Bundyék tanulságos népek. Nekem először szimplán idiótáknak tűntek, korábban egy másik, azóta jobb létre szenderült csatornán, vagy még korábban, bizonyos német műholdas adók kínálatában. Most éppen a Viasat3 mutogatja őket, majdnem naponta. Ennek a bizonyos Rém Rendes Családnak 1987-től tíz esztendőn keresztül ezernyi epizódja készült a messzi tengeren túl, és csupán internetes rajongótábora vetekszik a szórakoztatóipar bármely klasszikus termékének kultusztömegével.

Amikor Bundyék fényes németországi siker után megjelentek a magyar televíziókban, és fölbukkanásukat csak mérsékelt hazai érdeklődés kísérte, még nem lehetett tudni, hogy Bundyék tanulságos népek volnának, nem csupán viccesen bugyuták, és néha megbocsáthatóan ellenszenvesek. Továbbá, hogy éppen az bennük a tanulságos, amiért az itteni szereplésük mégsem igazi diadalmenet, amiért a második vonal médiajátékosai egymásnak passzolgatják őket.

Mert hogy több baj is lehet a rém rendes család magyarországi honosításával. Leginkább az, hogy valami Al Bundy körül nem stimmel. Al egy cipőboltban dolgozik. Jó negyvenes, aki magyar fogalmak szerint női munkát végez. Szó se róla, elmegy az ilyen nálunk is egy vidám szappanoperában. Csak olyankor a fickó kedves kis alak (mondjuk a Pasikban), és nem illik túlhangsúlyozni, hogy miből él, hol lakik, miféle gyerekeket tart el. A nyüzüge magánzószerep ebben az életkorban és ebben az országban szórakoztatóbb is, hitelesebb is. Al Bundy viszont testes férfiú, étvágya, szomjúsága, önbizalma mind-mind meglehetős. Egy nagydarab cipőárus. Lehet, hogy erre így, hiába a világsiker, csak óvatosan mernek rámozdulni a nagy honi televíziók? És nem is csak azért, mert az ábrázolt életszínvonal, ellentétben a poénokkal, nem magyarítható. Minek felel meg ma az amerikai cipőárus kertvárosi háza egy budapesti cipőárusnál? Csak kisebb háznak, automata garázsajtó nélkül, vagy egyszerűen lakótelepi panelnek? És mire lehetne magyarítani a cipőárus pénzéből otthon unatkozó, szexéhes feleséget? Nyilván még otthonkás, cekkeres háztartásbelire sem. Magyar cipőbolti árus dehogyis tart el feleséget. Cipőárus és cipőárusné ketten dolgoznak, ketten keresnek, ketten kelnek korán, gyermekeik pedig nem lépcsőn ereszkednek alá a nappaliba, hiszen nincs honnan ereszkedni. Annak idején - magyar sorozatban - a Família Kft. gyermekei még ereszkedhettek. Csak hát az vállalkozó család volt, és nem bérből-fizetésből élő. És még az is milyen messze van! Ma már középkorú kisbolt-tulajdonosból sem lehetne magyar szappanoperasztár. Szép Apuka, Szép Anyuka sem volna elég szép a főszerepre. Volna helyette egy igazi Barátok közt stílusú dögös fősodor, biznisszel, szerelemmel teli, ebben nyomulnának a szatócsságnál nagyobbat álmodó fiatalok, miközben a Szép ősök diszkréten bohóckodnak a háttérben. De hogy egy Al Bundy kategóriájú öregedő segéd egyáltalán ki merje nyitni a száját! Hogy jó nők, fiatal srácok körében újra és újra ő legyen a nagy odamondogató! Hogy minden epizódban örökkamasz gyerekeit tegye helyre, pénzt osszon, pénzt vegyen el, amit, úgymond, a cipőboltban keresett, hogy poénkodva büntessen és jutalmazzon: ezt, a valószerűtlen figurát hazai sorozat forgatókönyvében - még ha bohózat is - visszadobná a producer.

Pedig nem is ez a legveszélyesebb benne. Hanem, ahogy a tengerentúli Al Bundy epizódról epizódra sulykolja, néha csak egy grimasszal, de mindig ugyanazt a tanulságot: "Nem vittem semmire! És akkor mi van?"

Hozzátehetné: "A sör hideg, a fotel kényelmes, a tévében megy a foci, és százszor megunt feleségemet huszonéves közép-európai topmenedzserek irigylik."

Merjen valaki erről magyar szappanoperát forgatni. Csak erről a tanulságról.