A szerző országgyűlési képviselő, az SZDSZ ügyvivője

Júniusban nekünk, liberálisoknak új elnököt, új vezetőket kell választanunk, akiknek feladata a párt megerősítése lesz. Ahhoz azonban, hogy ezt a munkát sikeresen elvégezzük, ahhoz, hogy a megújulás útját kijelöljük, mérleget kell vonnunk júniusi döntésünk előtt.

Meggyőződésem, hogy az SZDSZ mostani problémáinak gyökerét nem a közelmúltban kell keresnünk. Ha meg akarjuk érteni, hogy jutottunk oda, ahol most tartunk, jóval korábbra kell visszatekintenünk.

A rendszerváltás idején az SZDSZ büszke volt gyűjtőpárti jellegére, a párt elvi nyilatkozata a szabad demokraták elődjeként sorolja fel Kéthly Annát éppúgy, mint Bibó Istvánt, vagy akár Eötvös Józsefet, Széchenyi Istvánt. Az írott szónál is többet mond a korai SZDSZ aktív politikusainak névsora: ebben a pártban összefért - az akkor konzervatív - Tamás Gáspár Miklós, a szociálliberális Eörsi István, a jobboldali Tölgyessy Péter és a szegények támogatásáért mindenhol kiálló Solt Ottilia is. Mi hozta össze ezeket a nagyszerű embereket egy politikai otthonba egykoron? A pártállami múlttal való szembenálláson túl alapvetően az ország problémáit tisztán látó és ezekre józan, racionális válaszokat adó, az ország felemelkedését és nem az egyéni érdekeiket szem előtt tartó hozzáállás. Tisztességes, felelős és előremutató politizálás volt az övék, és az volt az SZDSZ-é is. De az SZDSZ történetének utóbbi másfél évtizedét a folyamatos szűkülés jellemezte. Szűkült a minket választó liberálisok tábora, szűkült a velünk azonosuló aktív politikusok köre, szűkült politikánk tartalma is. Jól emlékszünk: míg 1989-1990-ben a szabadelvűség vonzó, mozgósító hatású volt, a kilencvenes évek közepe óta folyamatos a liberális tábor szétszéledése.

Vannak, akik azt mondják: ez természetes folyamat. Azok, akik 1990 táján, negyven év diktatúra után liberális pártokra szavaztak - márpedig a parlamentbe két ilyen párt is bekerült az első szabad választások után -, valójában azok antikommunizmusával, nem pedig szabadelvűségükkel értettek egyet, és törvényszerűen más pártok szavazóivá kellett válniuk a rendszerváltás után. Én ezzel az állásponttal nem értek egyet. Bár kétségtelenül igaz az, hogy a Kádár-rendszer elleni és a demokrácia megteremtéséért folytatott harc feledtette a liberálisok sokféleségét, és bár igaz az, hogy ezt a sokféleséget számos vita, kilépés, szakítás tette nyilvánvalóvá később, mégis meggyőződésem, ennek a liberális sokféleségnek mind el kell férnie egy párton belül.

Helyük van az SZDSZ-ben mindazoknak, akik úgy érzik: szabadon kívánnak élni, s elutasítják a megkérdőjelezhetetlen tekintélyt és a mindent összemosó egyenlősdit. Találja meg nálunk a helyét minden szabadságszerető választó, politikus. Hiszen egyformán szabadelvű politikus a neoliberális programot képviselő Kóka János és a szociálliberális Béki Gabriella is, mint ahogy liberális, azaz hozzánk tartozó az emberi jogok iránt elkötelezett Kis János és a rendszerváltás értékeit ma is képviselő Tölgyessy Péter.

Jöjjenek a polgári liberálisok, akik a XIX. századi magyar nemzeti liberalizmus hagyományait tartják mérvadónak. Jöjjenek a szociálliberálisok, akik elvárják az államtól a szociális problémák iránti mély elkötelezettséget. Jöjjenek a zöld liberálisok, akik szerint a környezettudatosság és a gazdasági növekedés összeegyeztetése a mi feladatunk. Nyissuk ki a pártot a fiatalok előtt: hívjuk őket ide, adjunk nekik feladatot, biztosítsunk lehetőséget, teret a politizálásra. Hozzák a fiatalos lendületet, romlatlan demokratizmusukat, mert ők a megújulás záloga. És jöjjenek mindazok, akik a személyeskedő hitvitákat megelégelve az ország megújulásáért akarnak és tudnak tenni.

A nyitottság, a befogadó liberalizmus azt is jelenti, hogy politikánk tartalmának is több pilléren kell nyugodnia. A szabadságjogok képviselete, a gazdasági liberalizmus, a tiszta közéletért való kiállás és a szolidaritás az SZDSZ hagyományos alappillérei közé tartozik, még akkor is, ha néha nem sikerült kellő erővel mindet képviselnünk. A megújuló SZDSZ-nek mind a négy területen valódi szabadelvű politikát kell képviselnie, és ki kell egészítenünk ezeket a környezettudatos liberalizmus és az ifjúságpolitika pilléreivel. Mind a hat területen vannak érvényes válaszaink, a liberális választók pedig joggal várják el, hogy mutassuk is be ezeket a válaszokat.

A feladat világos: befogadó SZDSZ-re van szükség, úgy kell megerősítenünk liberális elkötelezettségünket, hogy az ne a liberális táboron belül eddig tapasztalt szűküléshez, hanem éppen ellenkezőleg, a szabadelvű tábort a rendszerváltáskor sikerre vivő bővüléshez vezessen. Azt az SZDSZ-t kell újraépítenünk, mely mindenkit a soraiba vár, aki a szabadság és szolidaritás alapvető elveit magáénak vallja.

Júniusban eljön a tisztújítás, az új vezetés megválasztásának ideje. De itt az ideje annak is, hogy változtassunk a politikánkon: nyissuk ki az SZDSZ-t. El kell kezdenünk a különböző liberális csoportok önszerveződésének ösztönzését, olyan szakértői hálózat megteremtését, melyben különböző fölfogású liberálisok együtt tudnak gondolkozni. Minden liberálisra szükség van: azokra is, akik korábban távoztak, azokra is, akik eddig nem csatlakoztak. Legyünk befogadó, nyitott párt, amelynek vezetői képviselik és egyesítik az irányzatokat. Minél többen találják meg nálunk a helyüket, minél többen tudnak velünk azonosulni, annál erősebbek, annál sikeresebbek leszünk.

Sok helyen olvasom, sok helyen hallom: az SZDSZ nehéz választás előtt áll. Szerintem az előttünk álló választás: egyszerű. Újra befogadóvá kell válnunk, hogy megerősödjön a liberális tábor, hogy együtt újítsuk meg az SZDSZ-t. Június után pedig képesnek kell lennünk arra összpontosítani: mi köt össze minket, szabad demokratákat, mi köt össze minket, liberálisokat. Együtt vagyunk a rendszerváltó szabadelvűség büszke örökösei, együtt küzdöttük végig az azóta eltelt két évtizedet. De ami ennél is fontosabb: közös a felelősségünk abban, hogy képviseljük a szabadságszerető választókat, együtt dolgozzunk az SZDSZ megerősítéséért, az ország érdekében.