Kecskeméten épül az új Mercedes-gyár

A Daimler-Benz Magyarországot választotta új Mercedes modelljei  gyártásának helyszínéül - jelentette be a német autóipari konszern szerdán.

 A Mercedes-Benz Kecskeméten 800 millió eurós beruházást tervez, mely mintegy 2500 új munkahelyet jelent a régióban, az erről szóló szándéknyilatkozatot a Daimler AG a következő hetekben írja alá Magyarország, valamint Kecskemét város képviselőivel. A kormányfő hamarosan rendkívüli sajtótájékoztatón ismerteti a német gyár döntését. Információink szerint 2011-ben, az első lépcsőben évi százezer, a felfutás után két évvel évi háromszázezer darabos kapacitású lenne a tervezett kecskeméti autógyár. A termékek között az A osztályú modellre épülő sportos terepjáró, egy kompakt van, vagyis egyterű és egy cabriolet is szerepel. 

Az eddig két modell helyett a cég a tervek szerint ráadásul néggyel jelenik meg az autópiacon. Az A és B- osztályúak mellett újabb kompakt méretű, vagyis az alsó-közép kategóriás Golfnak, Astrának és Focusnak vetélytársat jelentő autókhoz bővíti kapacitását a magyar gyárral.

A kecskeméti gyárral szorosan együttműködő A- és B osztályú modellek jelenlegi gyártóhelyét is bővítik, a németországi üzemhez kapcsolódó 600 millió euró értékű új beruházások hosszú távon biztosítják a Rastatt-i gyár kapacitásának kihasználását. Ám ahhoz, hogy a kibővített termékkínálat mellett tartósan biztosítható legyen a versenyképesség, valamint hogy az új piacok meghódítása, ezért választotta a térségben fontos szerepet játszó és megfelelő háttériparral rendelkező Magyarországot a Mercedes. Nem utolsósorban a munkabérek is befolyásolták a döntést, melyben fontos szempont volt az alacsony előállítási költség és a térség fejlődő piaca. A Német Autógyártók Szövetségének (VDA) adatai szerint a 43 eurós németországi órabérköltségekkel szemben a lengyeleknél 6 euróval, a románoknál 3,23 euróval, a magyar járműiparban 8,5 euróval lehet számolni

Versenyképességünk tartós növelése és a kelet-európai piaci lehetőségek kihasználása érdekében egy új gyárat kívánunk létrehozni Magyarországon – magyarázta Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatótanácsának elnöke és a Mercedes-Benz Cars vezetője.

Az új Kecskeméti gyár a gazdasági szempontok alapján, összességében a legjobb perspektívát biztosítja. Ez a gyártóhely teljesíti a Mercedes-Benz üzemének sikeres felépítéséhez szükséges magas minőségi és mennyiségi szempontok által támasztott követelményeket – indokolta Rainer Schmückle, Mercedes-Benz Cars Chief Operating Officer.

A Mercedes-Benz a jövőben még több prémium kategóriájú gépkocsit fog kínálni az alacsony fogyasztású kompakt osztályban - természetesen a márkára jellemző tulajdonságokkal, a komfort, a biztonság és az érték tekintetében. A kibővített termékkínálattal új ügyfélcsoportokat és piaci régiókat szeretnénk meghódítani – mondta Dieter Zetsche.

Továbbra is folyamatosan invesztálni fogunk németországi gépkocsigyártásunkba: A Sprinter düsseldorfi és ludwigsfeldei gyártásának nemrég eldöntött bővítésén kívül most körülbelül 600 millió eurót ruházunk be Rastatt-ban az új kompakt gépjármű-generációnkba – folytatta Zetsche, aki szerint ezzel egyidejűleg a kibővített termékkínálat gazdaságosságát a folyamatos hatékonyság- és strukturális fejlesztések fogják hosszútávon biztosítani. A négy új gépkocsi a magasszintű műszaki integráció mellett a többi személygépkocsi-modellsorozat Mercedes-modulrendszeréből is profitálni fog. Például a 2008-ban a piacon újonnan megjelenő négyhengeres Mercedes-Benz dízelmotor-generáció ezekbe az új gépkocsikba is beépíthető lesz.

A német Daimler-Benz új üzemének építéséhez a befektetőknek adott szokásos  támogatási csomagot kapja, amely a beruházáshoz adó jellegű  kedvezményt, képzési támogatást, illetve készpénzt tartalmaz – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdai rendkívüli  sajtótájékoztatóján Budapesten. A részleteket a szerződés aláírása, illetve az Európai Unió jóváhagyása után hozzák nyilvánosságra. A kormányfő emlékeztetett arra: Magyarország legalább három országgal versenyzett a kezdeti 200 milliárd forintos beruházásért, amely közvetlenül 2500 munkahelyet hoz létre a környékben, a beszállítói körben pedig további 10 ezer munkahelyet.

A ma még Rastattban készülő A osztályú modell gyártását telepítené Kelet-Európába a Mercedes  A szerző felvétele
A ma még Rastattban készülő A osztályú modell gyártását telepítené Kelet-Európába a Mercedes A szerző felvétele
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.