Brit kém a Medgyessy-bizottságban?

Gorka Sebestyén, a Medgyessy Péter kormányfő múltját vizsgáló bizottság egyik szakértője azért bukott meg a C típusú átvilágításon, mert tagja volt a brit hadsereg hírszerző századának. A szakértő azt állítja, mikor visszatért Magyarországra, teljesen kilépett az egységből.

A Magyar Hírlap információja szerint brit hírszerzési kapcsolatai miatt vált nemzetbiztonsági szempontból kockázatossá Gorka Sebestyén, a Medgyessy Péter kormányfő múltját vizsgáló bizottság egyik szakértője. A brit-magyar állampolgár Gorka a nagy-britanniai területvédelmi katonai erő egyik hírszerző századának tagja.

Gorka a lapnak kijelentette: "Egyetemista koromban tartalékosként a brit hadsereg egyenruhás terrorelhárító egységének tagja voltam. Ez három éven át tartott és ez volt az egyik oka annak, hogy az Antall-kormány idején a honvédelmi tárcánál állást kaptam. Hírszerzéssel soha nem foglalkoztam. Bizonyos biztonsági feladatokat kaptunk kulcsfontosságú objektumok őrzésére, például egy IRR-támadás kivédésére. Feladatom az volt, hogy felmérjem a terroristák által okozható lehetséges veszélyeket".

Az újság úgy tudja, Gorka azért akadt fenn a Nemzetbiztonsági Hivatal szűrőjén, mert tagja a brit területvédelmi hadsereg harctámogató erői egyik hírszerző századának. Gorka megnevezése szerint az egység neve: Territorial Army 22 Company, a lap információi szerint az egység pontos neve: UK Territorial Army's Intelligence Corps (22 Company). Gorka erre azt mondja, hogy ő a terrorelhárító egységnek volt tagja 1990-től 1992-ig. Állítása szerint mielőtt átjött Magyarországra, leszerelt és teljesen kilépett az egység szolgálatából - írja a Magyar Hírlap.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.