- Sziasztok!

- Mee!

- Éhesek vagytok?

- Meee!

-Jól hallom, nem vagytok éhesek?

- Meeeeeeee!

Minden hajnalban ez a párbeszéd zajlik Rózsa László és hatvanhat kecskéje között. Az évődés végén a testes, szakállas, negyvenéves férfi száraz szénát és kukoricából, árpából, korpából kevert abrakot szór jószágai elé. Az etetés után Rózsa László elmegy a munkahelyére, mivelhogy főállásban villamosmérnökként dolgozik egy pécsi cégnél. A stafétabotot a kecskefarmon átveszi tőle Judit, a felesége. Márciustól decemberig az aszszony feji a kecskéket, majd a fejést követően újra megeteti a mekegő állományt. Judit szerint a kecskékre fokozottan igaz a népi bölcsesség, hogy a gazda szeme hizlalja a jószágot:

- Többször kell szórni nekik takarmányt, mert mindjárt jobban esznek, ha ott vagyok és szólok hozzájuk. Igénylik a társaságomat, számukra biztonságot jelent, ha mellettük vagyok - mondja az örökké jó kedélyű aszszony.

A három gyermekről gondoskodó házaspár hat éve még álmában se gondolta, hogy belőlük egyszer farmtulajdonos lesz. 1990-ig társasházban laktak Pécsett. Városi emberként éltek, semmilyen kapcsolatuk nem volt a mezőgazdasággal, s még csak egy macskát se tartottak. Aztán házat építettek a Pécstől tíz kilométerre lévő Kozármislenyben. A közgazdasági szakközépiskolát végzett Judit titkárnőként dolgozott 1998-ig, akkor azonban leépítették.

Az új megélhetési lehetőségek után kutakodó asszony egy újságcikket olvasott a kecsketartásról, és attól kapott kedvet a régente szegények tehenének titulált négylábúhoz. Férjével együtt eljárt több tanfolyamra, és 1998 októberében belevágtak. Először hat vemhes - szánentáli fajta - anyakecskét vásároltak. 1999 februárjában megellettek az anyaállatok, s azóta az állomány folyamatosan gyarapodik. Jelenleg mind a hatvanhat anyakecske vemhes, így ha Rózsáék tervei valóra válnak, akkor ez év márciusától már hatvanhat kecskét kell fejnie az asszonynak, s újabb egy esztendő elteltével akár száz jószág is tejel majd a kozármislenyi farmon.

A házaspár úgy látja, hogy ketten kétszáz anyaállatról képesek gondoskodni. Igaz, egy ilyen mértékű előrelépéshez már komoly beruházás kell. Rózsáék eddig másfél milliót költöttek a vállalkozásukra. Ennyi pénz elég volt a tenyészállatokra, a farm félhektárnyi földjére, az istállóra, a kétállásos fejőgépre, a tejhűtőre és egy öreg terepjáróra. Ám ha háromszor ekkora lesz az állomány, akkor új és nagyobb terület kell, többállásos fejőgép, nagyobb hűtőkapacitás, korszerűbb szállítójármű. Mindez húszmillió forintba kerül majd. A fejlesztéshez szükséges pénznek akár a felét is elnyerheti a házaspár pályázatok révén, ha igazolni tudják a vállalkozás életképességét.

Rózsa László ezt bizonyíthatónak látja. Ő úgy számol, hogy egy kecske tartásának anyagköltsége évente 25 ezer forint. Az általuk tartott anyakecskék évente 1200 liter tejet adnak, ebből jószágonként 800 liter tejet tudnának leadni a Véménden működő feldolgozóüzemnek. Mivel az átvett tej literjéért száz forintot fizet az üzem, kikalkulálható, hogy egy kecske évente 55 ezer forintot hoz. Kétszáz kecske esetében ez az összeg meghaladja a tízmilliót. Ez lenne Rózsáék bruttó jövedelme, vagyis ebből kellene még járadékokat fizetni, törleszteni a beruházásra fordított pénzt és félretenni valamennyit a további elkerülhetetlen fejlesztésekre.

Mellesleg a házaspár tervezőkedvét erősíti, hogy a kecsketejet egyre több egészségügyi tanulmány favorizálja. Évszázadokig tartotta magát az a tévhit, hogy a kecsketej kevesebb értékes anyagot tartalmaz, mint a tehéntej. Ez abból eredt, hogy a legelőt nem igénylő, bármit elrágcsáló kecskét főképp a szegény családok tartották, s mivel ezekben a famíliákban több volt a betegség és jóval alacsonyabb az átlagéletkor, elterjedt az a vélemény, hogy mindez a kecsketej hiányos tápértékének (is) a következménye. A valóság egészen más, állítják ma már az orvosok és a dietetikusok. Szerintük a kecsketartó szegények nem azért értek meg kevesebb évet, mert kecsketejet ittak, hanem - gyermekkori alultápláltságuk, betegségeik, felnőttkori túlhajtottságuk és nélkülözéseik ellenére - azért maradtak egyáltalán életben, mert a kecsketej számos bajukra szinte orvosság volt. A legújabb kutatások arról vallanak, hogy a kecsketej a létfontosságú vitaminok némelyikéből négyszer-hatszor többet tartalmaz, mint a tehéntej. Emellett ennek a kis kérődzőnek a teje emészthetőbb is, ezért fokozottan javasolható rossz étvágyú kisgyermekeknek, sportolóknak, időseknek.

Az említetteken túl izmosítja Rózsáék farmbővítő szándékát, hogy az Európai Unió nem szab meg kvótát a kecsketartásra a tagországoknak. Ennek oka az, hogy az unió kecskeimportra szorul. Ha egyébként ma történne meg a csatlakozás, akkor a hazai kecsketartóknak jószágonként 2900 forintnyi, egy hektárnyi legelőért pedig 45 ezer forintos támogatás járna évente.

Mindezek ellenére hiú remény azt hinni, hogy egy alkalmi munkából és segélyekből élő iskolázatlan ember, aki ápolatlan udvarán a saját célra nevelt baromfi mellett kiköt egy kecskét, máról holnapra vagy akár pár éven belül uniós színvonalú, támogatásra méltó kecsketartó gazda lehet. Mint az már Rózsáék számadásából is kiderül, egy rentábilis kecskefarm kialakításához és működtetéséhez nem kevés pénz, fegyelmezett alkalmazkodás és folyamatos önképzés kell. Magam is találkoztam olyan kecsketartókkal, akik belenyugodtak abba, hogy ők képtelenek teljesíteni az uniós elvárásokat. Az egyik baranyai vállalkozó például több mint tíz év után a közelmúltban értékesítette tucatnyi anyakecskéjét. Az késztette erre a lépésre, hogy az általa fejt tej másodosztályú volt, a felvásárlóüzem viszont csak az első osztályú és az extra minőségű tejet veszi át. A vállalkozó helyben értékesítette a tejet, ám ráunt a sok odafigyelést követelő, kevés pénzt fialó mininyájra, s most inkább a vendéglátással próbálkozik.

Baranya egyik legeldugottabb falucskájában, Okorvölgyben egy középkorú munkanélküli férfi három kecskét tart.

- Kettő eladó - vágja ki mindjárt a köszönés után -, akár viheti is! Húszezer darabja, mert vemhesek. Két hónap múlva ellenek. Ha mégis "üresek", akkor tizenötezer az áruk.

Amikor arról faggatom a férfit, hogy nem akarja-e nyájjá gyarapítani három jószágát, csak legyint:

- Honnan lenne nekem pénzem újabb kecskékre? - kérdez vissza, s körbemutat a roppant szegény portán. - Akkor lesz egy kis pénzem, ha azt a két kecskét eladom. Nálunk mindig volt kecske, mert az anyám szereti a kecsketejet, de egynél több ezután se kell. Mit csináljak a tejjel, hová vigyem? Nem értek én ehhez.

Megjegyzem neki, hogy az unióban a kecskét támogatják, de erre is csak legyint, mondván, hogy ő bizony nemigen érti, hogy mit beszélnek arról az unióról.

Az okorvölgyihez hasonló kecsketartó sok száz van még az országban, ám megjövendölhető, hogy döntő többségükből sosem lesz kecskefarm-tulajdonos. Rózsáék viszont tele vannak tervekkel. Judit megemlíti, hogy a kecsketartás kemény munka ugyan, de szórakoztató is:

- Valamennyi kecske külön egyéniség, kiismertem mindegyiküket - mondja az asszony csillogó szemmel, s mindjárt be is mutatja a nyáj néhány tagját. - Mirza például udvarias, sosem tülekedik, Lédi meg cicás, ha leguggolok hozzá, már dörgölőzik is az arcomhoz és nyomja a puszikat. Borika magányra vágyik, még ellés közben sem igényli a segítséget. Az egyik legelevenebb Bajszi, ő nekimegy mindennek, állandóan futkározik, randalírozik.

Hogy aztán mennyire lesz szórakoztató a kecsketartás, amikor kétszáz mekegőt kell naponta kétszer megfejni, arról majd két év múlva szólunk. No meg arról is, hogy mennyire lesz kifizetődő.