egekura

egekura

Megszűnt az Estonian Air - kicsit korrektebben, mint anno a Malév

Levelet kaptam tegnap a tallini Estonian Air-től, miszerint befejezik, mert ez Unió elrendelte, hogy vissza kell fizetniük azt a 85 millió eurót...

Levelet kaptam tegnap a tallini Estonian Air-től, miszerint befejezik, mert ez Unió elrendelte, hogy vissza kell fizetniük azt a 85 millió eurót, amit az utóbbi időkben az államtól kaptak. Ennek oka, hogy ez tiltott állami támogatásnak minősült, hiszen a pénzt benyelték, de semmit nem tettek azért, hogy hosszú távon is életképessé transzformálják a légitársaságot. Eddig tiszta Malév-sztori.
Csakhogy, ők automatikusan átfoglalják minden utasukat más légitársaságok járataira, legalábbis azon utasokat, akik november 11-ig utaztak volna. A későbbi időpontra szóló jegyek árát visszautalják december 12.-e után. Mint látszik, a folyamat során lényegesen erősebb szempont volt, hogy minimalizálják az utasok kényelmetlenségét. Ja, és hogy legyen másik légitársaság. Nordic Aviation néven létrejön egy új légitársaság, egyelőre engedélyek nélkül, igazi légitársaságoktól bérelt járatokkal, mindaddig amíg az új cég meg nem szerzi az üzemeltetéshez szükséges hatósági engedélyeket.
Az új légitársaság már ma el is indult, egyelőre a szlovén Adria Airways segítségével veszi át az Estonian Air útvonalhálózatát. De besegít a Carpaitair, a bmi Regional és egy kisebb svéd (NextJEt) valamint horvát (Trade Air) cég is. Hát így is lehet

Levelet kaptam tegnap a tallini Estonian Air-től, miszerint befejezik, mert ez Unió elrendelte, hogy vissza kell fizetniük azt a 85 millió eurót, amit az utóbbi időkben az államtól kaptak. Ennek oka, hogy ez tiltott állami támogatásnak minősült, hiszen a pénzt benyelték, de semmit nem tettek azért, hogy hosszú távon is életképessé transzformálják a légitársaságot. Eddig tiszta Malév-sztori.

Csakhogy, ők automatikusan átfoglalják minden utasukat más légitársaságok járataira, legalábbis azokat, akik november 11-ig utaztak volna. Emlékszünk? A Malév csődjekor semmilyen intézkedés nem volt, magam itthon több ismerősnek segítettem hazafelé jegyet találni, természetesen elképesztő drágán.

A későbbi időpontra szóló jegyek árát visszautalják december 12.-e után. A MAlév-jegyek árát csak azon szerencsések kapták vissza, akik kártyával fizettek, más kérdés, hogy a bankok ezt az összeget is leverték az utazási irodákon. Micsoda különbség! Mint látszik, a folyamat során lényegesen erősebb szempont volt, hogy minimalizálják az utasok kényelmetlenségét. Ja, és hogy legyen másik légitársaság. Nordic Aviation néven létrejön egy új légitársaság, egyelőre engedélyek nélkül, igazi légitársaságoktól bérelt járatokkal, mindaddig amíg az új cég meg nem szerzi az üzemeltetéshez szükséges hatósági engedélyeket.

Az új légitársaság már ma el is indult, egyelőre a szlovén Adria Airways segítségével veszi át az Estonian Air útvonalhálózatát. De besegít a Carpaitair, a bmi Regional és egy kisebb svéd (NextJEt) valamint horvát (Trade Air) cég is. Hát így is lehet.

2015.11.08 09:11

Ajánlott cikkek

Blogger


egekura

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.