Tanárverésért totális kitiltás

Polgármesteri utasításra az összes újpesti általános és középiskolából kitiltották azt az egyébként még tanköteles diákot, aki néhány hete bántalmazta tanárát. A tanulót a rendőrök bilincsben vezették el az iskolából. A közigazgatási hivatal vezetője szerint polgármester ilyen utasítást nem adhat.

A józsefvárosi tanárverés után újabb, ezúttal egy újpesti eset válthat ki szakmai-jogi vitát - a felelősségre vonás módja miatt. A Népszabadság információi szerint néhány hete a IV. kerületben is bántalmaztak egy pedagógust, a vétkes diáknak pedig drasztikus következményekkel kell szembenéznie. Őt ugyanis azonnali hatállyal kitiltották az összes újpesti általános iskolából, miután az eset másnapján Derce Tamás újpesti polgármester körlevélben utasította az önkormányzati fenntartású tanintézetek igazgatóit, hogy a diákot nem vehetik át. A polgármester információnkat megerősítette, ugyanakkor az iskolát nem nevezte meg.

Az előzményeket ismertetve elmondta, a tanuló szóváltásba keveredett a tanárával, akit később többször megütött. Az iskola igazgatója azonnal értesítette a kerületi rendőrséget, a járőrök társai szeme láttára bilincsben vezették el a nyolcadikos tanulót, aki egyébként már betöltötte a 15. évét. A diákot további szankciókkal is sújtják, hiszen esetleges továbbtanulási szándékáról is lemondhat - legalábbis, ami a helyi fenntartású középiskolákat illeti. Derce Tamás ugyanis ezek igazgatóit is arra utasítja, tagadják meg a felvételt. A diák így összesen 25 újpesti tanintézetben lett egyszerre nemkívánatos személy.

Ami a 16 éves korig terjedő, törvény által előírt tankötelezettséget illeti, Derce vállalja akár a jogsértést is, s áll bármilyen vizsgálat elé. Bár - tette hozzá - a diák, illetve szülei hozzáállása nem más, mint a joggal való visszaélés, hiszen tudják: a gyereket a nyilvánvaló fegyelmi vétség, az erőszak ellenére is fel kell venni egy másik önkormányzati iskolába. De a polgármester a szülők kérése ellenére is hajthatatlan maradt. A kicsapott tanuló azóta egy újpesti alapítványi iskolába jár.

A polgármester hangsúlyozta, az iskolai erőszak semmilyen körülmények között sem tolerálható, legyen szó diákról vagy pedagógusról. Az önkormányzat feladata, hogy biztosítsa a tanítás zavartalanságát, a diákok egészséges, nyugodt körülmények közt történő fejlődését. Márpedig az, aki bántja a tanárát, társai lelki kiegyensúlyozottságát is fenyegeti.

Az oktatási jogok biztosa, Aáry-Tamás Lajos lapunknak elmondta, csak az érintett szülők bejelentésére indulhat vizsgálat az ügyben. A részletek hiányában ugyanis nem lehet állást foglalni a konkrét esetben. A biztos általános alapelvként ugyanakkor elmondta, a tanköteles, tehát a 16. évét még be nem töltött diákkal szembeni legsúlyosabb büntetést, a tanintézetből való kizárást csak abban az esetben lehet alkalmazni, ha találnak neki egy másik, befogadó iskolát. Az elhelyezés a tankötelezettség lejárta után viszont már nem kötelező. A diák átvételét bármelyik intézmény megtagadhatja, akár indoklás nélkül is, befogadó pedig bármilyen típusú, így alapítványi iskola is lehet.

Arra a kérdésünkre, hogy Derce Tamásnak van-e joga ilyen utasítást adni, Aáry-Tamás Lajos azt válaszolta, ennek megállapítására lenne szükség vizsgálatra. A konkrét ügyről, annak alapos ismerete nélkül Forgács Imre, a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal vezetője sem nyilatkozott. Általánosságban azonban elmondta: a közoktatási törvény szerint az intézmény vezetője felel az iskola szakszerű és törvényes működéséért, valamint a nevelő-oktató munka egészséges és biztonságos feltételeinek a megteremtéséért. Ez az ő kizárólagos felelőssége, e jogköre tehát el sem vonható tőle. Ebből következően egy polgármester ilyen kérdésekben nem adhat utasítást az intézményvezetőnek.

Energiák, szabadon - képünk illusztráció
Energiák, szabadon - képünk illusztráció
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.