Újragombolt támogatás pártalapítványoknak

Alkotmányellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság a pártok működéséről és gazdálkodásáról, valamint a pártok működését segítő alapítványokról szóló törvények több rendelkezését - közölte Sereg András, a testület sajtófőnöke.

Az AB mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg, mert nem látott megfelelő törvényi garanciákat arra, hogy a párttörvény alapján létrejött alapítványok a hozzájuk beérkezett támogatást valóban alapítványi célokra fordítják, és az nem válik burkolt párttámogatássá. A mulasztást az Országgyűlésnek szeptember 30-ig kell korrigálnia.

Az AB szerint alkotmányellenes az a rendelkezés, amely alapján teljes költségvetési támogatást csak az előzőleg legalább két egymást követő parlamenti ciklusban képviselőcsoporttal rendelkező párt alapítványa kaphatott. Alkotmánysértőnek nyilvánították azt a szabályt is, amely kizárólag az Országgyűlés alakuló ülésén frakciót alakító pártnak biztosította a teljes költségvetési támogatást.

Megsemmisítették - 2008. szeptember 30-ával - azt a rendelkezést is, amely a parlamentből kiesett, de korábban két cikluson át frakcióval rendelkező párt alapítványa, továbbá, amely az Országgyűlés alakuló ülésén frakciót alakító, de korábban a parlamentben nem lévő párt alapítványa számára biztosított költségvetési alaptámogatást.

Az Ab a határozat kihirdetése napjával ugyancsak megsemmisítette azokat a rendelkezéseket, amelyek nem tették lehetővé az adóhatóságok és az egészségbiztosítási szervek pártalapítványok feletti pénzügyi-gazdasági ellenőrzését. A testület alkotmányellenesnek nyilvánította azt is, hogy a pártalapítványok és az egyéb alapítványok feletti ügyészi jogkör eltérő.

Az Alkotmánybírósághoz forduló indítványozók egyike a Védegylet volt, s indítványainak a testület több kérdésben is helyt adott.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.