Karsai József és Farkas Imre szembemegy az MSZP-frakcióval

Karsai József és Farkas Imre szocialista képviselők hiába kértek felmentést az egészségbiztosítási törvény megszavazása alól, nem kaptak engedélyt a frakciótól.

Az MSZP frakciója két képviselő kivételével újra megszavazza az egészségbiztosítási törvényt jövő hétfőn. A szocialisták képviselőcsoportja hétfőn úgy döntött, hogy Karsai József és Farkas Imre nem kap felmentést a frakciófegyelem alól. Farkas a decemberi szavazás előtt is jelezte ellenvéleményét a törvénnyel szemben, de akkor nem kért felmentést; viszont nem is szavazta meg a csomagot - a voksolás idejére kiment az ülésteremből. Karsai József, Battonya polgármestere decemberben megszavazta ugyan a törvényt, most viszont már nem támogatja azt. Mindkét képviselő jelezte hétfőn, hogy felmentést kér. Információink szerint Karsai közölte, hogy nemmel szavaz, míg Farkas csak ahhoz kért engedélyt, hogy ne voksoljon.

Farkas esetében alig néhány frakcióbeli szavazaton múlott, hogy a képviselő megkapja a felmentést; Karsai ügyében azonban mindössze négy-öt képviselő kivételével a teljes frakció úgy döntött: nincs felmentés. Frakcióbeli forrásaink azt állítják, hogy a képviselőcsoport leginkább "dühből" szavazott, mondván a képviselő "szívesebben beszélt kifelé, mintsem frakciótársaival". Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető-helyettese lapunknak azt mondta: ha a két képviselő nem szavazza meg a törvényt, a frakció etikai bizottsága előtt kell indokolniuk döntésüket, majd a testület által tett javaslatról a frakció dönthet. Ritka, hogy pénzbüntetést szabnak ki (ez legfeljebb százezer forint), ha mégis, az összeg a frakció "becsületkasszájába" kerül.

- Fegyelmezett ember vagyok, de ebben a sorsfordító kérdésben nemmel fogok szavazni - nyilatkozta a Népszabadságnak Karsai József, aki azt mondta: "Szociáldemokrata vagyok, ezt kell tennem. Ezt a törvényt csak azért szavaztuk meg, hogy ne szakadjon szét a koalíció. Balatonőszöd óta jobban hazudunk, az uniós támogatások például csak Bajnai Gordon laptopjában léteznek. Hétfőn nemmel szavazok és vállalom a következményeit". Karsai kérdésünkre hozzátette, hogy nem tervezi kilépését a frakcióból, legalábbis önként nem.

Farkas Imre a Népszabadság megkeresésére közölte: ha névszerinti szavazás lesz, ezúttal is a folyosón várja meg a voksolás végét; gépi szavazás esetén pedig nem fog gombot nyomni.

Tóth Károly, aki a vizitdíj eltörlését szorgalmazta módosító indítványaiban, lapunknak elmondta: mindig is támogatta a pénztári rendszert, igennel szavaz február 11-én.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.