Évekre nyúlhat az építési stop

Mint ismeretes, február 1-jétől a belső-erzsébetvárosi zsidó negyedben három hónapra változtatási tilalmat rendelt el a VII. kerület. Tulajdonképpen arra az időre, amíg a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal egyeztetve el nem készül az új kerületi szabályozási terv (KSZT). Mivel az eredeti határidő néhány nap múlva lejár, de az egyeztetés még nem fejeződött be, Erzsébetváros a legutóbbi testületi ülésen egy hónappal meghosszabbította a változtatási tilalmat.

Eközben ma a főváros közgyűlése elé kerül egy olyan javaslat, amely akár évekre is elnyújthatja az építési stopot. Ikvay-Szabó Imre főpolgármester-helyettes javaslata szerint egy ilyen jelentőségű terület esetén a fővárosnak nagyobb beleszólást kell kapnia a kerületi szabályozási terv kidolgozásába.

Az egyetértési jogon kívül kevés mozgástere marad a negyed értékeinek megóvása érdekében. Egyik lehetősége a fővárosi hatáskörben elrendelt változtatási tilalom. Ennek indoka pedig az volna, hogy a fővárosi szabályozási kerettervbe (FSZKT) sincsenek még átvezetve azok a műemléki változások, amelyek a zsidó negyeddel kapcsolatban az utóbbi időben megszülettek. S mivel a kerületi szabályozási tervnek illene összhangban lennie az FSZKT-val, várni kellene annak módosításáig, s ez időre - az építési törvény 21. paragrafusa szerint legfeljebb hároméves időtartamra - el lehetne rendelni a tilalmat. Ez alatt ki lehetne dolgozni a felújításokat segítő gazdasági ösztönző rendszert és felállítani egy rehabilitációs projekttársaságot, amit az UNESCO biztosa, Polge úr is javasolt tavaly őszi budapesti látogatása után.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.