A miniszterelnök szakítani tudott az egyezményes hazugságokkal (teljesíthetetlen ígéretekkel), s most a káprázatos magyar leleményességnek (befolyással üzérkedés, nepotizmus, feketemunka, adócsalás, -kikerülés) üzen hadat.

A 80-as évek elején romos tanácsi lakásba költöztem. A felújítás költségvetését az Ingatlankezelő műszaki vezetője alkotta. Bizonyos százalékot fizettem neki ezért. Nem volt pénzem? Sebaj, az OTP adott nevetségesen alacsony kamatra lakásfelújítási kölcsönt, amelynek részleteit bevallott jövedelmem százalékában állapította meg. Aztán kiderült, nincs cement, csempe, de mindegy, úgy sincs, aki a munkákat elvállalja. "Nem leszek hálátlan" - mosolyogtam sejtelmesen, nosza, némi Fa szappanért lett minden. A mesteremberek egymásnak adták a kilincset, munkaidő után "maszek" órabérért falaztak, burkoltak, szereltek, ripsz-ropsz, minden elkészült. Így építették bele a tanács dolgozói a tanács anyagát a tanács lakásába. Ügyesek voltunk, mi? Néhány év múlva a tanácsnak egy kis ékszerdobozt adtam vissza, nem kevés lelépési pénzért. Még a tanácsi tisztviselők is zavarba jöttek. Hülye vagyok? Tanácsi lakást visszaadni? Annak szabott ára volt. Egy öröklakás négyzetméterárának a fele. Így épült a szocializmus. És így omlott össze.

Bizony, bizony, megcsontosodott hagyománnyal kell szakítanunk. Gyurcsány egy feudális ország urait és szolgáit próbálja megtanítani arra, hogy polgárokként viselkedjenek. Ne kegyekből, hanem a saját munkájukból éljenek. A lakosság egyharmada adófizető. Ők tartják el a többit - rosszul. Egyre rosszabbul. Az olyan ostoba, korántsem leleményes polgárok, mint a németek, angolok, svájciak, akik fizetnek adót, fizetnek az egészségügyért, egyetemért, utakért, valahogy mégis jobban élnek.

Persze könnyebb elhinni, hogy ráolvasástól is várhatjuk sorsunk jobbra fordulását, nem kell tanulni, nem kell változtatni semmin. Hátha továbbra is boldogulhatunk ravaszsággal. Hogyha ennyi minimálbérből élő lenne, üresek volnának a parkolók, és a közlekedési dugókat hírből sem ismernénk. Bevallott jövedelmeinkből nem jutna vásárló az elektronikai boltokba, konganának az ürességtől a szépség- és fitneszszalonok, tönkremennének az utazási irodák. Abból a pénzből, amit évente orvosra költünk, telne komfortosabb kórházakra. De miért is adnánk az államnak 300 forintot, mikor az orvosnak is adhatunk háromezret? Csak nem fogjuk a politikusok zsebét tömni?

Gyurcsány Ferenc nem adja fel. Ha így tanultuk, hát tanuljuk meg másképp. Nem azért, mert így becsületes, hanem mert erre van szüksége az országnak. Nem azért ment ő politikusnak, hogy szeressék, erre ott van a családja. De az ország legnagyobb pártja választotta vezetőjének, és állt mögéje, hogy ne kiskorú alattvalókat vezessen, hanem a hozzáértő, dolgozó nép okos gyülekezetében valósítsa meg terveit.

Gyurcsány Ferenc úgy gondolja, a Szent Korona-tanból nem élünk meg. Hogy nem ad pénzt az Európai Unió arra, hogy a török megszállás alatt mi voltunk a kereszténység védőbástyája. Még attól sem hatódik meg, hogy államunk több mint ezer éves. A tagállamok többsége még ennél is öregebb, mégse ebből él. Egy pillanatig sem hiszi, hogy Magyarország elmaradottságáért a trianoni békediktátum a felelős. Sőt: még azt is tudja, hogy nem kell megsértődni azért, mert országunk viszonylag kicsi. Van itt a szomszédban egy háromszor ekkora ország, amely még dák ősökkel is dicsekedhet (mint "igaz magyarok" a sumérokkal), mégse vitte sokra. Számos európai ország kisebb hazánknál, mégis gazdag. (Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Hollandia, Írország, Norvégia, Svédország stb.)

Gyurcsány Ferenc rálépett a gazdagok tyúkszemére. Így találkozott ellene jobb- és baloldal. Ha már az orvos jövedelmét is meg akarja adóztatni, magára haragítja a foglalkozási hierarchia csúcsát. És ha az orvosok a betegeken - ki máson? - állnak bosszút, összefog ellene a társadalom. Pedig az orvosok több mint fele (röntgenes, altatóorvos, járványügyi, igazságügyi szakértő, baleseti sebész stb.) kénytelen a fizetéséből megélni. Csakhogy nem az övék a hatalom. Hogy is merné valaki a betegfelvételi osztályról vagy a proszektúráról veszélyeztetni a sebész, a szülész érdekeit? Így aztán kénytelenek leszünk továbbra is borravalóval csikarni ki azt, ami minden betegnek járna - az emberséges bánásmódot. Hiába tudják, sokan tapasztalják is, hogy az orvost a munkáltatónak kell megfizetnie mindenütt, mégpedig jól. Nem bíznak abban, hogy egyszer nálunk is méltányosan megfizetik majd az orvosokat, és nem szorulnak rá kisnyugdíjasok spórolt pénzére.

Itt a szomszédunkban van egy kis ország. Nincs tengerpartja, ásványkincse, lakosainak száma kilencmillió. Évszázadokig Közép-Európa csaknem minden népén (rajtunk is) uralkodott. És láss csodát: polgárai nem sírnak reggeltől estig veszteségeiken, nem várják térképek újrarajzolásától, sámánok igéitől nemzeti nagylétük helyreállítását. Ismerjük őket, gyakorta vendégeskedünk náluk. Virágosak, kedvesek, tiszták az utcák, mosolygósak az emberek. Nem gyűlölik a gazdagot, és nem gyűlölik a szegényt. Nem hiszik, hogy a politikus mind azért dolgozik, hogy saját zsebét tömje. Ígéreteikben, szerződéseikben meg lehet bízni. És most "behajtani tilos" táblákat szerelnek fel, hogy a magyar átok, a bűnözés, az agresszivitás ne fertőzze meg őket. Nem szép tőlük. De tőlünk se. Mikor tanulták meg, hogy jobb üzlet évtizedeken át tíz százalék nyereségért dolgozni megbízható, stabil vevőkörrel, mint kirabolni a vevőt? Hogy jobb, ha mindenki befizeti az adót, mint ha minden teher a bérből, fizetésből élőket sújtja? Hogy az osztrák állam az osztrák választóké, és magukat csapják be, ha azt becsapják? Hogy nem lehet egyszerre adót csökkenteni és nyugdíjat emelni?

Mióta a reform megszorításai elérték a középosztályt, fogy Gyurcsány Ferenc tábora vészesen. Fogy saját pártján belül is. Ha megbukik, nem az ellenségei buktatják meg, hanem a barátai. Ha a pártja, szimpatizánsai, szövetségesei kitartanának mellette, győztes maradna a baloldal. Csak ehhez bízni kéne abban, hogy adócsalás nélkül is meg lehet élni, sőt még jól is lehet élni. Pedig ha ezt a lehetőséget is kihagyjuk, nem tudom, hogy nézünk unokáink szemébe. Sírhatunk balsorsunkról, amely régen tép.

Itt csak az ország bukhat el. Gyurcsány száz év múlva is benne lesz a magyar történelemkönyvekben. Ő az, aki élni tudott volna Magyarország modernizálásának páratlan lehetőségével. Itt ritkán teremnek tehetséges politikusok. Kár úgy bánni velük, ahogy tehetségeinkkel szoktunk.A szerző író

- Csak bátran utánam! Itt van nálam az alagút vége!