- Professzor úr, véleménye szerint miért hozakodott elő a szlovák kormányfő éppen most ezzel a témával?

- Ezt a kérdést a politológusoknak, s még inkább a polgároknak kellene feltennie, mert leginkább ők hivatottak erre válaszolni. Történészként annyit mondhatok: nem először történik meg a kelet-közép-európai országokban, hogy politikai megfontolásból, talán új támogatók megnyerése érdekében, áltörténelmi vagy vonzónak ítélt témát vetnek fel. A tisztességes történésznek ilyenkor kutya kötelessége megszólalni, s figyelmeztetni a politikust, hogy amit mond, az nem korrekt. A múlttal kapcsolatos bármilyen állítást nem hangzatos kijelentésekkel, hanem csakis tudományos tényekkel lehet igazolni. Erre egy nappal az ominózus beszéd elhangzása után figyelmeztettem a miniszterelnököt.

- Kapott is hideget-meleget Robert Fico miniszterelnöktől, Marek Madaric kulturális minisztertől, de még harminckét szlovák történésztől, régésztől, nyelvésztől, akik közös nyilatkozatukban egybehangzóan azt bizonygatták, hogy saját nézeteit akarja másokra erőltetni, ráadásul nem is a nagymorva birodalom a kutatási területe. Mit szólt ehhez az egész frontos letámadáshoz?

- Bírálóimnak mindössze abban van igazuk, hogy valóban a XIX. századi, multietnikus történelmi Magyarország a legfőbb kutatási területem. De ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy ne ismerném a nagymorva birodalommal kapcsolatos szakirodalmat. Ezért teljes meggyőződéssel kijelenthetem, hogy egyetlen mértékadó hazai vagy külföldi kutató sem használta az "ősszlovák" megnevezést. A fejedelemségben a szlovákok és más nemzetek elődei éltek. Olyan új tudományos kutatásokról sem tudok, amelyek ennek a ténynek a módosítását indokolttá tennék. Ezért a fellángolt vita nem szakmai, hanem ideológiai jellegű. Ebben pedig engem leginkább az háborít fel, hogy a politika ismét igyekszik beletenyerelni a történészek függetlenségébe. Meg akarja szabni, hogy mivel foglalkozzunk. Ilyen próbálkozásokkal torkig voltunk a letűnt rezsimben, semmiképpen sem engedhetjük meg feltámasztásukat.

- A nyilatkozat szerint akadnak olyan kollégái, akik ezt nem is veszik rossz néven. Sőt...

- Nemcsak Szlovákiában akadnak olyan történészek, akik nem vetkőzték le a tizenkilencedik századi szemléletmódot. Azt bizonygatják, hogy ki telepedett le hamarabb a Kárpát-medencében. Mert annak szerintük nagyobb előjogai vannak. A mai Európa már szerencsére túljutott ezen a romantikus, nacionalista szemléletmódon.

- Nemcsak a fentebb említett nyilatkozat, hanem több egyéb megnyilvánulás is jelzi, hogy a szlovák történészek és politikusok közül elég sokan még nem. Újra hallani a szlovákság ezeréves magyar elnyomásáról. A pozsonyi kulturális miniszter nemrég azt is tagadta, hogy a második világháború után a csehszlovákiai magyarokat meghurcolták. Ilyen messze lennénk napjaink Európájától?

- A mértékadó magyar és szlovák történészek semmiképpen. Vannak köztünk is lényeges nézetkülönbségek, de korrekt a kapcsolatunk, eredményesen működik a szlovák-magyar történész vegyes bizottság.

- Ennek ellenére máig nem jelent meg az a szlovák-magyar közös történelemkönyv, amelyet tavaly pozsonyi megbeszélésük során Gyurcsány Ferenc és Robert Fico is szorgalmazott. Miért?

- Jórészt anyagi jellegű gondok nehezítik a könyv megszületését. Ma már nem vitás, hogy semmiképpen sem beszélhetünk ezeréves magyar elnyomásról, amelyre még a jelenlegi szlovák alkotmány bevezető része is céloz. A középkorban etnikai szlovákok éltek itt, fokozatosan formálódó azonosságtudattal, amelynek része volt az is, hogy a történelmi Magyarország polgárainak tartották magukat. Kiemelkedő példaként mindkét vonatkozásban Bél Mátyást említhetem. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a tizenkilencedik század végén, majd a huszadik elején a magyar nemzetállami eszmék jegyében és nevében megvalósuló politikai törekvések miatt a szlovákság puszta léte veszélybe került, bezárták a három gimnáziumukat, kulturális intézményüket. Ezek cáfolhatatlan tények, miként a csehszlovákiai magyarság 1945 utáni kálváriája is, amit lehet sokféleképpen, például a második világháború előzményeivel és következményeivel magyarázni, de mindezek az érvek a tényeket nem változtatják meg.

- Az említett akadályokon kívül akadnak olyan neuralgikus pontok a magyar és szlovák történészek között, amelyek

hátráltatják ennek a régóta várt kiadványnak a megjelentetését?

- Trianon megítélésében, továbbá az 1938 és 1948 közötti időszak értékelésében aligha lesz valamikor is teljes összhang közöttünk. De ettől még a közös történelemkönyv megjelenhet. Tagja vagyok a történelemkönyveket elemző nemzetközi szakbizottságnak és több más külföldi társaságnak is, ezért is jól ismerem a sokat emlegetett német-francia közös kiadványt. Abban a tankönyvben közlik a cáfolhatatlan tényeket, mellettük pedig a két ország történészeinek értelmezéseit és magyarázatait, amelyek gondolkodásra és saját vélemény kialakítására ösztönzik a fiatalokat és más olvasókat. Ilyen elv alapján születhet meg a közös szlovák-magyar történelemkönyv is, amely lehetőséget nyújthatna egymás nézeteinek megismerésére, az értelmes párbeszédre, amely szerintem a valódi demokrácia legfontosabb jellemzője és értéke, nem pedig pusztán csak az általános választójog.

- Ha már a német-francia példánál tartunk, akkor véleménye szerint a két nemzet megbékélése szolgálhat-e modellként a régóta szorgalmazott és várt, hasonló szlovák-magyar közeledésben?

- Határozott igen a válaszom, azzal a megjegyzéssel, hogy a nyugati folyamatot két államférfi indította el, azután csatlakoztak hozzájuk az értelmiségiek, fontos szerepet vállaltak az oktatásügy képviselői és más szakemberek, s mindannyiuknak köszönhetően a polgárok is fokozatosan ráébredtek, hogy a viszálykodásnál sokkal jobb a jószomszédság. Térségünkben ezt a tételt főleg az európai értékrendet valló értelmiségiek és polgárok csoportja vallja. Nem látok viszont sem szlovák, sem magyar államférfit, ezért a különböző nekirugaszkodások ellenére még mindig amolyan hosszú távú futásnak érzem azt, amíg az óhajtól eljutunk a tényleges szlovák-magyar megbékéléshez.

Dusan Kovác

1942-ben született Homonnán. A történelemtudományok doktora. A Szlovák Tudományos Akadémia tudományos titkára. A Müncheni Collegium Carolinum és a londoni Royal Historical Society tagja.