Aszteroida száguld el mellettünk Hold-közelben

Utoljára 1985-ben suhant el a Föld mellett egy olyan méretű aszteroida, mint amekkora jövő kedden bolygónk mellett elrobog. A kisbolygó csillagászati léptékben szinte súrolja a Földet, a valóságban kellően messze lesz tőlünk. A két égitest között a legkisebb távolság a Föld-Hold távolság 1,4-szerese lesz.

A 2007 TU24 névre keresztelt kisbolygót tavaly október 11-én fedezték fel, akkor azonban olyan messze volt, hogy a tudósok csak becsülni tudták méreteit. A 150-600 méteres átmérőt e hét szerdáján pontosították, ami már könnyen ment, hiszen ekkor csak a Föld-Hold-távolság 11-szeresére volt tőlünk. Így földi radarokkal sikerült meghatározni, hogy az égi vándor átmérője 250 méter körül van. A furcsa formája alapján a NASA kutatói azt feltételezik, hogy két kisebb aszteroidából tapadt egykoron össze. Ez a lassan forgó - egy fordulatot 10-30 óra alatt tesz meg - kisbolygó suhan el jövő kedden a Föld mellett. Ilyen méretű aszteroida utoljára 1985 szeptemberében közelítette meg bolygónkat - idézte a New Scientist Don Yeomanst, a NASA Propulsion laboratóriumának munkatársát.

Hogy mégse legyünk túl nyugodtak, Yeomans azt is elmondta, hogy számos olyan aszteroida lehet, amelyek létezéséről a fejlett eszközeink ellenére sem tudunk. Becslések szerint hétezer ilyen, vagy ennél nagyobb aszteroida keringhet a Föld környezetében, eddig azonban csak minden ötödikről van információnk. A
NASA mindenesetre azt tervezi, hogy 2008 végére az egy kilométernél nagyobb földközeli kisbolygó 90 százalékát meg- próbálja felfedezni.

A kisbolygót az amatőr csillagászok is megleshetik. Ehhez legalább nyolc centiméteres átmérőjű teleszkópra van szükség, és szerencsére ahhoz, hogy tiszta legyen az égbolt. Az aszteroida közép-európai idő szerint 9 óra 33 perckor lesz a Földhöz legközelebb.

A Mars, szerdán él át hasonlót. Mellette a 2007 WD5 jelű aszteroida suhan el. A tavaly novemberben felfedezett futballpálya nagyságú kisbolygóról sokáig azt hitték a kutatók, hogy akár be is csapódhat a vörös bolygóba, azonban a pontos pályaadatok alapján két héttel ezelőtt bebizonyosodott: az űrkarambol elmarad.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.