egekura

egekura

Óriásgépre vált az Emirates

December elsejétől Boeing 777-300-as repülőgépekre cseréli a jelenleg használt Airbus A330-asokat az Emirates a Budapest és Dubai között közlekedő...

December elsejétől Boeing 777-300-as repülőgépekre cseréli a jelenleg használt Airbus A330-asokat az Emirates a Budapest és Dubai között közlekedő járatokon, ezzel pedig irányonként csaknem száz férőhellyel növeli a kapacitását – jelentette be Horváth Gábor, az Emirates légitársaság magyarországi képviselet-vezetője. Ez az egyik legnagyobb kapacitású repülőgép, s ilyennel még soha nem közlekedett légitársaság a ferihegyi Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A gépcsere nem lesz hatással a jegyárakra – szögezte le a légitársaság képviselője. A piac logikája szerint, mivel nő a kapacitás így a verseny, a kedvező jegyárak stabilizálódhatnak.

Az új típussal üzemeltetett járatokon 12 first, 42 business és 310 turista osztályú hely van, így hetente több, mint ötezren utazhatnak a két város között a légitársaság járatain. Ez egyébként azt is jelenti, hogy a korábbi bejelentésekkel ellentétben júniustól nem vezetik be a budapesti útvonalon az első osztályt, az a nagyobb gép beállításával indul el. E döntés oka elsősorban az, hogy nem kívánják csökkenteni a turistaosztályon elérhető helyeket, a három osztállyal felszerelt Airbus A330-asok beállítása pedig ezzel járna.

A tavaly októberben indult járat foglaltsága jelenleg nyolcvan százalék körül mozog, amely megfelel egy bejáratott járat eredményének. Ezen belül egyensúlyban van a bejövő forgalom és a kimenő forgalom – mondta el Horváth Gábor.

- Látjuk a lehetőségeket, és biztosak vagyunk abban, hogy a nagyobb géppel is meg tudjuk tölteni a járatokat – mondta Thierry Aucoc, az Emirates európai és oroszországi kereskedelmi működésért felelős alelnöke. Hogy a budapesti járat milyen üzleti eredménnyel működik, arra a vezető nem kívánt válaszolni, mindössze annyit mondott, hogy a cég nyeresége publikus, s a magyar járat töltöttsége megfelel a légitársaság átlagának.

Hozzátette: a géptípus váltás megduplázza, s irányonként húsz tonnára növeli az árufuvarozási kapacitást Budapest és Dubai között. A cargo-telítettség egyébként ugyanúgy nyolcvan százalék körül alakul, mint az utastöltöttség.

Horváth Gábor idézte a szállodaszövetség egyik felmérését, miszerint az első negyedévben 5,7 százalékkal több vendéget fogadtak a budapesti szállodák, s azokból az országokból, ahonnan az Emirates utasai jönnek, húsz százalékos a növekedés. Az új Boeing 777-es gépen ággyá alakítható business class ülések várják az üzleti utazókat, a turista osztályon 750 szórakoztató csatorna közül választhatnak az utasok.

Dubaj éves turistaforgalma 12 millió, összehasonlításképpen, Párizsban 15,8 milliós a forgalom. A város célja, hogy a közeljövőben húszmillióra növelje ezt, ennek érdekében óriási beruházásokat hajtanak végre a szálloda- és a turisztikai iparban.

 

2015.05.20 11:05

Ajánlott cikkek

Blogger


egekura

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.