A gyerek, aki mocorgott a padban

Balázs hat hónapos korában került kórházba: ödémás lett, rögtön az első alkalommal, amikor az anyatej mellett tejalapú tápszert is fogyasztott. Fulladásos rohamot kapott. Másodperceken múlt az élete. Később kiderült: majdnem minden étel fulladásos reakciókat vált ki nála. Így tiltások és regulák közt cseperedett, hiszen nála már az is allergiás rohamot okoz, ha csak megfog egy játékot, amit előzőleg olyan gyerek érintett, aki narancsot vagy csokoládét evett.

A szülők féltették őt az óvodától, de nemcsak a veszélyek miatt. Az allergiára felírt gyógyszer ugyanis Balázst impulzívabbá, mozgékonyabbá tette társainál. A kerületükben található Gyöngyszem Óvoda vezetői azonban megnyugtatták őket: nem lesz baj. És valóban, a gyerek életének legnyugodtabb korszaka kezdődött. Az óvoda biztosított ugyan allergiásoknak készült étkezést, de a szülők nem kockáztattak. Az anya, H. Deák Katalin mindennap hajnalban kelt, hogy megfőzze fiának az ebédet, majd összeállította a tízórait és az uzsonnát, ügyelve arra, hogy az a lehető legtöbb hasonlóságot mutassa a benti menüvel. Azt mondja, az óvódapedagógusok nemcsak jól fejlesztették a fiát, hanem közösséget is teremtettek körülötte.

- Amikor Balázs idekerült, beilleszkedési problémákkal küzdött. Meg kellett értetnem a csoport többi tagjával, hogy ő különleges, hiszen nem ehet-ihat, amit akar, ezért nekik is oda kell figyelniük rá - meséli Kóbor Andrásné Zsuzsa, az óvónő, aki a többi gyerek szüleit is tájékoztatta, ennek köszönhetően a kicsik teljesen elfogadták Balázs betegségét. A fiú pár hónap alatt teljesen beilleszkedett, barátok vették körül, elhívták születésnapi zsúrokra is. Úgy élt, mint egy átlagos kisgyerek. - Amit kértünk tőle, teljesítette, kirívó súrlódásai a társaival nem voltak, hosszan, türelmesen tudott játszani - mondja az óvónő. Sem benne, sem az óvodai pszichológusban nem merült föl, hogy a családot nevelési tanácsadóba irányítsák.

- Nem volt okunk erre, nem is tudtunk volna mit írni a kérelmező lapra, hiszen mindannyiunk véleménye az volt, hogy Balázs okos, értelmes fiú, aki ugyan súlyos betegséggel küzd, és ezért különlegesesebb társainál, de teljesen iskolaérett - állítják. Az anyának mindössze azt a tanácsot adták, hogy az allergiája miatt célszerű számára kis létszámú osztályt keresni.

Az iskolakeresést már februárban elkezdték, de nem volt könnyű. Az alapítványi iskolák sorra bezártak (Montessori iskolák, Kincsesház, Csillagszem), vagy telt házra hivatkoztak. A "normál" általános iskolák pedig elutasították a fiút - ők ilyen súlyos allergiával nem tudnak mit kezdeni. Az anya keserű emléke, amikor az egyik művészeti intézmény vezetője így mutatott ajtót nekik: "Mit képzel, anyuka, nem lehet gyógyszer a tanárnál!" Balázsnak az életét jelentheti, hogy vészhelyzet esetén a pedagógusnál is legyen gyógyszere. Helyzetüket tovább nehezítette, hogy tavasszal mindkét szülő elvesztette munkahelyét.

Nyár közepére H. Deák Katalinnak sikerült elhelyezkednie, de iskolát még mindig nem talált. Tanácstalanságában felhívta kerületük alpolgármesterét, aki jó szívvel ajánlotta az angyalföldi Hegedűs Géza Általános Iskolát. Föl is vették a kisfiút. Balázs nagyon várta az iskolát.

Az ott töltött három napról az anya így beszél:

"Az évnyitón még minden rendben volt, csodálkoztam is, hogy bírta ki, mert háromnegyed órán keresztül állniuk kellett a gyerekeknek, valami politikus könyveket adott át. A második napon már letörve érkezett haza. Azt ígérték nekem, nem frontálisan oktatnak, hanem modern pedagógiai eszközökkel, kiscsoportban oktatják a gyerekeket. De az osztály úgy nézett ki, mint egy színházterem. Négy padot öszszetoltak, csak az egyik oldalról lehetett beülni. Balázst ez nyomasztotta, pofákat vágott, grimaszolt. Olyan feladatot kapott, amit unt, nem jelentett neki kihívást. Dobolt a kezével a padon. A harmadik napon le kellett rajzolniuk a családot. Lerajzolta. Az egyik nő melléhez odaírta: cici. De hát felnőtt testvérei vannak! És a feladat közben kommunikált, igen, ő ilyen beszélgetős típus. A szünetben aztán felállt a székre. Az osztályfőnök azzal várt délután, elérkezettnek látja az időt, hogy beszéljünk."

Az anya már júniustól kért lehetőséget a beszélgetésre. Szerette volna, ha élethelyzetüket megismertetheti az osztályfőnökkel.

Elmondása szerint a tanítónő - elfoglaltságaira hivatkozva - erre addig nem tudott időt szakítani. Most viszont az osztályfőnök már az igazgatónővel, s kezében a "feketelistával" várta őt: "Balázs nem ült nyugodtan az iskolapadban, Balázs felállt, és engedély nélkül kiment a vécére, Balázs ütemesen dobolt óra közben." Az anya már akkor érezte, hogy baj van, amikor az igazgatónőt meglátta, mégis reménykedett abban, hogy csak az első időszakot kell átvészelni. Javasolta, jöjjenek el hozzájuk, vagy hívják föl az óvónőt tanácsért, türelmet kért. Úgy emlékszik, az osztályfőnök azt válaszolta erre: 26 gyerek mellett erre neki nincs ideje. Ekkor megdöbbent, megkérdezte, végül is mit szeretne az iskola. - Azt, hogy ne jöjjön a gyerek. Ha lehet, már holnap se - idézi fel a választ.

Az igazgatónő felajánlotta a fejlesztőpedagógus segítségét, aki másnap fogadta Balázst. - És még 5 alkalommal, nem október 15-ig, ahogyan azt az iskola az önkormányzatnak küldött levelében állítja - szögezte le H. Deák Katalin a szabálysértési eljárás első meghallgatásán, februárban. Merthogy azóta az iskola feljelentésére az önkormányzat eljárást indított a szülők ellen, amiért ők nem biztosítják a tanköteles korú gyermek iskoláztatását. Az intézményvezető ragaszkodik álláspontjához: minden segítséget megadtak volna, hogy Balázs egy másik osztályban vagy magántanulóként tanuljon tovább.

- Miután a fiamat gyakorlatilag kirúgták, máshol próbálkoztunk, próbanapokra járt. Magántanulóságról meg hallani sem akartunk, egy hétéves gyereknek közösség kell. Balázs nagyon szomorú és zavart volt. A férjem az osztály internetes levelezési listáján elbúcsúzott a többi szülőtől, akik érdeklődtek, ugyan, miért nem jár a gyerekünk iskolába. Aztán nem írhattunk többet nekik - az iskola letiltott minket erről a listáról.

Szeptember közepétől Balázs nem járt iskolába. A szülők újra nekiveselkedtek, elvitték nevelési tanácsadóba, ahonnan a fővárosi hármas számú tanulási képességet vizsgáló bizottsághoz küldték őket.

- Nem biztos, hogy Balázs a sajátos nevelési igényűek azon körébe tartozik, akik nem nevelhetők a helyi önkormányzat intézményeiben. Ezért nem biztos, hogy jót tenne neki, ha olyan alapítványi iskolába kerülne, ahol súlyos magatartászavarokkal küszködő gyerekek vennék őt körül. Ez a gyerek inkább csak még iskolaéretlen - ez Metzger Balázs gyógypedagógus, a bizottság vezetőjének véleménye. Szerinte jobb lett volna neki még egy év óvoda. Kiegészítő vizsgálatokat kell még végezni a pontosabb javaslat érdekében a kialakult helyzetben.

A Vadaskert Kórház és Szakambulancián két hét megfigyelés után megállapították, hogy Balázs szabálytartó, kortársaival szívesen együttműködött, a foglalkozásokon részt vett. Minél hamarabb iskolai közösségbe kell kerülnie. Amúgy sincs visszaút, mert azok a gyerekek, akik már beiratkoztak általános iskolába, nem küldhetők vissza az óvodába, még akkor sem, ha "menet közben" derül ki, hogy nem elég érettek.

- Magyar kórtörténet, ami az iskolarendszerről szól - summáz az intézményvezető gyógypedagógus. - Balázsnak újságíró, grafikus szülei vannak, jó érdekérvényesítő képességgel. A rendszer mégis kivetette. Mert kiveti azokat, akik mások, akik egy határon túl eltérnek az átlagostól. Nem tud velük mit kezdeni a közoktatás.

Szeptember közepétől február végéig Balázst több mint harminc iskolába próbálták beíratni. Néhány napja egy alapítványi iskola fogadta be. A szülők ellen indított szabálysértési eljárás nem zárult le. Osztályfőnöke három nap alatt lemondott a fiúról. Ellene nem indított vizsgálatot sem az iskola, sem az önkormányzat.

A fiú várta az iskolát
A fiú várta az iskolát
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.