Zöldsóhaj az M0-ás északi hídjára

A zöldek belenyugodtak a jövőre elkészülő északi Duna-híd átadásába, ám ez önmagában még kevés. Az ürömi folytatás ugyanis még fennakadhat a civilek újabb jogi hálóján. A "versenyben maradt" három nyomvonaltervre hiába bólintott rá a szakhatóság, a beruházás 2011 előtt biztosan nem kezdődik el.

Döcögve ugyan, de elkezdődött az M0-ás Budakalász és Üröm közötti három, a zöldhatóság által elfogadott nyomvonaltervének részletes környezeti hatásvizsgálata. Csakhogy az elhúzódó tervezési-engedélyezési eljárás miatt legalább 2011-ig várni kell a körgyűrű továbbépítésére - értesült a Népszabadság. A csúszás viszont aggályos, mert az M0-ás gőzerővel épülő, 2008 augusztusára elkészülő, a tranzitforgalom miatt Észak-Pestet jelentősen tehermentesítő autópályahídjának forgalma jó ideig Budakalászra, illetve a Szentendrei útra zúdulhat.

Ez azonban akár a távoli jövő is lehet, attól ugyanis, hogy a kivitelezők készen lesznek a jövő nyári műszaki átadásra, még korántsem biztos, hogy az autósok is birtokukba vehetik az új Duna-hidat. Az átkelő környezetvédelmi engedélye a használatbavétel feltételéül szabta ugyanis a Szentendrei-sziget déli csücskén megépítendő, ám a szigetmonostoriakon kívül lényegében senki által nem támogatott, Szentendrére átvezető kis híd megépítését. Ehhez a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. szerint 2011 előtt hozzá se lehet kezdeni. Ráadásul a kis híd építését a Levegő Munkacsoport szeretné megakadályozni a főváros vízbázisának védelme érdekében. Első fokon vesztettek a NIF-fel szemben, a másodfok tárgyalása jövő tavasszal kezdődik. Mint azt Bendik Gábor, a civil szervezet jogásza a Népszabadságnak elmondta, az időközben módosított keresetükben a kishíd-tiltás mellett azt kérik a bíróságtól, hogy forgalomszabályozási intézkedésekre kötelezze a beruházót. Ez azt jelenti, hogy bár továbbra is ellenzik, mégsem támadják tovább az M0-ás híd 2008-as átadását. Azt viszont mindenképp szeretné elérni a zöldszervezet, hogy az átadás után az Észak-Budapestre zúduló többletforgalmat egyebek mellett a régió tömegközlekedésének fejlesztésével (buszjárat a hídon Újpest és Óbuda között; vonat- és HÉV-járatok sűrítése; kerékpárutak) ellensúlyozzák.

A Budakalász és Üröm közötti folytatást viszont végképp elvetné a Levegő Munkacsoport, s vele karöltve a Védegylet, valamint három helyi civil szervezet. Emellett a hosszadalmas műszaki-engedélyeztetési előkészítés sem lendít a kivitelezésen, így ahhoz a NIF szerint 2011 előtt hozzá se kezdhetnek. Annyi azért mégis történt, hogy másodfokon a környezetvédelmi főhatóság is jóváhagyta az északi szektor sok vázlatból kiválasztott, három nyomvonaltervét. Az úgynevezett előzetes környezeti vizsgálati dokumentáció elfogadása egyben azt is jelenti, hogy a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő a közelmúltban hozzáláthatott az Ürömig tartó szakasz részletes környezeti hatástanulmányának az elkészítéséhez. Erre, majd a végleges környezethasználatiengedély-kérelem beadására két éve van a társaságnak.

A folytatást teljes egészében elvető civil szervezetek nyáron ugyan alulmaradtak a NIF-fel szemben folytatott közigazgatási csatározásban, ám ismerve elszántságukat, nagy az esélye, hogy itt még nincs vége az ügynek. Lukács András, a Levegő Munkacsoport vezetője és Bendik Gábor lapunknak egybehangzóan úgy nyilatkozott, egyetlen nyomvonalváltozatot sem támogatnak. Szerintük ugyanis környezet- és természetvédelmi okokból semmi szükség a Budapest tüdejét veszélyeztető folytatásra, a körgyűrű bezárására. Ezért ha kiadják a budakalászi-ürömi szakasz jogerős környezetvédelmi engedélyét, azt mindenképp megtámadják a bíróságon.

Az infrastruktúra-fejlesztő társaság szerint a civil álláspont sok tekintetben azért érthetetlen, mert több érvüket is elfogadták. A NIF mindhárom nyomvonaltervezetben hoszszabb-rövidebb alagutakkal számol, emellett az út lehetőség szerint a lakóterületektől legalább 300-500 méterre húzódna.

Áprilisban már át lehet sétálni a Dunán

Az autósok számára reménykeltő lehet legalább az északi Duna-híd látványos, gyors építése. A kivitelezők tartják a határidőt, így rajtuk nem múlik, hogy jövő nyáron az első autó is átgördüljön a 62 milliárdos műtárgyon. Az összesen öt, három vasbeton és két acélszerkezetű elemből álló, teljes egészében 1861 méter hosszú híd jó része már elkészült, a teljes szerkezet jövő március végére állni fog - tudtuk meg Rapkay Kálmántól, a kivitelező konzorciumban részt vevő Hídépítő Zrt. igazgatójától. A létesítmény leglátványosabb eleme a Nagy-Duna-ág feletti, 591 méter hosszúságú acélhíd lesz, gigantikus, száz-száz méter magas, két vasbeton tartópilonja közül az egyik lényegében már elkészült, és hamarosan a másiknál is elérik ezt a magasságot. E két óriás oszlopra 50 darab útpályaelemet erősítenek fel összesen 88 acélkábellal. Április elején az utolsó függőkábel, s ezzel párhuzamosan az utolsó záróelem is helyére kerül. Mivel addigra a másik négy - a Duna-ágak és a Szentendrei-sziget felett is átívelő - hídszakasz is elkészül, áprilistól lényegében át lehet gyalogolni Dunakesziről Budakalászra.

Gyakorlatilag elkészült a budakalászi és a Váci úti csomópont építése, a napokban megtörtént az ideiglenes forgalomba helyezésük is. A budai kivitelezés során a legkülönbözőbb szintemeléseket, magassági korrekciókat, sáveltolásokat és szélesítéseket kellett megoldaniuk a konzorciumban részt vevő Strabag Zrt. munkatársainak úgy, hogy eközben a 11-es főút forgalma lehetőség szerint zavartalanul haladhasson.

Már látszik a vége
Már látszik a vége
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.