Mire az országos erejű rendszerváltás svungja csillapodott, akkor jöttek Veiszer Alinda saját rendszerváltásai: az angyalföldi lakótelepet szülei gödöllői családi házra váltották, az általános iskola számítástechnikai tagozata után jött a Gödöllői Református Líceum, annak harmadik éve helyett pedig az ausztriai Oberschützen kollégiuma.

Később - miután önkritikusan lemondott arról, hogy jogászként harcoljon mások igazáért vagy pszichológusként segítsen emberi problémákon - a Színház- és Filmművészeti Egyetemre felvételizett. Shakespeare-ig, Radnótiig és József Attiláig minden rendben is ment, az énekes produkció azonban nem győzte meg a felvételi bizottságot. Felkészültségével annál inkább megnyerte magának a szegedi egyetem német és kommunikáció szakon tanító professzorait. Szegvári Katalin a mai napig büszkén meséli, nem tudott olyat kérni tanítványától - legyen az glosszaírás, hírolvasás vagy éppen filmforgatás -, amiben ne ő bizonyult volna a legrátermettebbnek és a legfelkészültebbnek. Talán csak arra volt nehéz rávezetnie, ha valaki képernyőn mutatkozik, annak a precíz mesterségbeli tudáson kívül a külcsínnel is foglalkoznia kell. De Veiszer Alinda még jó ideig megőrizte copfos, szolid bölcsészlány arcát. Így készített egyetemistaként riportokat a gödöllői városi tévének, így cibálták meg a Klubrádió riportereként a Pajzs Szövetség Kossuth téri gyűlésén, és így bukkant fel a Kultúrház adásaiban is. Akkoriban egyetlen műsorban, a királyi televízió Riporter kerestetik! című vetélkedőjében láthattuk szolid sminkben. A fordulók előtti hajnalokon ugyanis maga Szegvári Katalin szegődött sminkesének.

Noha ötödik helyezettként végzett a riporter Ki mit tud?-on, sokan ma is úgy emlékeznek, ő vitte el a legjobbnak járó díjat. Ezt az elismerést aztán sokszor és sokan odaítélték neki. A Kultúrházban, az Estében, a Miért? című történelmi műsorban vagy az évfordulóra készített Nyugat 100 című irodalmi vetélkedőben feltett finom és pontos kérdéseire egyre többen figyeltek fel. Bármilyen késői időpontra is sorolta halk szavú, elgondolkodtató műsorait az átlag elváráshoz igazodó műsorpolitika, egyre többen maradtak fenn csak az ő kedvéért. Visszacsábította a képernyő elé a bulvártól és az ócska műsoroktól megcsömörlött értelmiségit, a vele majdnem egykorú egyetemistát, a tartalomra és régimódi értékekre áhító idősebbeket.

Bárhol bukkant is fel a képernyőn, személye a jól megalapozott, minőségi műsor garanciájává vált. Ezért aztán két éve futó Záróráiban örömmel vendégeskedett író, atomfizikus, nyugalmazott nagykövet, püspök, hokivilágbajnok, Nobel-díjas tudós, színész és miniszter.

- Pofon egyszerű közérthető nyelvre fordítani vele a legbonyolultabb tudományos állítást is - emlékszik a felvételre az őslénykutató Ősi Attila. - Jól megforgatott - szusszant a felvétel után az író Nádasdy Ádám, akivel homoszexualitás és vallás kapcsolatáról is a legnagyobb őszinteséggel beszélgetett. Még Eperjes Károly is megígérte, nézeteltéréseik ellenére bármikor szívesen újra kötélnek áll.

A meghívottak tudásukkal és élettörténeteikkel együtt szívesen hozták el legszemélyesebb tárgyaikat: Kútvölgyi Erzsébet például karácsonyi kis makettjét, amelyet Körmendi János készített neki a hetvenes években, Barabási-Albert László hálózatkutató tudós kedvenc süteményét, Alföldi Róbert pedig gyerekkori bohóccipőjét. Ezért ő cserébe adásról adásra átképezte magát: 45 percre hálózatkutató, részecskefizikus vagy éppen szociológus avatott beszélgetőpartnereként kíváncsiskodott. Teremtett legalább egyszéknyi helyet az országban, ahova politikai hovatartozástól függetlenül mindenki szívesen leül elbeszélgetni.

Az idők során kifejezetten decenssé lényegült nő a tévéfelvételek után azért még ma is gyorsan farmert és tornacipőt ránt. Következő író vendége könyveit bújja, a magyar lapokon kívül átolvassa a Spiegel legfrissebb számát, és interjúkészítést tanít egy újságíró-iskolában. Ha felkérik, örömmel alakítja saját magát a Pelsőczy Réka rendezte Rendhagyó zárórában, ahogy a minden lében kanál tévés szerepét is boldogan vállalta Jancsó Miklós filmjében, a színművészetis felvételi kudarcáért pedig végképp kárpótolva érezte magát, amikor Gothár Péter "állította színre" a pécsi színházi fesztiválon.

Kamera előtti nyugalmához a sűrű hétköznapokból merít energiát. Ha hívják, alternatív színházakkal foglalkozó beszélgetéseket vezet, mindentudó kockás füzetével a tévé üzemi tanácsülésén véd érdeket, vagy éppen Afganisztánba utazó párja helyett ugrik be Az Este adásába. Üres perceiben hol oroszul, hol csehül, hol norvégul tanul egy kicsit. De miközben hazalátogat szüleihez Gödöllőre, hogy kutyájával kirohangálja magából a feszültséget, már azon töpreng, hogyan is lehetne megvalósítani saját műsorálmát. A vitashow-t, amelyben két professzorcsapat mérné össze érvei erejét, az ő vezetésével. De szívesen dörgölne oda közszereplőknek a BBC Hard Talk (Kemény beszéd) című adásához hasonló felállásban. A harmincperces adásban ugyanis távoli kollégája minden további nélkül megkérdezheti, mondjuk Tony Blairtől, elismeri-e, hogy vér tapad a kezéhez. Boldogan venné, ha neki sem kellene attól tartania, rázós kérdésére a szemben ülő feláll, és szó nélkül távozik.

Mikrofonnal a kezében a későbbiekben szívesen feszegetné a diszkrimináció, az előítéletek és szélsőségek problematikáját, vitatkozna az abortuszról, és szívesen firtatná politikai ügyek kényes hátterét. Mint mondja, egyszer szívesen kipróbálná Larry King székét is, de az sem kizárt, hogy - a napokban elnyert, a legjobb női médiaszereplőnek ítélt díj ellenére - egyszer csak otthagyja a tévét, és politológusnak képezi át magát. Pótolná a komolyzenét és a képzőművészetet illető hiányosságait, forgatna dokumentumfilmet, és tévés producerként is ringbe szállna a nézők kegyeiért.

A sok kérdőjel között egy valamiben biztos: bulvárba sosem mártaná magát. Még akkor sem, ha ettől hirtelen az egész pletykaéhes ország a keblére ölelné.