Orbán Viktor türelemre inti a Fideszt

Orbán Viktor szerint az idő a Fidesznek dolgozik, s hiába lesz a politikában ősszel „nagy csetepaté”, pártjának nyugodtan kell várnia, erőt és egységet kell demonstrálnia. Orbán szerint nincs szükség „alkalmi szövetségekre”. Ezzel valószínűleg arra utalt, hogy nem fognak össze az SZDSZ-szel.

Ősszel nagy csetepaté lesz a politikai porondon, „verekedés, ha úgy tetszik”, s ebben a Fidesznek nem kell részt vennie. Türelem, nyugalom – kiszivárgott hírek szerint erről beszélt Orbán Viktor vasárnap délután a Somogy megyei Kötcsén, ahol a Balog Zoltán nevével fémjelzett Polgári Magyarországért Alapítvány ötödik alkalommal szervezett polgári pikniket.

A zártkörű találkozón kétháromszáz, a jobboldali holdudvarhoz tartozó közéleti személyiség és politikus előtt Orbán Viktor azt mondta: az elkövetkező időszak során valószínűleg a radikálisokat, a mérsékelteket, a kis pártokat is eléri a politikai adokkapok. A Fidesz e mostani helyzetben győzni úgysem tud, arra pedig nincs szükség, hogy pofonokat kapjon. Épp ezért az „alkalmi szövetségeket” el kell kerülni, a legcélravezetőbb nyugodtan várni, erőt és egységet demonstrálni – hangoztatta a pártelnök. Ezzel vélhetően arra utalt, hogy nem állnak össze az SZDSZszel a kormány megbuktatása érdekében. Ugyanakkor Kövér László, a párt országos választmányának elnöke egy múlt heti nyilatkozatában arról beszélt, hogy – nyilvánvalóan a szabaddemokratákra utalva – az ördöggel is szövetkeznének a kormány megbuktatása érdekében.

A Fidesz elnöke tegnap arról is beszélt, hogy a parlamenti viták során Navracsics Tibor frakcióvezetőnek kell vinnie a prímet, neki kell reagálnia az SZDSZes vagy a szocialista oldalnak. (Helyzetértékelésében a pártelnök állítólag nem is foglalkozott külön az SZDSZszel, Gyurcsány Ferencet viszont Putyin orosz elnökhöz hasonlította, mondván: egyikük sem kormányoz, hanem „uralkodnak”.)

Mindez arra utal, hogy egyelőre nem változik a Fidesz „kivárásos” stratégiája. Nem jelenti viszont azt, hogy az ellenzéki párt ne készülne valamilyen „cselekvési tervvel”.  Forrásaink szerint olyan parlamenti „teszt”javaslat például nem jelentene kockázatot az ellenzéki párt számára, amelyik nem egy „hivatalos” konstruktív bizalmatlansági indítvány volna, hanem pusztán egy bizalmi szavazást felvető indítvány Gyurcsány Ferenccel szemben.

A polgári körösök, illetve a radikális jobboldal cselekvést, tetteket vár a Fidesztől. Információink szerint a tegnapi pikniken Fábry Sándor médiaszemélyiség azt a kérdést szegezte Orbán Viktornak: folyamatosan nő ugyan a Fidesz szavazóbázisa, de már győzni is kellene valamikor. Erre a Fidesz elnöke úgy válaszolt, „megértette a kritikát”.

A találkozón, még szombaton, Navracsics Tibor frakcióvezető a fidesz.hu tudósítása szerint súlyos állítást fogalmazott meg: ma  Magyarországon sem a politikai, sem a gazdasági elit nem tudja  érvényesíteni érdekeit, mert erre kizárólag egy posztkommunista  titkosszolgálati hálózatnak van lehetősége, „a politikába, a  gazdaságba és a médiába küldött részén keresztül”. Balog Zoltán úgy összegzett: az előadók arra a kérdésre próbáltak választ találni, hogy hol a hatalom, mert a jelenlegi helyzetben meg kell határozni, kinek mi a dolga, hogy véget érjen a kormányzati ámokfutás, és Magyarország újra magára találjon.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.