A Hősök terénél oszlatták szét a dühöngőket

Ötszázan lehettek a Hősök terén, ahol a szélsőjobboldal - Budaházy György és Toroczkai László felhívására - a chartafelvonulással egy időben tartott kormányellenes tüntetést. A szónokok közt Morvai Krisztina is megjelent. A Hősök teréről az Andrássy úton át a Szabadság térre mentek a felvonulók, ahol a rendőrség oszlatni kezdte őket. A hivatalos program egyébként a református templomban, ifjabb Hegedűs Lóránt istentiszteletével ért véget.

A NOL tudósítójának beszámolója szerint a Hősök terén a rendezvényhelyszínt fémkordonokkal vették körül és a környező utcákban is erős volt a rendőri jelenlét, a levegőben rendőrségi helikopter körözött.

A demonstráció a Magozott cseresznye és a Romantikus erőszak nevű zenekarok koncertjével kezdődött, amelyet a szónokok beszédei követtek. Felszólították a résztvevőket, hogy fegyelmezetten vonuljanak, tartsák a kijelölt útvonalat. Elhangzott továbbá, hogy a demonstrációra megszerezték Szögi Lajos, az Olaszliszkán meghalt tanár cipőjét is, amelyet szintén elhelyeznek a Szabadság téren a többi összegyűjtött cipővel együtt. A résztvevők ugyanis a Szabadság térre vonultak, ahol a "kommunizmus és a cigánybűnözés áldozataira" emlékezve üres cipőket helyeztek el a szovjet "szörnyemlékműnél".

A demonstrálók jobbikos transzparansekkel, árpádsávos zászlókkal jelentek meg, egy tízfős csoport ősmagyar ruhában, sállal elmaszkírozva csatlakozott a tömeghez, de eljöttek a nemzeti motorosok is. A felvonulók tábláin többek között a következő feliratok voltak olvashatók: "Miskolcon a rablások 94 százalékát cigányok követik el!", "Aki nem dolgozik, ne is egyék!", "Kolompár Orbán, hol van a 13 millió?", valamint a szokásos "Gyurcsány takarodj!" transzparens is előkerült.

A Magyar Önvédelmi Mozgalom szónoka nyitotta a beszédeket, aki szerint „össze kell fogni, különben ők fogdosnak össze bennünket!” Mint mondta, a mozgalom nem akar az összefogás élére állni, továbbá a belső ellenség is köztük van, de azok előbb fognak lógni, mint Gyurcsány – tette hozzá.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke szónoklatában azt mondta, hogy Magyarország a magyaroké, az SZDSZ pedig hazaáruló, „de mi egyre erősebbek vagyunk”. Szerinte 60 év kóma után van még gerince a nemzetnek.

Morvai: nekünk ez az egy hazánk van

Morvai Krisztina „Adjon az Isten’” üdvözléssel köszöntötte az egybegyűlt tömeget, amelyre a válasz „Szebb jövőt!” volt. Beszédében kiemelte, hogy "ismételjük el naponta többször is: ez itt a mi hazánk". Mint mondta, „udvariasságra neveltek minket, de hangot kell váltanunk.” A charta aláíróinak azt üzeni, hogy „elegünk van a magukfajtából”. Szétlopták az országot, de a lopott holmi visszajár, ne a fasisztáktól rettegjenek a chartások, hanem az elszámoltatástól – tette hozzá. A Demokratikus Charta aláíróit következetesen „chartás pajtások”-nak nevezte. „Nem leszünk szolgák a saját hazánkban, fellázadunk, nem kussolunk, nem igazodunk többet. Rettegnek tőlünk? Itt az ideje!” – mondta Morvai Krisztina. Végül Gyurcsány Ferencre utalva a következőket mondta: „Az önök ideje lejárt, ha nem tetszik, el lehet menni, jó utat kívánunk, de mi maradunk, nekünk ez az egy hazánk van.”

Toroczkai: a hívó szót nem mi adtuk ki!

Toroczkai László, a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke szerint a hívó szót nem ők adták ki, hanem Kolompár és Gyurcsány. Kijelentését a tömeg hangos üdvözléssel fogadta, majd azt skandálták: "Lógni fogtok!" Toroczkai azt mondta: "Kolompár Orbánnak még a normálisabb cigányvajdák szerint is dögkutakon kéne kotorásznia, nem az Olimpiai parkban demonstrálni." Eközben a színpadon Toroczkai mögött csuklyás, símaszkos emberek álltak. "Minket a hazaszeretet hozott ide, ahol Árpád vezér szobra néz le ránk. Aki Magyarországot el akarja foglalni, csak a mi testünkön át teheti meg! Nem félünk, nem félünk! – kiabálta, majd ugyanezt visszhangozta a tömeg is. Végül megjegyezte: lehet, hogy nem a Szabadság térre mennek, hanem a Parlament elé, "ahol Gyurcsányék vannak." Fegyverbe! – Toroczkai ezzel a hívószóval zárta beszédét.

"Ha elég harcosunk lesz, nem lesz kegyelem!"

Végül Budaházy György szólt a tömeghez: Harcosok, itt vagytok? Mert itt csak harcosokat látok. Lehet, hogy ma csak a méregetés napja lesz, és a győzelem álma nem ma jön el, de egyszer biztosan - tette hozzá. Budaházy beszédének végén azt üzente "a zsidócigány bagázsnak: ha elég harcosunk lesz, nem lesz kegyelem!" A beszédek után a felvonulók elindultak a Szabadság tér felé.



Hangulatjelentés Budapest utcáiról

Egyre idegesebb lett a tömeg

A Nagymező utca sarkán sörösüvegeket és dobozokat dobáltak a felvonulók, miután egy szabadtéri, táncos rendezvény mellett haladtak el. A kulturális eseményen táncosok léptek fel, akik mellé érve a tömeg előbb hangosan „mocskos zsidózni” kezdett, majd dobálás kezdődött. A felvonulók nagyon lassan haladtak, időközben sokan csatlakoztak a menethez, helyszíni tudósítónk jelentése szerint a tömeg ekkorra kétezer főre duzzadt.

Az Erzsébet térnél már egyre agresszívabban viselkedett a tömeg, nagy erejű petárdákat hajigáltak útközben, egyet egy teherautó platójára is feldobtak – ahol egyébként tévések és újságírók tartózkodtak. A felvonulást kísérő füst ezektől a petárdáktól keletkezett. A NOL tudósítója szerint a felvonulók egyre idegesebben viselkedtek és egyre hangosabban skandáltak, legtöbbjük maszkban, sálban és sörrel a kezében érkezett meg az Erzsébet térre.

Megkezdődött az oszlatás

A szovjet emlékműnél ismét dobálni kezdtek a felvonulók, a kordon illetve az emlékmű felé hajigáltak pirotechnikai eszközöket (valószínűleg petárdákat), valamint műanyag palackokat, aminek következtében az elkerített területen belül tűz keletkezett. Tudósítónk beszámolója szerint a Magyar Gárda tagjai is jelen voltak, de csak keveset tartózkodtak a téren, Dr. Hegedűs Lóránt kezdődő istentiszteletére távoztak.

A levegőben később könnygáz terjengett, menekült mindenki a térről, amely füstben állt. A környező utcákban mindenhol hatalmas rendőri jelenlét volt, rohamsisakos rendőrök álltak a kereszteződésekben és folyamatosan felügyelték a tömeget. Az Index újságírójának információja szerint az egyik rendőr futás közben elhagyta a pisztolyát, amelyet egy ismeretlen megtalált és elvitt.

Szemtanúk szerint a Kossuth térről hazafelé tartó chartásokat a radikálisok a Szabadság tér környékén megtámadták. A hazafelé tartók 6-7 fős csoportjába több radikális fiatal belekötött, megrugdosták néhányukat, akik pedig menekülni próbáltak, megkergették. A radikálisok elmondása szerint "vadásztak" a chartás rendezvényről hazatartó romákra.

Felgyújtottak egy rendőrautót

Egy nagyobb csoport a Bazilika előtt gyűlt össze - jelentette tudósítónk -, a  rendőrök által használt könnygázt azonban a Hild téri játszótér felé fújta a szél, ahol gyerekek játszottak. A rendőrök egyébként élő kordonnal zárták le a Bajcsy-Zsilinszky utat, és úgy próbálták a tömeget szétkergetni a környező utcákba. Tudósítónk néhány felvonulónál könnygázt, illetve plexi pajzsot is látott.

A felvonulók az Arany János utcában felgyújtottak egy rendőrautót, majd az utcákból felszedett macskakövekkel kezdték dobálni a rendőröket. Feltűnően sok volt a tinédzser a tömegben, fiatal lányok barátnőkkel, sokan közülük szintén macskaköveket dobáltak a rendőrök felé. A tömeg hangosan azt skandálta: "Fehér Magyarország!"

Száz tüntető a templomban rekedt

Nyolcvan-száz tüntető szorult a Szabadság téri Hazatérés templomába, és rendőri felszólítás után sem akarták elhagyni a helyszínt. Még akkor menekültek oda, amikor a rendőrök kiszorították a tömeget a Szabadság térről. A tüntetők egy része sokáig a tér déli oldalán álló református templom lépcsőjén nézett farkasszemet a rendőri sorfallal. Később a rendőrök megnyitották a sorfalat, a tüntetők pedig fél 8 körül elhagyták az épületet.

A tömeget az Andrássy úton tolták a Hősök tere felé

Az Andrássy út eleje csatatérré változott az összecsapásokban, padokat, kukákat dobáltak az útra. Minden vízben állt, mert közben a tűzcsapokat kinyitogatták, amelyekből dőlni kezdett a víz. A rendőrök a tömeget a körút felé terelték, az Oktogon irányába. A rendőrség hatalmas erőkkel kezdte meg a tömeg szétoszlatását a Liszt Ferenc tér és az Oktogon között, felálltak a vízágyúk és hangosbeszélőn folyamatosan arra szólították fel a tömeget, hogy hagyják el a helyszínt.

Mivel az utóbbi akció nem járt sikerrel, a dobáló, rongáló fiatalokat a rendőrök a Hősök tere felé tolták, ahol várhatóan szét tudják őket oszlatni. Tudósítónk jelentése szerint fél 8 előtt 10 perccel megkezdték a még együtt maradt felvonulók utolsó tagjainak oszlatását a téren.

A Hősök terénél véget ért a harc

Este nyolc óra előtt a tér nagyjából megtisztult, a rendőrség befejezte az oszlatást, a rendőri egységek fokozatosan elhagyták a helyszínt. Tudósítónk az Oktogonnál még látott igazoltatást, néhány fiatalt ellenőriztek a rendőrök, de leszámítva a szemetet és törmeléket, ami a felvonulás után maradt, a rend helyreállt a belváros utcáin.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.