Ami tényleg hatással lesz. Tuti. Hétfőn valahol Kaliforniában, a NASA fedőnevű űrügynökség telekszomszédja, bizonyos Google bejelentette, hogy néhány szövetségesével, például a T-Mobile-lal, a HTC-vel, a Motorolával és a Qualcommal létrehozta az Androidot, a mobiltelefonok új, nyílt platformját, magyarul: rövidesen újra lesznek használható mobiltelefonok az elmúlt évek teljesen agybeteg, tévutas fejlesztései után.

A Google tíz éve még csak egy kereső volt, akkor kezdtük igazán használni, merthogy bármelyik más internetes keresőnél jobb, pontosabb, használhatóbb találatokat adott. Elég hihetetlennek tűnt, hogy két stanfordi diák hegesztgette össze és működtette mindenféle, ingyenes operációs rendszert (Linuxot) futtató filléres pécéken, amíg gigantikus informatikai cégek saját nagy teljesítményű hardvereik (Digital- AltaVista), illetve szoftvereik (Microsoft-MSN) és persze világverő mérnökgárdájuk bevetésével sem tudtak hasonlóan hatékony webes keresőt összehozni. Azóta a Google a világ egyik legnagyobb és még a nagyságánál is sokkal fontosabb vállalatává vált, a világ agyává szinte, a Google nagyjából tud mindent, amit tudni lehet. A Google furcsa dolgot művel a piacon, olyasmit, amitől már sajnos az informatikában is elszoktak: használható, hatékony szolgáltatásokat fejleszt. Nem rakja tele a szoftvereit mindenféle titkárnő-szórakoztató és hülyebiztos funkciókkal, nem csicsázza, minden ott van, ahol kell, minden működik. Amíg a hagyományos szoftvercégek egyre használhatatlanabb, bonyolultabb, instabilabb eszközöket készítenek, a Google a maga tökéletesen kivitelezett szakócáival és ásóbotjaival dolgozik, és halad előre. Lassan megeszi az e-mail-piacot, a szövegszerkesztő-piacot (én sem használom a teljesen elmebeteg mutatványokat produkáló, áttekinthetetlenül bonyolult Office-t, írok a Google Documentsen), a térképesdit, a képtárolósdit, és majd a mobilpiacot is, mindent. Az elbutult pécés szoftveripar csak néz.

Pár mondat arról, hogy miért is annyira buta a pécés világ. Az egykor a technikai haladás, az informatikai forradalom szimbólumaként használt pécé mára megbízhatatlan, rosszkedvű és paranoid eszközzé vált. Ha bekapcsolom, a vírusirtó ellenőrzi a tűzfalat, az operációs rendszer lövi le a böngészőt, a böngésző kikapcsolja a letöltést, a tűzfal kiszűri a vírusirtó frissítőszoftverét és így tovább. Egy frissen telepített pécén legalább négyszer, de inkább negyvennégyszer kérdeznek rá különböző szoftverek, hogy tényleg azt akarom-e tenni, amit akarok, tényleg le akarom tölteni, tényleg futtatni akarom-e satöbbi, gyogyósnak néznek és vegzálnak, ahelyett, hogy megoldották volna ezeket a biztonsági problémákat, amelyeket valószínűleg már Neumann János megoldott hatvan évvel ezelőtt. Aztán töltsünk le egy printerdrivert, miszerint eszközmeghajtót, amely a szoftvervilágban kábé százas szeg bonyolultságú eszköz, ennek ellenére már annyi megabájtot foglal, amennyi memórián tíz éve még műholdrendszereket vagy nukleáris létesítményeket kezelő szoftverek futottak. Letöltjük a printerdrivert, amihez előbb még a böngésző, a tűzfal és a vírusirtó ellenállását is meg kell törnünk, futtatjuk az oprendszer és a tűzfal tiltakozása ellenére, ezután a frissiben letöltött drivernek első dolga, hogy futtatja a "szoftver frissítését végző programot", és a szoftver frissítését végző program rákérdez, hogy nem akarom-e frissíteni a szoftver frissítését végző programot. Nem, nem a drivert. Hanem az azt frissítő programocskát. Halál komoly. Rögtön a letöltés után. Ha ez nem a szoftveripar agyhalálának a jele, akkor micsoda? Képzeljük már el, hogy veszünk egy kalapácsot, amelyen rögtön a vásárlás után fejet kell cserélni, de mielőtt fejet cserélünk, a fejcseréhez használatos eszközt, mondjuk azt a kis éket, amit majd a nyél végébe verünk, le kell cserélni. (Majd később, a már működőképes állapotba hozott kalapács minden szög beverése előtt fölsikolt, és megkérdezi, hogy tényleg be akarom-e verni ezt a szöget, és tisztában vagyok-e annak a kockázatával, hogy a kezemre üthetek, a szög elgörbülhet, elrepedhet a léc satöbbi.) Megőrülnénk, nyilván.

Na már most. A pécés szoftveriparnál csak egyetlen infokommunikációs iparág van nyugtalanítóbb mentális állapotban, és ez a mobilosoké. A mobiltelefon csodálatos eszköz. Forradalmi szimbólum, mint a pécé. De hirtelen elterjedése, mindent elsöprő sikere készpénzgyáros marketingzombikká változtatta a nagy szolgáltatókat és a velük szimbiózisban élő készülékgyártókat, fejlesztőket. Két döbbenetesen hatékony alkalmazása - tudniillik, hogy a mobiltelefonon szinte mindenhonnét lehet 1. telefonálni, 2. rövid szöveges üzenetet (SMS-t) küldeni - létezik a mobilnak, és ugyan az iparág butára hizlalt marketingosztályai hat-hét éve próbálják a fejekbe nyomni, hogy itt más, persze jó drága alkalmazásokat kéne használnunk, egyelőre nem látszik olyan, ami valóban hasznos lenne. Az ezredforduló környékén a mobilipar által pénzelt piackutatók megpróbálták bebeszélni azt a nyilvánvaló ostobaságot, hogy a mobiltelefonok átveszik majd a pécék helyét, és a mobiltelefónia bekebelezi az internetet, itt jön a wap, minden idők legnagyobb találmánya, és lenyom mindent. A wap használhatatlan hülyeség volt, ezt mindenki láthatta, aki kipróbálta. De a legtöbben nem a szemüknek hittek, hanem hagyták magukat megvezetni a piackutatók és a marketingeszközzé züllesztett szaksajtó propagandájától. A wap persze akkorát bukott, mint Rottenbiller a köbön, de aztán jött az MMS, most meg itt a mobiltévé nevű új kamu, mindig kitalálnak valami újat, muszáj nekik, ezért fizetik őket. A teljesen értelmetlen funkciók tucatjait tartalmazó, áttekinthetetlen felületű készülékek egyre megbízhatatlanabbak is: a fejlesztési verseny tempója miatt nem jut idő tesztelésre, minden kis szoftver tele van hibákkal, félkész termékek kerülnek piacra.

A mobilipar mélyrepülésének legnyilvánvalóbb bizonyítéka, hogy a termékek kommunikációjában milyen töménységben jelent meg a primer hazugság. A mobilinternetet és széles sávot meg mit tudom én mit eladni próbáló reklámok hibátlan arcú modelljei boldogan laptopoznak a mező közepén vagy a konyhaasztalon, pedig a valóság az, hogy a mobilos internetszolgáltatás sebessége röhejesen kicsi, talán Budapest legbelső területein elfogadható, de már egy vidéki kisvárosban is csak olyan sebességgel tudunk internetezni, mint 1996-ban a 33,3-as modemmel. Külföldről pedig szinte nem lehet, viszont vagyonokba kerül. A legszörnyűségesebb mobilipari folyamatok az úgynevezett tartalomszolgáltatásban indultak be. Milyen tartalomszolgáltatások hirdetéseivel találkozik az ember? Iránytű a mobilodra, hazugságvizsgáló, radar, csengőhang, háttérkép. Milliárdos biznisz, amely a legiskolázatlanabb rétegeket célzó médiatermékekben hirdetve keresi az áldozatait. Üzleti etikája az autópiacokon ittapirosholapirosozó szórakoztatóipari szakemberekét múlja alul. Pár kilobájtos, pixeles képek nyolcszáz forintért? Néhány hangos dallamrészlet négyszázért? Iránytű, ami egy értéktelen, idióta kis kép? (És az apróbetűs részben ott a turpisság: hetente, havonta leemelnek pár százast a "szolgáltatásért", amelyet "előfizet" a gyanútlan áldozat.) A szolgáltatók mossák kezeiket, ezek nem az ő szolgáltatásaik, de aztán vigyorogva teszik zsebre a kicsalt pénz felét. Megy a kínlódás, miközben a mobiltelefónia legfontosabb alkalmazása semmit sem fejlődik: telefonálni ugyanolyan rosszul lehet a rendszeren, mint tíz éve, megszakad, elhalkul, szaggat, nincs térerő. A mobilos cégek pont abban a gyengék, ami a Google-t naggyá tette. Képtelenek használni a felhasználóik agyát, logikáját, a tömeg erejét. Kis mérnöktímekkel fejlesztetnek, találtatnak ki alkalmazásokat, amiket óriási marketingköltségvetésekkel próbálnak belenyomni a fejekbe, legfőképpen a sajátjukba, aztán, amikor sok milliárd dollár kidobása után kiderül, hogy nem megy, akkor sértődötten sápítoznak a konferenciákon, hogy sajnos edukálni kell a felhasználót. (Az edukálni az új indikátorszavam a szinergia lecsengése óta: aki kimondja ezt a szót, arról rögtön tudom, hogy szélhámos.) Pedig a felhasználót egyáltalán nem kell edukálni. Hanem használható eszközöket kell neki adni. A Google ezt tudja. Illetve azt, hogy hogyan lehet ilyen egyszerű, használható eszközöket készíteni. Tudja, hogyan nyerje ki a felhasználók sok százmilliós tömegéből azokat az információkat, amelyek alapján elindulhat. Tudja, miképpen használja a fogyasztók felbecsülhetetlen szellemi kapacitását. Tudja, hogy milyen a "társadalmasított technológia". Erről a mai mobilpiacnak fogalma sincs. De majd lesz, mert jön a Google.

Nekem is van egy drága, milliófunkciós csodatelefonom. A beszéden és az SMS-en kívül két funkciót használok rendszeresen, mind a kettőhöz a Google írta a szoftvert: az egyik egy kis e-mail-program, a másik pedig a Google térkép. Tessenek várni egy-két évet, a mobiltévé, az MMS, a hazugságvizsgáló-iránytű-csengőhang helyett lesznek használható, értékes szolgáltatások a mobiltelefonokon, a butaság korának vége.