Százmillióba került a születésnapi "hülyeség"

Százmillió forintos bírsággal sújtották a Media Markt Saturn Holdingot a "Hülye, aki nem ünnepel" szlogennel futó, a gyermekek és fiatalkorúak fejlődését sértő születésnapi kampánya miatt.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) jogerős határozata ellen bírósághoz fordul a cég, ám ez a fizetés alól egyelőre nem mentesíti. Már a Media Markt előző, "hülyézős" kampányát is vizsgálták a fogyasztóvédők, de azt még szó, illetve bírság nélkül hagyták, ám a nyáron futó komplex kampány szlogenje már kiverte a biztosítékot. Kathi Attila, az NFH főosztályvezetője szerint a 100 millió forintos bírság kiszabását a jogsértés súlya és az érintett fogyasztói kör nagysága indokolja. Az áruházlánc reklámja, melyben azt állítják, hogy mindenki hülye, aki nem ünnepel velük, illetve nem vesz részt a születésnapi akciójukban, szokatlanul nagy felháborodást váltott ki a fogyasztók körében. Kathi hangsúlyozta: a 23 írásos panasz kevésnek tűnhet, de reklámügyben nem szoktak ennyit kapni, viszont azt nem regisztrálták, hogy telefonon hányan háborogtak a reklám miatt.

A perelni készülő Media Markt Saturn Holding Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, Maurer Andor elmondta: több országban, köztük Németországban is futott már jubileumi kampányként a megbírságolt szlogen, eddig mindenféle következmények nélkül. A cég ráadásul az Önszabályozó Reklámtestületnek bemutatta a kampányfilmet, és ott nem ítélték sem etikátlannak, sem törvénysértőnek azt. Ezt Fazekas Ildikó, a testület elnöke kissé árnyalja: a reklámfilmet ugyan nem, de a közterületeken látható önálló szlogent már etikátlannak ítélték. Igaz, nem a gyermekek fejlődése, hanem a közízlést sértő mivolta miatt. A reklámszakma számára káros üzenetet hordozó bírságolás után az önszabályozók párbeszédet akarnak kezdeni a fogyasztóvédőkkel.

l A barcikai ősanya nem létező leletére alapozott reklámakció ügyében nem állapított meg törvénysértést az NFH, csupán megindították az eljárást annak kiderítésére, hogy történt-e törvénysértés - tudtuk meg. Az MTI Zrt. által kezdeményezett eljárásról szóló hírt tegnap tévesen tette közzé a távirati iroda, amely egyébként az eljárást is kezdeményezte. A sztori lényege, hogy Koltai Róbert legújabb filmjének egy kreatív ügynökség a barcikai ősanya leletéről szóló álhírrel csinált reklámot, illetve hírverést, amit első körben a nemzeti hírügynökség átvett.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.