje inkább alacsony, mint közepes vagy magas. Ők a valóságshow-k tipikus fogyasztói. Akiknek nagy részét leginkább anyagi javak beígérése és az éppen uralmon lévő kormány ellen az urnákon keresztüli végrehajtható (sic!) bosszúállás pillanatnyi gyönyöre mozgatja. (...) Az ingázó szavazókra pedig elsősorban a szociális demagógia hat." (A jobboldal nyomora, levél Áder jánosnak, a Fidesz ügyvezető alelnökének, Demokrata, 2003. február 13.)

Fő- és alcímek a Magyar Hírlapból 2003. február 18-i számából: "Akár a négymillió forintot is elérheti a honatyák benzinpénze", "Kétszáznegyven képviselő kér szállásdíjat", "Többé az ÁSZ sem kérheti számon a honatyákon a számlát"! Négyévenként átismételjük.