Olimpiai vonatokat venne a MÁV

A görög vasút forgalomból kivont motorvonataival bővítené flottáját a MÁV - tudta meg lapunk. Az athéni olimpia óta kocsiszínben álló nyolc Siemens-szerelvény átalakítással együtt mintegy 3,5 milliárd forintba kerülne.

Olimpiai hangulattal lepné meg utasait várhatóan az év végi menetrendváltáskor a magyar vasút személyszállító cége. A MÁV-Start Zrt. arra készül, hogy megvásárolja azt a nyolc Desiro dízelmotorvonatot, amellyel négy éve a görög vasút az olimpiai játékok szurkolóit szállította Athén elővárosaiban. A meglepetésről a személyszállító cégnél már döntöttek, a tervet azonban még a MÁV igazgatóságának és a közlekedési tárcának is jóvá kell hagynia. A vonatvásárlási szerződést szeptember elején írnák alá.

A Görögországban a hírek szerint az Athén-Pireus vasútvonal villamosítása nyomán feleslegessé vált ötéves Siemens-motorvonatokat a MÁV kedvező áron szerezhetné meg. Az olimpia óta kocsiszínben veszteglő dízelszerelvényekért a már letárgyalt feltételek alapján az üzletben közreműködő lízingcég egyenként mintegy 1,2-1,3 millió eurót, azaz úgy 300 millió forintot számlázna. Ami lényegesen kevesebb mint a fele egy új Desiro szerelvény 2,9 millió eurós árának.

Eközben a görög vonatok vasúti léptékkel számolva keveset futottak: a legtöbb egység százezer kilométert sem tett meg, mióta elhagyta a Siemens szerelőcsarnokát. Vagyis a felét annak, amit a MÁV motorvonatai teljesítenek egyetlen menetrendi évben.

Ráadásul a vételár törlesztését is csak azt követően kellene megkezdeni, hogy az olimpiai vonatok átmentek a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) vizsgáján, és megkapták az engedélyt a menetrend szerinti magyarországi közlekedéshez. Ennek megszerzéséhez azonban a szerelvényeket kissé át kell alakítani.

A legszükségesebb változtatásokra a becslések szerint vonatonként kevesebb mint 150 millió forintot kellene költeni. A MÁV-nál úgy számolnak: a módosításokkal a magyar igényekhez igazított nyolc görög Desiro összesen legfeljebb 3,5-3,6 milliárd forintba kerülne. Ami még mindig majdnem kétmilliárd forinttal kevesebb nyolc ilyen szerelvény új áránál.

Úgy tudjuk: a legszükségesebb átalakítások sorából nem maradhatna ki a magyar vasútvonalakon használható biztosítóberendezések felszerelése. De elkerülhetetlen az utasok fel- és leszállását megkönnyítő, az állomások peronjainak magasságához igazodó, az ajtónyitással párhuzamosan kimozduló lépcsők felszerelése is.

Más kérdés, hogy a magyar vasúti színeket a fényezőműhelyben magukra öltő Siemens-járművek a közlekedésükre kiszemelt három vasútvonal közül legfeljebb Vác, Diósjenő és Balassagyarmat között okozhatnak majd meglepetést. A vonattal utazóknak itt még most is be kell érniük a korszerűnek aligha nevezhető Bz jelzésű motorvonatok szolgáltatásaival. A Desirók erre még kísérleti jelleggel sem mutatkoztak. A görög vonatok másik két magyarországi szolgálati helyén - a Budapest- Esztergom vasútvonalon és a nyári hónapokban a Balaton északi partján - viszont az utasok már találkozhattak a Desirókkal. A MÁV ugyanis itt használja a Siemenstől 2003-ban és 2005-ben vásárolt, öszszesen huszonhárom ilyen szerelvényét.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.