De aztán mégsem. A tavaly elkapott zugsavanyító nem a börtönben ül, hanem az idén is savanyít valahol. Az átcímkéző importőrökre nem sújtott le a büntető igazságszolgáltatás keze - nem is tudjuk pontosan, kicsodák ők személy szerint. Egy másik példa: Magyarországon tízszer annyi pálinkát főzetnek ki "saját fogyasztásra", mint amennyit - az adókat megfizetve - kereskedelmi célra. Amikor látjuk a tévében a zord hatósági embereket benyomulni egy mocskos feldolgozóhelyiségbe, úgy érezzük: igenis érvényt kell szerezni a törvényeknek! Amikor viszont a pult előtt állunk, és mustráljuk a kocsonyahúst, csak az árát nézzük, de nem akarunk tudni róla, mitől bír olyan olcsó lenni.

Az élelmiszer-kommandók buzgalma hosszabb távon nem old meg semmit. A legyengített állam fölszívja magát néhány hétre, hogy mutassa: igenis, jó szabályai vannak, és képes is azokat betartatni. Ha azonban ez így volna, akkor a tavalyi komposztálásnak idén is lenne visszatartó ereje. Ha a jogerős ítélethirdetés is szerepelne a híradókban - mert sor kerülne ilyenre -, akkor jövő adventkor már nem találnák meg ugyanazt a céget ugyanabban a sufniban. Megoldásnak a folyamatos, következetes, a jogerős ítéletig végigvitt ellenőrzés sem elégséges. Jogállam ott van, ahol az önkéntes jogkövetők vannak többségben. Kell hozzá egyezség az alapvető játékszabályokról, következetes államigazgatás és igazságszolgáltatás, idő - és példamutatás. Valakinek el kellene kezdeni, érzi ezt mindenki, csak ne rajta kezdjék. És akinek tiltakozása a csatazajban jobban hallható, el is éri, hogy mellőzzék. Így érnek a rendcsinálásban újra és újra a társadalmi piramis aljára. Csakhogy a káposztasavanyító vagy a zugböllér akkor sem tudna ebben áttörést elérni, ha akarna.