Így pályáznak az integrált oktatás forrásaira is. Ezzel együtt kétségbeesetten próbálják megtartani a nem roma gyerekeket is, akiknek a szülei azonban nem lelkesek az integrációtól. Ha tehetik, autóval szegregálnak, vagyis elviszik a gyereket a "körzeti suliból", ahol romákkal tanulnának. Válaszként az iskola is szegregál mondván, a külön osztály még mindig jobb, mintha a többi gyereket elviszik.

Oktatással foglalkozó szakemberek szerint ez a feloldhatatlannak látszó ellentmondás is azt bizonyítja, hogy nagy gond a túlzott decentralizáció. Hogyan várhatnák el a polgármesterektől, akik az újraválasztásukat tartják szem előtt, hogy szembemenjenek a szülőkkel, akik viszont nem ritkán azt mondják otthon a gyereknek, "ne fogd meg az óvodában a Kolompár kezét"?

Elvileg persze nem lehetne baj, hiszen nem válogathat az iskola a tanulók között, mégis, számos helyen fifikás módszerekkel szelektálnak. A körzethatárokat úgy módosítják, hogy a lehető legjobb szociális összetételű "gyerekanyag" kerüljön hozzájuk. A többiek meg maradjanak magukra. Ha a településszerkezet miatt ez lehetetlen, akkor elérik, hogy a középosztálybeli gyerekek tanulhassanak a tagozatos, ilyen-olyan speciális képzést vállaló osztályokban, míg a szegény (roma) gyerek marad a "sima" osztályban. A szülők is harcolnak: fiktív címekre (nagyszülőkhöz, nagynénihez, ha nincs rokon, hát baráthoz) jelentgetik be a gyereket, csak hogy biztos legyen a hely a kiszemelt jobb iskolában.

Sok jogvédő szervezet, szociológus mondja: a kormányok nem tesznek eleget a romák integrációjáért. Ez így sommás azonban, mert a kormányok nem egyformán nem tettek az ügyért. Magyar Bálint a Horn-kormányban, első oktatási miniszteri időszakában úgy próbált segíteni, hogy plusz pénzt adott azoknak az iskoláknak, amelyek roma, hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak. Lettek is "C" osztályok szép számmal, hiszen ezért járt a pénz. A jó szándékú intézkedés a visszájára fordult. Válaszként vezette be utóbb az integrációs normatívát, amelynek fordított a logikája. Akkor jár több pénz, ha az iskola felszámolja a szegregációt. Vannak fontos szimbolikus üzenetek is. Például az, hogy az államfő ellátogat a gettótelepülésekre, a miniszterelnök roma származású kormányszóvivőt nevez ki. De a jó szándék hatása egyelőre úgy tűnik el, mint sivatagban néhány csepp víz.

Mert a lényeg itt még inkább abban áll, mint amit a reformok terén egyébként közhelyszerűen hajtogat mindenki: társadalmi eltökéltség nélkül nem megy.

Idén megszűnt Budapesten két hetes óvoda. A gyerekeknek új helyet kellett keresni. Zuglóban azután három óvoda passzolgatott egymásnak egy halmozottan hátrányos helyzetű roma kislányt, mert amikor a szülők megneszelték a "cigány veszélyt", aláírást gyűjtöttek.

Nem tagadható, hogy az integrációban úgy kellene hinniük az embereknek, hogy nincs még kedvező tapasztalatuk. Ma kell bízniuk abban, ami 5-10 év múlva derül csak ki: hogy a nem roma gyerekeknek is jó a közös barátkozás, tanulás, játék. De a szülők most akarják a hitük szerinti legjobbat a gyereküknek. Közben a jövőjüket kockáztatják, mikor túlféltik őket. Ezt sokan érzik is talán, de még kevesen elég bátrak, hogy higgyenek is benne.