Nagy feltűnést keltett a brit médiában Nick Davies Flat Earth News (A lapos Föld híre) című könyve, még mielőtt a boltokba került volna. A Private Eye szatirikus magazin folytatásokat közöl a 320 oldalas publikációból, maga a sajtódíjas, nagy becsben tartott riporter pedig saját lapja, a The Guardian hasábjain foglalta össze a mű legfőbb gondolatait. A Népszabadság londoni tudósítójának adott interjújában Davies elsőként a címet magyarázta meg. Több száz éven át mindenki meg volt győződve arról, hogy a Föld lapos, mert senki nem vette magának a fáradságot vagy bátorságot a tények ellenőrzésére. Könyvében arra keresi a választ, miért fordul elő lépten-nyomon, hogy a globális média ellenőrizetlen, be nem bizonyított sztorikat közöl? A kollégák megrökönyödése és az élénk visszhang egyik oka mindenképpen az, hogy egy íratlan szabály értelmében "újságíró újságírónak nem farkasa", azaz nem szokás a nyilvánosság előtt lejáratni egymást.

Nick Davies néhány, a világsajtót bejárt történeten keresztül érzékelteti, milyen izgalmat, félreértéseket, olykor botrányt okozhatnak a pontatlan információk. Az emlékezetes esetek között említi az iraki tömegpusztító fegyverek, Bill Clinton soha nem tisztázott ügyeit, a millenniumi számítógépes vírust. Az "átlagos" kacsák egyik legfrissebb példájaként néhány nappal ezelőtt azzal voltak tele az egyébként világszerte nagyra tartott brit lapok, hogy London közelében a rendőrség "megmentett" elrablóitól tíz ide csempészett román gyereket. Davies elgondolkozott azon, miért lett volna szükség bűncselekményre, amikor egy EU-tagországból simán behozhatták volna őket a határon keresztül? Nem telt el három nap, a rendőrök rájöttek súlyos tévedésükre, és visszavitték a gyerekeket törvényes szüleikhez.

A The Guardian újságírója utánanézett, mi a baj, mit ront el a szakma? Az egyik, de messze nem kizárólagos tényező kétségtelenül a laptulajdonosok részéről gyakorolt nyomás. Ennél azonban többről van szó. A könyv vezérfonala, hogy az elmúlt két-három évtizedben fokozódó mértékben nagyvállalatok kezébe kerültek az újságok, melyeket leginkább a nyereség maximalizálása vezérel. Davies a Cardiffi Egyetem kutatóit bízta meg, hogy járjanak utána több mint kétezer hírnek, történetnek, amelyek négy vezető napilapban, a The Timesban, a The Daily Telegraphban, saját lapjában, a The Guardianben, valamint a bulvársajtó képviseletében a The Daily Mailben láttak napvilágot. A felmérés eredménye megdöbbentette Nick Daviest. Mint kiderült, mindössze 12 százalékuk készült a riporterek véres verítékével, alapultak saját információikon, feltárásaikon. Nyolcvan százalékuk részben vagy egészben másodlagos, indirekt forrásokra épült, míg nyolc százalékuk eredetét nem lehetett megállapítani. A cikkek oroszlánrésze a kormánytól vagy kormányzati hivataltól származott, vagy amit Davies, ahogy lapunknak elmondta, még aggasztóbbnak talált, PR-ügynökök sajtóközleményeinek szinte szó szerinti utánnyomása volt. Ez azt jelenti, hogy a lapokat nem, vagy alig ellenőrzött, újrahasznosított propagandaanyagok árasztják el, megengedhetetlen befolyást biztosítva ezzel a kormánynak és a vállalatoknak.

Ez a munkamódszer megfosztja az olvasót, a közvéleményt az igazságtól. Davies nem egyedül a szakma lustaságával magyarázza az álhírek terjesztését. A cardiffi kutatók által felszínre hozott statisztika szerint a leépítések eredményeként és a huszonnégy órás hírszolgáltatás követelményének megfelelve az említett négy orgánum belső munkatársainak háromszor annyi helyet kell megtölteniük, mint húsz évvel ezelőtt. Másképp fogalmazva: harmadannyi idejük van a hírgyártásra, mint korábban. A riporter tapasztalata szerint a visszafejlesztés utolérte a bel- és külföldi tudósítókat is. Egyre túlterheltebbek a hírügynökségek (a brit Press Association, a Reuters, az AP stb.) igazán megbízható, pontos munkatársai is, de nyolcvan országban egyszerűen nincsenek jelen, Nagy-Britanniában pedig Londonon kívül elvétve fordulnak elő.

A beszélgetés során Davies még egy riasztó fejleményre hívta fel a figyelmet. Különösen a bulvárlapok dolgozóitól várják el az exkluzív, szenzációs híranyagot. Ennek szállítása érdekében, idő és pénzfedezet híján egyre több újságíró nyúl illegális eszközökhöz, például magándetektívet fogad fel, megveszteget, sőt megzsarol embereket, adatbázisokat tör fel, és szemétládákból ás elő telefonszámlákat, bankszámlakivonatokat, adóbevallásokat, orvosi jelentéseket. Hiába derül fény a tisztességtelen eljárásra, a brit sajtóban uralkodó "önszabályozás" jegyében nem mindig szolgáltatnak igazságot a hamis vádakkal illetett, megszégyenített személyeknek. Végeredményben Nick Daviest elkeseríti az áldatlan állapot, hiszen az újságírók missziója éppen a valótlanságok kiszűrése lenne.