Fundamentalisták

A Föld lakóinak ötöde mohamedán. Róluk készített filmet Geert Wilders, amelyben mohamedánok megköveznek, lefejeznek, Hitlert éltetnek és vérszomjaznak. Wilders és elvbarátai szerint ők, egymilliárd-háromszázmillióan lennének a Nyugat, a szabadság és a demokrácia ellenségei. Amelyikük nem gyakorló ellenség, az potenciális.

A gyáva Nyugatnak nem tűrni kellene őket, hanem tiltani. "Úgy vélem, a szólásszabadság engem is megillet", mondja Wilders nagyon helyesen - és egyben hevesen tiltakozik a Föld legnagyobb vallásfelekezetének szólásszabadsága ellen. A Koránt szerinte be kellene tiltani, "hacsak a muzulmánok ki nem tépik a felét".

Wildersnek lelkes magyar tábora is van. "Az iszlamista vallási ideológia életveszélyes fenyegetést jelent az egész zsidó-keresztény kultúrkör, a nyugati szabadság és demokrácia számára" - szögezi le Seres László, akinél az iszlamizmus és az iszlám ugyanazt jelenti, hiszen nem a fundamentalista radikálisok, hanem úgy általában "az iszlám nyugatellenes gyűlöletét" látja igazolva a Wilders-ügy által. (Az utolsó figyelmeztetés, Élet és Irodalom, április 4.)

Wilders mellé állva érte el publicisztikai tevékenységének mélypontját Tóta W. Árpád is. Theo van Goghot, a Wildershez hasonló holland politikust szerinte nem a gyilkosai ölték meg, hanem egy egész "szubkultúra": "fundamentalista muszlimok, egy jajdecuki-egzotikus kisebbség, akik valami ezoterikus, középkori faszság, az úgynevezett ťvallásŤ alapján ezt igazolhatónak találták. Ezek a primitív, elmaradott majmok konkrétan megöltek egy embert, mert az ő szubkultúrájuk szerint Istennek az bejön. Na itt kell kimondani kereken, hogy asszimilálódsz, köcsög, és elfogadod, hogy mások máshogy élnek, vagy takarodsz máshova. Gályára, ha nincs másik hazád." (Libera nos, március 25. http://w.blog.hu/2008/03/25/szdsz08 ) Ugye világos? Nem a fundamentalistákról van szó, hanem magáról a vallásról mint "faszságról", és nem a bűnös eszközök, hanem az egész kisebbségi lét és kultúra feladásáról. Akkor fogadod el, hogy "mások máshogy élnek", ha elfogadod, hogy mi nem fogadjuk el: "asszimilálódsz... vagy takarodsz". Akiket idéztünk, a szabadságot amúgy elsőrendű értéknek tekintik, és a liberális demokráciát annyira pártolják, hogy elvetik a lényegét. A szabadságközpontú rendszer magasabbrendűségébe vetett hitük átcsap egy kultúra és életmód felsőbbrendűségébe vetett hitbe. Holott a rendszer, amelyet tagadva pártolnak, éppen attól magasabbrendű, hogy biztosítja a kultúrák, életmódok és világnézetek szabadságát, tehát együttélését. Ennek a szabadságnak minden fundamentalizmus az ellensége. Az iszlám, a zsidó, a keresztény és a vallásellenes egyaránt. Ezt a szabadságot mindazokkal szemben kellett kiharcolni és kell megvédeni, akik nem fogadják el, hogy a kultúrájuk, hitük és életmódjuk nem kizárólagos, nem rombolhatják erőszakkal a másokét, és nem kényszeríthetnek sem rokont, sem idegent, hogy beleépüljön vagy benne maradjon. Akik azt a téveszmét terjesztik, hogy a demokrácia és a szabadságjogok csak a nyugati "kultúrkörrel" illenek össze, visszaigazolják azt a rágalmat, hogy a diktatúrákban élő, elnyomott népek szabadságáért fellépő erők voltaképpen e népek ellenségei, az ő kultúrájukat, szokásaikat, hitüket kívánják elpusztítani.

A balkáni vérengzés megmutatta, hogy az összefonódó nemzeti és vallási fundamentalizmus ortodox és katolikus változata legalább olyan véres tud lenni, mint a mohamedán. Sőt. Szaddám megmutatta, hogy a vallási fanatizmust elnyomó diktatúra legalább olyan szörnyű tud lenni, mint a vallási fundamentalizmuson alapuló. Sőt. A zsidóságnak és a kereszténységnek is van fundamentális kisebbsége, amely azt hirdeti, hogy a nyugati liberális demokrácia halálos veszély az ő értékeikre nézve. Orbán Viktor és Semjén Zsolt egyházi vezetők koszorújában sírják vissza a keresztény értékek egyeduralmának, a vallási determinációnak a régi világát.

Az egyházi törvények nevében gyakorolt legális állami erőszak, a "keresztény sarija" sok évszázadon át a nyugati egyházak egyetlen elképzelhető létmódja volt, és ezt a francia forradalom idején borzalmas keresztényellenes terrorhadjárat törte meg, melynek hagyományait azután a kommunista diktatúrák folytatták.

A szabad világ ellenségei mindazok, akik nem tudnak lemondani arról, hogy homogén kultúrkörben éljenek. Az erről való lemondás mindenkinek nehéz és mindenkinek kötelező, mert a globális világ és a szabadság világa nem működik másképp.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.