egekura

egekura

Hogyan lesz a 70 ezres jegyből 106 ezres? "Keress" sokat a wizzair.com-on!

Megpróbálom megírni ezt a posztot oly módon, hogy nem teszek úgy, mintha soha nem láttam volna még fapados légitársaságot. Mintha soha nem láttam...

Megpróbálom megírni ezt a posztot oly módon, hogy nem teszek úgy, mintha soha nem láttam volna még fapados légitársaságot. Mintha soha nem láttam volna foglalási rendszert. Mintha ne tudnám, hogy ebben az iparágban is egy a jelszó: revenue first! De őszinte leszek, olyan még meglehetősen nagy légi utazó múltam ellenére sem fordult elő velem, hogy valaki a szemem láttára bukjon harminc, vagy ötvenezer forintot. Attól függ, honnan nézzük. Sztori arról, hogyan kerül 2 főre a repülőjegy előbb 140ezerbe, majd 170-be, majd 187-be, végül 211-be. És aztán újra 170 ezerbe. Screenshotokkal!

Szóval tegnap este megkért két haverom, nézzek nekik két jegyet Mallorcára július 8-15 között. Meg is találtam, csomagokkal együtt két főre kicsit több volt, mint 140 ezer, a Wizzair közvetlen járatára. Nem kevés, de legjobb járat a közvetlen járat, megállapodtunk, hogy másnap délelőtt találkozunk, s megveszem nekik a jegyet. Nem járatosak az online foglalásban. Háromnegyed tizenkettőkor jelentek meg, addigra a két jegy 167 ezerre drágult. Kicsit még hezitáltak, nekiálltam újra a foglalásnak, addigra már 187 ezer forint volt a tarifa. Fogszívás, de rendben. Adatok töltögetése, a plusz opciók kiikszelése, nem kérnek semmilyen extrát, csak egyikőjük egy feladott és egy nagy kézi poggyászt, ennyi csomagban elférnek ketten egy hétre. Bankkártyaszám, lejárat, CCV, ami szokásos, majd a következő képernyő:

Szóval, amíg töltögettük az adatlapokat, alighanem elfogyott az a pár hely azon a foglalási osztályon. Tehát a rendszer nem tartotta fenn azt a két helyet, amíg be nem fejeződik a fizetés. Ez kafa, nosza, rajta újra vágjunk neki. A fiúk a szívükhöz kaptak: 211750 Forint!!! Nem telt el a két foglalási próbálkozás között tíz perc sem. (S én balga, nem próbáltam meg egy másik gépről foglalni....:-) )Tehát 211750 forintért sikeresen beszereztem a jegyeket, a srácok ideadták az árát, a jól végzett munka örömére ebédeltem egyet, majd kíváncsiságból megnéztem újra, mennyibe kerülne ugyanaz a járat. Egy kolléganőmmel is megnézettem, hát ezek lettek a végeredmények. Előbb 167750. Majd, öt perc különbséggel, 173. Ehhez képest szegény srácok 211 ezret fizettek. Nehéz volna nem lutrinak nevezni a dolgot. Nektek volt hasonló kalandotok? Írjátok meg az Egek Ura Blog Facebook oldalán!

 

Disclaimer: az egyik fotó sajnos mobillal lefotózott képernyő, mert az adott PC épp nem volt hajlandó screenshot-ot csinálni.

Disclaimer2: Megkérdeztem a Wizz Air-t is, hátha mondanak rá valami jó magyarázatot.

2015.07.01 14:07

Ajánlott cikkek

Blogger


egekura

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.