Aláírók Kecskési Tollas ellen

Több mint hetvenen csatlakoztak Kertész Péter és Róbert László kezdeményezéséhez, amelyben Kecskési Tollas Tibor egykori csendőrtiszt örökös tagságának felülvizsgálatát sürgetik a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnökségétől.

Mint jelentettük, Eötvös Pál, a MÚOSz elnökének tájékoztatása szerint az elnökség nem illetékes, ezért  még januárban az Örökös Tagok Testületéhez fordultak az ügy mihamarabbi kivizsgálását szorgalmazva. Balog János, a testület elnöke arról értesítette a NOL-t, hogy a grémium a közeli napokban ( a MÚOSZ honlapján olvasható levél szerint szerdán) rendkívüli ülésen vitatja meg a kérdést.

A MÚOSz közben honlapján közzétette az ügyben rendelkezésére álló dokumentációt, köztük Kecskési Tollas özvegye, Dr. Kecskési Mária, Münchenben élő etnológusMÚOSz elnökségéhez, az idén február elején megzűnt Sófár médiához, valamint a budapesti Holokauszt Dokumentációs Központhoz címzett leveleit.

A Sófárnak írtakban a többi között ez áll: "Kecskési Tibort 1949-ben a Népbíróság 10 év börtönbüntetésre ítélte. 8 1/2 év után 1956 nyarán elbocsátották azzal a kijelentéssel, hogy ügyét felülvizsgálták, kérheti rehabilitálását. Kecskési Tibor tehát megbűnhődött, azért – ő maga vallja – mert 23 évesen nem tagadta meg a parancsot és kordonszolgálatra szakaszával egy alkalommal megjelent a beregszászi gettó lakóinak bevagonírozásánál, senkit nem bántottak, a foglyokat nem kínozták, a gettónak nem ő volt a parancsnoka. A bevagonírozásnál látott embertelenségek, amiket a deportálókat kísérő csendőrök követtek el, Fery Pál parancsnoksága alatt, annyira megviselték, hogy áthelyezését kérte, amit felső nyomásra meg is kapott, azonnal távozhatott. Mellékesen említendő Kecskési szakaszának egyetlen tagja ellen sem emelt vádat a Népbíróság.

Most mégis bünteti az utókor rágalmazással az 1997-ben, 77 éves korában elhunyt Kecskési Tollas Tibort, aki negyven éven át a magyar emigráció egyik vezető személyisége volt. Az állami kitüntetést Göncz Árpád köztársasági elnöktől ezért kapta."

A Holokauszt Dokumentációs Központ - az özvegy beadványára - 2004 októberében nyilatkozatot adott ki, amelyben - a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa 1991 szeptemberi határozatára hivatkozva - kijelentik: "Kecskési (Tollas) Tibor nem tekinthető háborús bűntett elkövetőjének".

A MÚOSz honlapjának szerkesztői, a dokumentáció kiegészítéseként szükségesnek tartották megjegyezni, hogy 
"Különös adalékként tehető hozzá e rendkívüli történethez, hogy Godó Ágnes történész szóbeli közlése szerint a II. világháborút követően maga Tito kelt Kecskési Tibor védelmére. A jugoszláv kommunisták vezetője arról tájékoztatta a magyar hatóságokat, hogy Kecskési Tibor együttműködött a partizánokkal továbbá, hogy Beregszászra a foglyokkal szemben tanúsított elnéző magatartása miatt büntetésből helyezték át."

Kertész Péter rendelkezésünkre bocsájtotta a szerinte az elnökség halogató magatartása miatt a nemkecskestollasra@gmail.com mailcímen indított aláírásgyűjtés eddigi eredményét, amelyet természetesen a MÚOSz elnökségének és az Örökös Tagok Testületének is elküldött. Íme a lista:

Agárdi Péter (kandidátus, sajtó- és médiaismereteket oktató egyetemi tanár): Egyetértek, bár nem vagyok MÚOSZ-tag.

Ágoston Vilmos
író, újságíró (Texasból küldte e-mailen): Szerintem elegendő lenne bebizonyítani, hogy Tollas a Nemzetőrben miket irt, miként szerkesztette azt a lapot. Egy civilizált demokráciában, ahol a szélsőségeseket nem ugyanazok tartják számon, mint a demokratákat, ott semmi helye nincs egy demokrata Újságíró Szövetségben. Nem is értem a MUOSZ vezetőségét. De a hozzátartozóit sem. Miért nem kérnek a MUK-tól állandó tagságot? Vajon azért nem, hogy majd felhasználhassák érvként a teljes felmentéséhez, tisztára mosásához? Majd azt mondják, nem is lehetett antiszemita, emberiség ellenes, mert a MUOSZ örökös tagjává választotta.
Hasonló érvekkel védik Wass Albertet is. Nem lehetett háborús bűnös, mert beengedték Amerikába. Ezek az érvek nem állják meg a helyüket, mert Amerikában állandóan revidiálják a bevándoroltak állampolgárságát, ha újabb bizonyítékok merülnek fel. Persze, az idő múlásával, tanuk elhunytával, egyre nehezebb újabb bizonyítékokat beszerezni. Viszont a saját cikkei, írásai minden írót dokumentálnak. Nem kell háborús bűnösséget bebizonyítani valaki ellen, amikor írásai önmaga ellen tanúskodnak.

Andai György: A Kecskés-Tollas ügyben írt levélben foglaltakkal egyetértek.


H. Barta Lajos
: Tiltakozom!

Bartók Gyula
szerkesztő, Társadalmi Forradalom marxista internet portál: Csatlakozom a tiltakozás aláíróihoz.

Bartus László
újságíró, főszerkesztő, Amerikai Magyar Népszava Szabadság: Ezúton szeretnék csatlakozni a Kecskés Tollas örökös tagsága elleni tiltakozáshoz. Felháborít, még a gondolata is.

Benedek István Gábor
, a 225. számú tagkönyv birtokosa:
A MÚOSZ Elnökségének
Tisztelt Kollégák! Mivel 1944 nyarán a magyar állam, a csendőrség (6 évesen) vagonba terelt, majd elvittek egészen Bergen-Belsenig, hogy aztán 1945 tavaszán felszabadulva visszajöjjek Magyarországra, ahol évtizedeken át újságíróként, lapszerkesztőként, szépíróként dolgoztam, tiltakozom K.T. MÚOSz örökös taggá nyilvánítása ellen. Nem szeretném, ha a Szövetség elfeledné korrigálni e tévedését, s például azt, hogy elnézést kérjen tőlem és mindazoktól a tagoktól, akiket sért ez a méltánytalanság.

Bodor Pál (Diurnus)
: A tiltakozást aláírom

Bolgár György: Tiltakozom


Bozsán Eta
, MUOSZ tag: Csatlakozom

Császár Nagy László
, MTV (telefonon): Támogatom az előterjesztést

Dési János


Dénes D. István, Verő Júlia
: Csatlakozunk a tiltakozáshoz

Dezsényi Katalin dr.
, a Magyar Rádió vezető szerkesztője: Csatlakozom a Kertész Péter és Róbert László által előterjesztett tiltakozáshoz.

Dick Csilla, Sugár György
, Izrael, Jeruzsálem: Tiltakozunk Kecskés-Tollas Tibor örökös MUOSZ tagsága ellen

Dr. Donáth Ferenc
orvos: Egyetértek a tiltakozással, meggyőződésem hogy az LB felülvizsgálati eljárásai a jogalkalmazás karikatúrái. De ha Kecskés nem lett volna csendőrtisztként végrehajtója a deportálásnak, amit 1956 után a Nemzetőr képviselt, az éppen elég kifogás tárgyát képezi.

Fekete György
publicista, mentálpedagógus: Tiltakozom, hogy ez a néhai deportáló Kecskés Tollas Tibor a MUOSZ örökös tagja legyen.

Föld S. Péter
, a MÚOSZ nem örökös, de 1977 óta állandó tagja: Ezennel tiltakozom Kecskés Tollas Tibor örökös MÚOSZ tagsága ellen.

Dr. Funk Sándor
pszichiáter (külön e-mailen): Egyetértek, hogy ne lehessen örökös tag!

Gábor György
filozófus, a MUOSZ tagja: A felhívással egyetértek

Gadó János
, újságíró, szociológus: Csatlakozom

Gergely László
: Támogatom

Görgey Gábor
(telefonon közölte, hogy csatlakozik)

Gubás M. Ibolya
, főszerkesztő, Érdekes Közérzeti Magazin: Egyetértek Kertész Péter és Róbert László levelének tartalmával Tollas Tibor ügyében.

Gyimesi Éva
, emeritus professzor, Kolozsvár: Kedves Barátaim, szeretném én is aláírásommal kifejezni tiltakozásomat.

Győrffy Miklós
örökös tag

Hajdú János
: A felháborodás jogos, osztom a véleményeteket.

Hárs György
, MUOSZ tagkönyv száma: 898

Hárs Péter György
, irodalomtörténész, esztéta, Ph.D, a Magyarországi Otto Gross Társaság elnöke

Hernádi Miklós
: Ez az ország és újságírószövetsége nem a nyilasoké

Iványi Gábor
lelkész (telefonon): Támogatom a kezdeményezést

Iványi Miklós
lelkész: Egyetértek

Karády Viktor
egyetemi tanár, MTA külső tagja: Kötelességszerűen csatlakozom a Tollas Tiborral kapcsolatos felhíváshoz.

Kálmán Györgyi
: Nem is értem, hogy ez a „törlés” miért nem működik automatikusan

Kerekes András
: Ha csak leheletnyi kétely fogalmazódik is meg az emberben az „örökös tagság”  megalapozottságát illetően, máris alá van támasztva a nem. A szakmai etikának szigorúbbnak kell lennie a törvénynél.

Kóbor László
, 40 éve a MUOSZ tagja: A kegyetlenkedés, kínzás, mások megalázása bűn volt minden időben és az is marad az idők végezetéig. Amennyiben Kecskés Tollas valóban elkövette azokat a gaztetteket, amelyekről értesültem, nem méltó a MÚOSZ örökös tagságra. De még arra sem, hogy szót vesztegessünk rá. De mi is van azokkal, akik kitüntették, akik dicsőítették Kecskés Tollast? Hiszen itt vannak közöttünk! Nem ártana néhány kérdést feltenni nekik…

Kőbányai János
főszerkesztő, Múlt és Jövő: Tiltakozom, hogy az a tollforgató a MUOSZ örökös tagja legyen

Köves József
szerkesztő, lap- és könyvkiadó: Csak igyekezzünk, mielőtt Debrecen szobrot állít neki a Wass Albert közelében.

Krausz Tamás
, történész

Léderer Pál
újságíró: Csatlakozom

Losonczy Anna
, kulturantropológus: Teljes egyetértéssel, mély szomorúsággal és felháborodással írom alá  Kertész Péter és Róbert László levelét.

Majsai Tamás
theológus, Nagy Péter Tibor szociológus: Aki zsidók bevagonírozásánál „rendfenntartóként” sorfalat állt, semmiképpen ne rendelkezzen a nagyon magas presztízst jelentő MUOSZ örökös tagsággal

Matavovszky Tibor
nyugd. tanár, Matavovszky Tiborné nyugd. könyvtáros: Kertész Péternek és Róbert Lászlónak a MUOSZ Elnökségének írt leveléhez csatlakozva tiltakozunk Kecskés-Tollas Tibor örökös tagsága ellen.

Nádra Valéria


Nagy Erzsébet
főszerkesztő: A Szentendre Kurír nevében tiltakozásunk fejezzük ki Tollas Tibor tagsága ellen

Nyerges András


Pap Ágnes
: Róbert László és Kertész Péter kezdeményezésével egyetértek.

Pelle János
: Csatlakozom. Előbb a nyilasokat távolítsák el a MUOSZ-ból, aztán
a céget is felszámolhatják.

Pécsi Katalin,
Holokauszt Dokumentációs Központ: Kedves  Péter és Laci!
Mélységesen egyetértek veletek, és csatlakozom a tiltakozó akciótokhoz.

Prof. Popper Péter
:  Egyetértek! Elég volt az egykori fasiszták felmagasztalásából.

Pünkösti Árpád
: Szomorú, hogy korbáccsal is be lehet iratkozni a „halhatatlanságba”!

Raj Tamás
főrabbi: Csatlakozom

Révész Tamás
fotográfus, MUOSZ tag

Révbíró Tamás
műfordító, újságíró, a MÚOSZ volt tagja: Kertész Péter barátomban és Róbert Lászlóban megbízva csatlakozom a tiltakozáshoz. A szóban forgó egyént nem ismertem, nevét sohasem hallottam, de ha minden úgy igaz, ahogy a felhívásban áll, akkor egyetértek azzal, hogy  ez az alak nyugodjék békében, de semmi más ne történjék vele. Kitüntetést, díszsírhelyet, örökös tagságot ne kapjon. Hadd felejtsük el azt is, hogy valaha létezett.

Staller Tamás
szociológus egyetemi tanár: Egyetértek.

Szalai Erzsébet
, szociológus: Csatlakozom

Szász István
, a Népszava munkatársa: Csatlakozom a többi aláíróhoz.

Tamás Ervin


Tamás Gáspár Miklós
tudományos kutató: Egyetértek, csatlakozom.

Tardos János
: Kedves barátaim, sajnos én átmeneti tagja sem vagyok a MÚOSZ-nak (bár ilyen voltam, kétszer is), nem hogy örökös, ezért ehhez a fórumhoz nemigen fordulhatok. Ám Tollas Tiborral kapcsolatos véleményetekkel azonosulok, és ez is csak tovább erősíti bennem a meggyőződést, hogy én egy ilyen szervezetbe nem is vágyom.

Dr. Tatár György
filozófus, az ELTE docense: Én is tiltakozom az örökös tagság ellen.

Dr. Torda István
: Csatlakozom a Tollas Tibor örökös tagsága ellen tiltakozókhoz.

Törzsök Erika
szociológus (külön e-mailen): Támogatom a felhívást

Ungvári Tamás
, Aranytollas újságíró, aki nem Tollastól kapta a tollát. A MUOSZ szégyellje magát. Csatlakozom a tiltakozókhoz.

Vargha Mihály
, MUOSZ tag: ezúton csatlakozom a tiltakozáshoz Kecskési Tollas Tibor örökös MUOSZ tagsága
ügyében

Dr. Vajda Károly
hermeneuta: A petícióval én is egyetértek

Vári Erzsébet
műfordító: Egyetértek a tiltakozással és köszönöm a szervezőknek, hogy elindították  

Várkonyi Tibor
: Olyannyira egyetértek, hogy a Népszava levelezési rovatában szó szerint megjelentettem. Most személyesen megerősítem.

Vasvári G. Pál
: Egyetértek

Zappe László
kritikus

Zelki János
költő, filmrendező: Aláírom

Budapest 2008. február 18.

Február 18. után csatlakoztak:
Dr. Kárpáti György,
Kálmán János,
Szunyogh Szabolcs
Borlai Kinga,
Gergely Anikó, 
Hegyesi Gábor szociológus,
Kepecs Ferenc,
Krokovszky Zsolt,
Szemenyei-Kiss Tamás,
Zsoldos Mária.


(NOL)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.