Tavalyi komposzt

Advent közeledvén, bármelyik nap várható, hogy illegális savanyítóüzemre bukkannak az élelmiszer-ellenőrök mondjuk az öttömösi tanyavilágban. A hódmezővásárhelyi ATEV-nél bizonyára már készülnek a lefoglalandó savanyúság komposztálására. A tévékamerák kereszttüzében öntik majd a tartályokba a savanyú káposztával töltött paprikát - olyan katartikus jelenet ez, mint a középkorban a főtéren fölállított kaloda. Aktuális felvezetése a szeretet ünnepének, hogy a hatóságok ilyenkor látványos jelét adják, mennyire éberen őrködnek az élelmiszer-biztonság és az állami adóbevételek fölött. Bár az igazság az, hogy az idén nem volt szezonális az élelmiszer-ellenőrzés: a kommandók egész évben dolgoztak, nem is eredmény nélkül. A hírre most is összerezdülnek a zugböllérek a zugvágóhidakon, a zugmenedzserek idegesen kémlelnek kifelé a hűtőházból, ahol a feketemunkások éppen a lejárt szavatosságú húst címkézik át - ilyenkor azt hiszi az ember, hogy most pedig tényleg meg lesz váltva a világ.

De aztán mégsem. A tavaly elkapott zugsavanyító nem a börtönben ül, hanem az idén is savanyít valahol. Az átcímkéző importőrökre nem sújtott le a büntető igazságszolgáltatás keze - nem is tudjuk pontosan, kicsodák ők személy szerint. Egy másik példa: Magyarországon tízszer annyi pálinkát főzetnek ki "saját fogyasztásra", mint amennyit - az adókat megfizetve - kereskedelmi célra. Amikor látjuk a tévében a zord hatósági embereket benyomulni egy mocskos feldolgozóhelyiségbe, úgy érezzük: igenis érvényt kell szerezni a törvényeknek! Amikor viszont a pult előtt állunk, és mustráljuk a kocsonyahúst, csak az árát nézzük, de nem akarunk tudni róla, mitől bír olyan olcsó lenni.

Az élelmiszer-kommandók buzgalma hosszabb távon nem old meg semmit. A legyengített állam fölszívja magát néhány hétre, hogy mutassa: igenis, jó szabályai vannak, és képes is azokat betartatni. Ha azonban ez így volna, akkor a tavalyi komposztálásnak idén is lenne visszatartó ereje. Ha a jogerős ítélethirdetés is szerepelne a híradókban - mert sor kerülne ilyenre -, akkor jövő adventkor már nem találnák meg ugyanazt a céget ugyanabban a sufniban. Megoldásnak a folyamatos, következetes, a jogerős ítéletig végigvitt ellenőrzés sem elégséges. Jogállam ott van, ahol az önkéntes jogkövetők vannak többségben. Kell hozzá egyezség az alapvető játékszabályokról, következetes államigazgatás és igazságszolgáltatás, idő - és példamutatás. Valakinek el kellene kezdeni, érzi ezt mindenki, csak ne rajta kezdjék. És akinek tiltakozása a csatazajban jobban hallható, el is éri, hogy mellőzzék. Így érnek a rendcsinálásban újra és újra a társadalmi piramis aljára. Csakhogy a káposztasavanyító vagy a zugböllér akkor sem tudna ebben áttörést elérni, ha akarna.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.