egekura

egekura

December van, irány Panama!

Csak nemrég jöttem haza életem első dél-amerikai utazásáról, egész pontosan Chiléből, amelyről hamarosan be is számolok majd, de máris új...


Csak nemrég jöttem haza életem első dél-amerikai utazásáról, egész pontosan Chiléből, amelyről hamarosan be is számolok majd, de máris új álmokat szövögetek. Egész pontosan, most adok egy tippet azoknak, akik nem a mainstream úticélokban gondolkodnak. Egy csomó ismerősöm jött ugyanis haza Panamából és szuperlatívuszokban beszélnek róla. Ráadásul, végre menetrend szerinti járatokkal Európából is kényelmesen és jó árakon el lehet jutni Panama Citybe – lévén, az Air France Párizsból heti öt, a KLM Amszterdamból minden nap indít járatot, így egy rövid átszállással elég gyorsan el lehet jutni Panamába. Feltételezem, hogy a járatkínálat bővülni fog. (Például, ha lenne pesti járata az Iberiának, az az átszállás is működne, s létező opció még a TAP, Lisszabonon keresztül, igaz, sem a menetrend nem a legkényelmesebb, sem pedig az árak nem a legjobbak.) Ezen a ponton pedig bejelentést teszek: a jövőben turisztikai jellegű írások is lesznek az Egek Ura Blogon. Továbbra is a légitársaságokra és a velük kapcsolatos trükkökre, élményekre és érdekességekre koncentrálok, ergo nem lesz az Egek Ura utazós blog, de mivégre repül az ember, ha nem új élményekért? S úgy döntöttem, hogy idő függvényében ezeket mindig megosztom veletek.
Szóval Panama: a világ egyik legnagyobb mérnöki teljesítményéről, a Panama-csatornáról ismerjük – legalább hírből – a Kolumbia és Costa Rica közti országot, amely egyébként meglehetősen modern, mindig jó az idő, és a világ egyetlen olyan országa, ahol lehet látni ahogy a nap felkel a Csendes-óceánon és lemegy az Atlanti-óceánon. Hát már csak ezért nézegetem a jegyeket, melyekben a destination PTY  Panama City egyébként Budapest méretű és az ismerőseim szerint szépségű hely. 9917 kilométerre fekszik Budapesttől, vízum nem kell. Panama City egyébként egy kis Miami, szóval kiváló hely indításnak.
Mostanság, december és március között a legjobb az idő, amúgy az ország nem hurrikán-veszélyes. Sőt, ebből a szempontból teljesen biztonságos. Fantasztikus állat- és növényvilága van, a színpompás madarak egészen biztosan komoly élményt jelentenek. Jó árak vannak, általánosan elfogadott a dollár, jó a közbiztonság, s mint a legtöbben mondják, rendkívül lazák és kedvesek az emberek.  Panamaváros óvárosa nagyon hangulatos, helyes (Casco Viejo), valamint az Ancon domb és a Metropolitan park egy egész napra jó programok, de van egy csomó baromi jó part és sziget, nemkülönben nemzeti parkok és világörökségi területek sokassága.
A  Bocas del Toro szigetlánc és az elszigetelt Comarca de Guna Yala karibi partvonal meglátogatásakor okkal érezheti úgy az ember, hogy a világ legszebb tengerpartjai környékén jár.  A Baru Vulkán sem mindennapi látvány, vagy éppen elvitorlázni San Blasra – számomra külön vonzerő, hogy Panamában egészen komoly vitorlásélet van.
Az UNESCO világörökségének részei közé tartozik Panama Karib-tengerparti erődrendszere, a Portobello – San Lorenzo, Panamá történelmi negyede, a Salón Bolivarral, valamint a
Darien Nemzeti Park és a Coiba Nemzeti Park valamint  annak különleges tengeri övezete.
Panamában egyre népszerűbbek az öko-turisztikai programok, sok cég foglalkozik ilyenek szervezésével, különösen, hogy az ország területén sok törzs él, melyek még ősi szokások szerint élnek.
Ami a gasztro-oldalt illeti, sok a finom gyümölcs, nagyon jó minőségű és elterjedt a marhahús és persze a seafood is korlátlan sokaságban áll rendelkezésre. Viszont, bár nem kajával kapcsolatos, de vigyázni kell. Egy könnyed városi séta elegendő a rákvörösre égéshez, mert a fátyolfelhőkön keresztül is fog a nap, ráadásul a szélben nem is érzi az ember.

Csak nemrég jöttem haza életem első dél-amerikai utazásáról, egész pontosan Chiléből, amelyről hamarosan be is számolok majd, de máris új álmokat szövögetek. Egész pontosan, most adok egy tippet azoknak, akik nem a mainstream úticélokban gondolkodnak. Egy csomó ismerősöm jött ugyanis haza Panamából és szuperlatívuszokban beszélnek róla. Ráadásul, végre menetrend szerinti járatokkal Európából is kényelmesen és jó árakon el lehet jutni Panama Citybe – lévén, az Air France Párizsból heti öt, a KLM Amszterdamból minden nap indít járatot, így egy rövid átszállással elég gyorsan el lehet jutni Panamába. Feltételezem, hogy a járatkínálat bővülni fog.

(Például, ha lenne pesti járata az Iberiának, az az átszállás is működne, s létező opció még a TAP, Lisszabonon keresztül, igaz, sem a menetrend nem a legkényelmesebb, sem pedig az árak nem a legjobbak.) Ezen a ponton pedig bejelentést teszek: a jövőben turisztikai jellegű írások is lesznek az Egek Ura Blogon. Továbbra is a légitársaságokra és a velük kapcsolatos trükkökre, élményekre és érdekességekre koncentrálok, ergo nem lesz az Egek Ura utazós blog, de mivégre repül az ember, ha nem új élményekért? S úgy döntöttem, hogy idő függvényében ezeket mindig megosztom veletek.

Szóval Panama: a világ egyik legnagyobb mérnöki teljesítményéről, a Panama-csatornáról ismerjük – legalább hírből – a Kolumbia és Costa Rica közti országot, amely egyébként meglehetősen modern, mindig jó az idő, és a világ egyetlen olyan országa, ahol lehet látni ahogy a nap felkel a Csendes-óceánon és lemegy az Atlanti-óceánon. Hát már csak ezért nézegetem a jegyeket, melyekben a destination PTY  Panama City egyébként Budapest méretű és az ismerőseim szerint szépségű hely. 9917 kilométerre fekszik Budapesttől, vízum nem kell. Panama City egyébként egy kis Miami, szóval kiváló hely indításnak. Panamaváros óvárosa nagyon hangulatos, helyes (Casco Viejo), valamint az Ancon domb és a Metropolitan park egy egész napra jó programok, de van egy csomó baromi jó part és sziget, nemkülönben nemzeti parkok és világörökségi területek sokassága.

Mostanság, december és március között a legjobb az idő, amúgy az ország nem hurrikán-veszélyes. Sőt, ebből a szempontból teljesen biztonságos. Fantasztikus állat- és növényvilága van, a színpompás madarak egészen biztosan komoly élményt jelentenek. Jó árak vannak, általánosan elfogadott a dollár, jó a közbiztonság, s mint a legtöbben mondják, rendkívül lazák és kedvesek az emberek.

A  Bocas del Toro szigetlánc és az elszigetelt Comarca de Guna Yala karibi partvonal meglátogatásakor okkal érezheti úgy az ember, hogy a világ legszebb tengerpartjai környékén jár.  A Baru Vulkán sem mindennapi látvány, vagy éppen elvitorlázni San Blasra – számomra külön vonzerő, hogy Panamában egészen komoly vitorlásélet van. Az UNESCO világörökségének részei közé tartozik Panama Karib-tengerparti erődrendszere, a Portobello – San Lorenzo, Panamá történelmi negyede, a Salón Bolivarral, valamint a Darien Nemzeti Park és a Coiba Nemzeti Park valamint  annak különleges tengeri övezete. Panamában egyre népszerűbbek az öko-turisztikai programok, sok cég foglalkozik ilyenek szervezésével, különösen, hogy az ország területén sok törzs él, melyek még ősi szokások szerint élnek.

Ami a gasztro-oldalt illeti, sok a finom gyümölcs, nagyon jó minőségű és elterjedt a marhahús és persze a seafood is korlátlan sokaságban áll rendelkezésre. Viszont, bár nem kajával kapcsolatos, de vigyázni kell. Egy könnyed városi séta elegendő a rákvörösre égéshez, mert a fátyolfelhőkön keresztül is fog a nap, ráadásul a szélben nem is érzi az ember.

2015.12.25 22:12

Ajánlott cikkek

Blogger


egekura

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.