Lezuhant egy sárkányrepülő

Lezuhant egy sárkányrepülő csütörtök délután Szolnokon, a balesetben a sárkányrepülőt vezető férfi és utasa, egy nő meghalt - közölte a rendőrség.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) szóvivője szerint a helyszínelés során műszaki hibára utaló nyomot nem találtak.

A repülő a városban a Thököly úton lévő, használaton kívüli laktanya egyik hangárjának tetejére zuhant - mondta el a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Veres Éva hozzátette: a baleset körülményeit a rendőrség és a Nemzeti Légügyi Hatóság közösen vizsgálja ki.    

A Szolnoki Tűzoltóság ügyeletese elmondta, a tűzoltók már kiemelték a sárkányrepülőből a két elhunytat.  

Mint a Jászkun-Online portálon olvasható, többen látták a sárkányrepülő balesetét. A szemtanúk elmondták: hallották, hogy a gép motorja leállt, a pilóta már nem tudta újraindítani, és a repülőgép néhány másodpercnyi zuhanás után nagy robajjal csapódott a laktanyában lévő épületre. A laktanya a forgalmas 32-es főút városi bevezető szakaszán található - írta az egyik szemtanú -, hozzátéve, milyen szerencse, hogy a sárkányrepülő nem az útra esett, mert akkor nagyobb tragédia is történhetett volna.

Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője este arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a helyszínelés során szakembereik nem találtak műszaki hibára utaló nyomot. Hozzátette: egy szemtanú arról számolt be, hogy látta, amint a légijárművel műrepülő manővereket hajtanak végre. A szakemberek szerint ezzel a géptípussal, az Apollo motoros sárkányrepülőgéppel nem megengedett és vélhetően ez okozhatta a tragédiát is. Bajkó Erika tájékoztatása szerint ezt látszanak alátámasztani a gépen található sérülésnyomok is.

(MTI)

 

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.