Fapados szolgáltató kínál olcsó gázt

Februártól bármely magyar gázfogyasztó, aki hozzáfér az internethez, átszerződhet az ukrán hátterű Emfesz Kft.-hez. Néhány hónap múlva pedig a többiek is. Bár a versenyalapú lakossági gázszolgáltatás törvényi szabályai még kidolgozatlanok, ez sem az Emfesz, sem a Magyar Energia Hivatal szerint nem probléma.

Jövő hónaptól lakossági gázszolgáltatást indít az Emfesz Kft. - jelentette be tegnap az ukrán hátterű cég ügyvezetője, Góczi István. A hír nemcsak azért bombasztikus, mert Magyarországon eddig a lakosság nem választhatott magának gázszolgáltatót, hanem azért is, mert az eddigi kormányzati közlések szerint az ezt lehetővé tevő törvény 2008. július elsején vagy még később lép csak érvénybe. Mindazonáltal Balázs István, a Magyar Energia Hivatal (MEH) jelen lévő osztályvezetője teljes mértékben osztotta az Emfesz véleményét, hogy a lakossági gázszolgáltatás beindítását a jelenleg hatályos gáztörvény is lehetővé teszi. Ennek szövege ugyanis kimondja, hogy 2007. július elsejétől a lakosságot a helyi szolgáltatón kívüli kereskedő is elláthatja gázzal. Azt nem tartotta problémásnak, hogy a részletes szabályokon az illetékes minisztérium még most gondolkozik. Úgy fogalmazott:, a most kialakuló új gáztörvénybe csak a lakossági gázszolgáltatással kapcsolatos részletszabályokat, az eltelt idő tapasztalatait vezetik majd át. Szerinte az Emfesz szolgáltatásának megindításához elegendő volt, hogy az cég saját ügyfélszabályzatában kidolgozta a magára vonatkozó követelményeket. A megjelentek hangsúlyozták, a szabályok alapján az átszerződéshez nincs szükség sem új cső, sem új gázóra felszerelésére. Ugyanazon a vezetéken ugyanaz a gáz érkezik, csak más számláz, a kifizetett pénzen pedig az érintett cégek - például a gázkereskedő, illetve a vezetéküzemeltető - a szabályoknak megfelelően osztoznak.

Az Emfesz gázszolgáltatására nyugodtan alkalmazható a fapados jelző - jelentette ki kérdésünkre Redling Károly üzletfejlesztési vezető. Az első hónapokban ugyanis csupán interneten keresztül lehet velük szerződni, a gas.hu címen keresztül. A szerződőnek nem lesz szüksége ehhez hitelesített elektronikus aláírásra - szögezte le. (Ez a jogosultság pénzbe kerülne.) A szolgáltatóváltásra már ma is létező szabályok alapján ugyanis a felhasználónak, amikor lemondja meglévő gázszerződését, egyszer élőben mindenképpen igazolnia kell magát. Ezt aztán a "régi" szolgáltató megküldi az Emfesznek, amely, ha az adatok megegyeznek az interneten azonosítás nélkül megadottakkal, a szerződést érvényesnek tekinti, átveszi az ügyfelet, és megküldi számára a későbbi kapcsolattartáshoz szükséges titkos kódokat.

Góczi István ígérete szerint cégük az ország egész területén vállalja, hogy a lakossági fogyasztóknak a mindenkori hatósági gázárakhoz képest nyolc százalékkal olcsóbban adja a gázt. Ez most köbméterenként mintegy 94 forint. Ha pedig a szabályok megszüntetik a hatósági gázárat, akkor az importár lesz a mérce. Igaz, ez csak évi 1500 köbméteres fogyasztás alatt érvényes, illetve egy év hűségnyilatkozattal. Lapunknak hozzátette, más esetekben egyedi elbírálás várható. Nagyobb fogyasztás vagy rövidebb elkötelezettség esetén a kedvezmény lehet kevesebb, de akár több is. Ha például valaki nyáron a nyaralójába kér 3 hónapig gázt, a kedvezmény ennél minden bizonnyal nagyobb lesz, hisz akkor nekik is sokkal olcsóbb a tüzelőanyag beszerzése. A lehetőség a lakosság mellett a kis - óránként 20 köbméter alatti - fogyasztású cégekre is fennáll, amelyek "jelleggörbéje" nagyon hasonlít a lakosságéra. Igaz, itt a kedvezmény feltehetőleg nem éri el majd a nyolc százalékot.

Góczi István a megszokottnál sokkal egyszerűbb gázszámlát is ígér: az lesz ráírva, hogy hány köbméter fogyasztás után mennyit kell fizetni. Hozzáfűzte, a megszokott gázszolgáltatókhoz hasonlóan lehetőség lesz havi, avagy éves leolvasásra is. Fizetni ugyanakkor egyelőre csak a banknak adott csoportos beszedési megbízással lehet, de a jövőben ez még változhat. Az ügyvezető lapunk kérdésére azt is leszögezte, hogy már leszerződtek a Magyar Államkincstárral, tehát a megítélt szociális gázárkedvezményeket ők is érvényesítik. Az országos gázszolgáltatás beindítására az Emfesz egymilliárd forintot költött, amit 14 munkatársuk szervez majd. A magyar telefonos ügyfélszolgálatot emellett bérlik.

Góczi István szavai szerint 2-3 hónap múlva az internettel nem rendelkező fogyasztók számára is megindítják a lakossági szolgáltatást. Ez becslése szerint számukra nagyobb befektetés, mint az internetes, de az ügyfélszolgálatok lehetséges helyszíneiről folyamatosan tárgyalnak. Ezeknek az ügyfeleknek viszont várhatóan alacsonyabb lesz a kedvezmény. Az ügyvezető néhány hónapon belül 100 ezer átszerződővel számol, de a rendszer elvben egyillió ügyfelet is kezelni tud - tette hozzá.

Arra az eshetőségre, hogy a meglévő gázszolgáltatók esetleg megnehezítenék a szerződés felbontását, Góczi István a gázszolgáltatókat képviselő Gázipari Egyesüléssel folytatott egyeztetések tükrében nem számít. Kérdésünkre a felek megerősítették: az Emfesz jogi helyzete eltér a jelenlegi szolgáltatókétól, így azoktól eltérően nincs "ellátási kötelezettsége", és a kiszolgálást kizárólag saját üzleti kockázatára végzi. Góczi István ennek biztosítékát részint abban látja, hogy a cég 2003 óta - a nagyipari gázfogyasztók piacán - több százmilliárdos forgalmat ér el, nyereségesen működik, és a mögöttük álló Dmitrij Firtas ukrán üzletember, illetve cégcsoportja is erős anyagi helyzetben van. Másrészt pedig szerinte a honi gázszabályok alapján probléma esetén is mindenki kap gázt.

Az ügyvezető közlése szerint az árkedvezménnyel ez az üzletág egyelőre önmagában nem lesz nyereséges: céljuk ugyanis most minél több ügyfél megszerzése.

Balázs István szerint az Emfesz-elképzelések minden tekintetben megfelelnek a szabályoknak. Felhívta a figyelmet, hogy az ipari gázfelhasználók piacán, akikért már 2003 óta szabad a verseny, az elmúlt években semmiféle minőségi probléma nem merült fel az újonnan megjelent kereskedők kapcsán.

A szakma csodálkozik

A sajtótájékoztatón részt vevőkön kívül a lapunk által megkérdezettek szinte megrökönyödve értesültek az Emfesz bejelentéséről. Az új gáztörvényt kidolgozó gazdasági minisztériumnál nem reagáltak. A Gázipari Egyesülés vezetője, egyben az Égáz-Dégáz vezérigazgatója, Laczó Sándor lapunkat úgy tájékoztatta: mivel nem kaptak szerződéstervezetet, az ajánlat részleteit nem ismerik, így egyelőre nem is kívánta azt kommentálni. Podolák György szocialista képviselő, a parlament energetikai albizottságának elnöke a hír hallatán csodálkozásának adott hangot. Azt lehetségesnek tartotta, hogy egy ilyen szolgáltatás beindítása levezethető a jelenlegi gáztörvényből, de a kifejezetten erre vonatkozó részletszabályok kidolgozatlansága szerinte kockázatot rejt magában. Úgy véli, az új gáztörvény lakossági szabályait a tavaly nyáron elfogadott új villamosenergia-törvényhez hasonlóan kellene alakítani, amely például pontosan megjelöli a lakossági szolgáltatás érdekében létesítendő ügyfélszolgálatok számát. (Szakértők szerint az áram-piacon éppen azért nem indult meg a lakosságért az elvben teljesen lehetővé tett verseny, mert az ügyfélszolgálatok létesítése túl magas "piacra lépési költséget" jelent a lehetséges kereskedőknek.) A képviselő számára a mostani szabályokból az sem vezethető le, mi történik, ha a kereskedő valami miatt nem ad gázt az ügyfeleinek. Így ő a maga részéről egyelőre erősen meggondolna egy szolgáltatóváltást. Megjegyezte: azokban az államokban, ahol a lakosság már ténylegesen választhat a gázszolgáltatók között, csupán néhány százaléka váltott.

Más energiaipari szakemberek sem nem vonták kétségbe az Emfesz lépéseinek jogszerűségét, sőt a piac - részletszabályok nélkül is - számított ilyen lépésre. Azt viszont hitetlenkedve fogadták, hogy ilyen esetben ne kellene adott számú ügyfélszolgálatot fenntartani. Ezen az elven a meglévő gázszolgáltatók is indíthatnának kényelmetlenebb, de olcsóbb, "fapados" lakossági kereskedőcéget, és oda átcsábítva lényegében megőriznék ügyfeleiket - érveltek. Ilyennek azonban egyelőre híre-hamva sincs: a helyi monopolszolgáltatók ugyanis a jelek szerint egyelőre kivárnak, és csak akkor lépnek, ha az Emfesz-ajánlat valós piaci folyamatokat indít el.

Az Emfesz vezérkara ambiciózus tervekkel lepte meg a többi gázszolgáltatót
Az Emfesz vezérkara ambiciózus tervekkel lepte meg a többi gázszolgáltatót
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.