Ha ugyan kérdik, itt, az elején kell elnézést kérnem azoktól, akik azt hitték, hogy Kertész Imréről olvashatnak méltató (gyalázkodó) sorokat, és már fogalmazták gyalázkodó (méltató) mondataikat, nem, ez a szöveg nem róla, hanem egy másik emberről, Radics Péterről szól, aki a közszolgálati tévét tudósította Washingtonból; háromszor került eddig a lapok címlapjára, először, amikor nagy nyilvánosság előtt vallotta meg homoszexualitását, másodszor, amikor ott, kint, egy gyorsbüfé előtt leütötte valaki, és egy kisebb tenyérnyi rész letört a koponyájából, bele az agyába, csoda, hogy életben maradt, végül arról írtak a lapok, hogy halottak napján huszonhat napos, az amerikai hálaadásig tartó éhségsztrájkba kezdett azért, hogy a pápa áldásával fejezze ki: a homoszexualitás nem bűn; a huszonhat nap eltelt, azóta semmi hír Radics Péterről, illetve egyvalami még tudható, az, hogy az éhségsztrájk bejelentése után néhány nappal a magyar televízió vezetősége közölte vele, nem tartanak többé igényt a tudósításaira, nyilván a vezetőség nem akarta, hogy egy homokos képviselje a közszolgálati csatornát Amerikában, egy balhés fickó, akit csak úgy leütnek az utcán, és aki nem átall a washingtoni pápai nunciatúra előtt demonstrálni és a pápához fordulni, nem, egy ilyen ne képviselje a közt, nem baj az sem, hogy a magyar televíziónak ez a lépése alkotmányellenes; az alaptörvény ugyanis tiltja, hogy bárkit származása, vallási, nemi hovatartozása miatt hátrányos megkülönböztetés érjen; gondolom, a magyar televízió meg akar felelni a nézői igényeknek, miközben befolyásolni igyekszik a közgondolkodást, ez a feladata, erről is törvény szól; de nem hallhattuk a civil szervezetek hangját sem, a mindig aláírást gyűjtőkét, az újságírók érdekvédelmi szervezetei sem tiltakoztak, a képernyőt elcsúfító sárga karikákon vitatkozik a politikai és a szakmai elit, most, hogy Radics már nem látható, nyilván ez a legfontosabb probléma, de azért egy információval gazdagabbak lettünk közben, hiszen megtudtuk, hogy most a valóságshow a legfontosabb dolog, ami Magyarországon történik, egy tucat egészséges ember kukkolása, hogy kibírják-e luxuskörülmények között az egymásrautaltságot, miközben Washingtonban az egyik honfitársunk haldoklik, tudtunkkal és közönyünktől kísérve, kiebrudalva, megalázva, semmibe véve és jogfosztottan, ő, aki a mi szolgálatunkra szerződött - ez az európai értékrendet magának tudó Magyarország, ez a reménytelinek hazudott XXI. század, ilyenek vagyunk, igen, és majd jön egy nap, és megint róla olvasunk a lapokban, talán azt, hogy már nem tekinti hazájának ezt az országot, és akkor jönnek, akik ilyenkor jönni szoktak, és hazaáruló bitangnak nevezik majd, és jönnek mások, akik megvédik őt, de már ők is csak hazudni tudnak, vagy ennél is szomorúbb hírt kapunk (ne adja Isten!), és röviden elmondják majd az életét, kevesen tudják majd, hogy ki ő, vannak, akik sírni fognak, én is, hacsak magam is el nem felejtem.

Jorgosz Baia