Akkoriban én is Budapesten éltem, s akárhogyan töröm a fejem, nem emlékszem, hogy kiterjedt ismeretségi körömből bárki azzal keresett volna, hogy van a K & H banknál egy pénzügyi mágus, és olyan befektetéseket tud, hogy csak na. Megsokszorozza a pénzem. Se pénzem, se információm nem volt, így bajos vagyont csinálni.

Talán a szerencse segíthetett volna. Mint ahogy nyilvánvalóan segített ennek a nyolc általánost végzett föltörekvő embernek, aki ma Magyarország egyik legismertebb embere, és ehhez még olimpiai bajnoki címet sem kellett nyernie, elég volt annyi, hogy egy szép napon, miután vidéken folytatott üzelmei után jogosulatlan pénzügyi tevékenységért elítélték, bekopogtasson a K & H-hoz, hogy itt vagyok, ügyes vagyok, pénzt forgatok. Fölvették. És ügyes volt. A befektetési jegyek árfolyam-nyilvántartásának kiskapuit kihasználva a maga és mások örömére forgatta az ügyfelek pénzét, és egyre több ismert és befolyásos ember került a klientúrájába. Őt kézről-kézre adták, ő kézen-közön adott. És valahogy a bank új vezetőinek látókörébe is került, köztük Rejtő E. Tibor elnök-vezérigazgatóéba, aki hamarosan teljhatalmú megbízottjává tette, szabadjegyet kaphatott mindenhová, bejárása volt mindenkihez.

Hozzám mégsem kopogtatott be. Meg egyetlen ismerősömhöz sem. Kulcsár tevékenysége jól behatárolható kört érintett, és ez a kör, bármelyik oldal próbálná is így beállítani, nem politikai, hanem gazdasági. Annyiban politikai, amennyiben a politika bizonyos pontjain összefonódik a pénzcsinálással. Sok ilyen pont akad. Kulcsár Attila az elit bankárja volt. És ez az elit kezdett el kapkodni, fűhöz-fához rohanni, pénzt kivenni, mozgatni, áthelyezni, maszatolni, szálakat összetekerni, amikor öt évvel ezelőtt egy nyári napon két személy egy seprűnyéllel elverte az utcán Szász Károlyt, a PSZÁF elnökét, akinek szemet szúrtak a machinációk. Ezzel az események addigi kifinomult menetéhez képest brutális akcióval útjára indult a brókerbotrány, amelynek keretében kiderült, hogy Kulcsár néhány nagyobb részvényügyletet elbukott, s a klientúra hozamait már mások pénzéből fizette. Többek közt állami cégekéből, amit azok rábíztak. Vagyis a miénkéből.

A befektetők persze nem tudták, honnan jön a haszon. Vagy tudták, csak nem érdekelte őket. Aki nyilvánvalóan tudta, elítélték. Azt is, aki lehetővé tette, hogy Kulcsár állami pénzekkel gyarapítsa befektetőiét. Ez tiszta sor. Másutt meg homályos, mert maszatolnak, mert kínos az ügy. Csípős. Beleláttunk a kör életébe, azokéba, akiknek egy taxis zacskóval viszi a pénzt, és nem kérnek elszámolást. Nekik nincs elszámolnivalójuk.

Varga Zoltán bíró tegnap Kulcsár Attilát nyolc év börtönre ítélte. Börtönbüntetésre és vagyonelkobzásra számíthatnak még jó néhányan. Rejtő E. Tibort, nyilván a bizonyíthatatlanság okán, fölmentették a sikkasztásban való bűnrészesség vádja alól. Így nekünk csak annak rögzítése maradt: nem tűnt föl neki, hogy teljhatalmú kegyencének még érettségije sincs, és nyilván nem vette észre a sok-sok milliárdos furcsa pénzmozgást a bankjában.

Kulcsár Attila előtt néhány éve még minden ajtó kinyílt. Most egy bezárult mögötte. Hogy mennyi időre, majd a jogerős ítéletnél derül ki. Hogy odakint mi marad utána, azt sem lehet tudni. Budapesten azonban nyilván most is vannak olyan hírek, hogy valakik feltűnően magas hozamokat ígérnek, de ilyen információknak mi - körön kívül - nem vagyunk a birtokában. És ez is szabadság.